Nagyvilág amerikai elnökválasztás 2020

Miért nem tudjuk még mindig, hogy ki lesz az elnök?

A koronavírus-járvány és a szabályok lazulása miatt az idén a korábbiaknál több amerikai választó döntött a levélben szavazás mellett, a Demokrata Párt pedig a pandémia miatt biztatott is arra, hogy a lehető legtöbben adják le korábban a szavazatukat. A nagyobb számú levélszavazat – és mert több helyen csak a választás napján vagy utána számolják össze az így beérkezett voksokat – a csatatérállamokban jelentősen késlelteti a végeredmény kihirdetését.

Nevada

Nevadában legkésőbb október 20-áig lehetett kérvényezni a levélszavazást, de még azok a szavazatok is érvényesnek számíthatnak, amelyeket a választás napján, november 3-án adtak fel és legkésőbb november 10-ig beérkeznek. Az érvényesítéshez ellenőrzik a szavazó aláírását, bizonytalanság esetén felveszik vele a kapcsolatot. Ha mindent rendben találnak, akkor a szavazólapot tartalmazó borítékot – felbontatlanul – továbbítják a szavazatszámláló bizottságnak, amely a szavazás napján kezdte el feldolgozni azokat.

Csütörtök délelőtt a 16 nevadai megyéből mindössze egyetlen olyan van, ahol a voksok feldolgozottsága 100 százalékos: Churchill megyében Donald Trump nyert 73,1 százalékkal. Itt azonban mindössze 14 ezren szavaztak. A sokkal népesebb, Las Vegast is magában foglaló Clark megyében a demokrata Joe Biden 422 762 szavazattal, 52,9 százalékkal vezet 73 százalékos feldolgozottságnál. Washoe megyében Bidennek 117 699 szavazata van, de Trump sem áll rosszul, 107 925 szavazattal, és a szavazatok 24 százaléka ebben a megyében is még összeszámlálásra vár az AP adatai szerint.

Clark megyében 1,2 millió levélszavazatot igényeltek, szerdáig ebből 413 ezer érkezett vissza és 337 ezret dolgoztak fel. Ezt a megyét 2016-ban Hillary Clinton nyerte szűk különbséggel. Most, 86 százalékos feldolgozottságnál Biden előnye mindössze 0,6 százalék, kevesebb mint nyolcezer szavazat.

Pennsylvania

Pennsylvaniaban tavaly ősszel engedélyezték, hogy bárki kérvényezheti a levélszavazást, de akkor még nem tudhatták, hogy a koronavírus-járvány miatt az idén jóval többen is élnek majd  ezzel a lehetőséggel, mint korábban. Ráadásul a helyi szabályok miatt hiába érkeztek be a levélszavazatok napokkal előbb, a feldolgozásukat csak november 3-án kezdhették meg, de vannak olyan helyek is, ahol szerdáig vártak ezzel. A szavazatszámlálók szerint ha egyszerre menedzselnék a helyben szavazást és a levélszavazatok számlálását, akkor gyakorlatilag két voksolást kellene egy időben lebonyolítaniuk, azt pedig nem tudják megoldani.

A számok alapján érthető a magyarázat: Pennsylvaniában idén 3,1 millióan kérvényezték a levélszavazást, míg 2016-ban mindössze 300 ezren szavaztak ebben a formában. A kérelmezők közül legalább 1,7 millióan regisztrált demokrata párti szavazók, legalább 641 ezren republikánusok, ezért számítanak sokan arra, hogy a számolás előrehaladtával Biden esélyei nőhetnek, és ezt igazolják is az elmúlt órák eseményei.

Ráadásul még az sem biztos azonban, hogy akik végül beküldték a szavazólapot, azoknak számítani is fog a voksa. Ugyanis mint arról az ABC News is beszámolt, a választás után a legfelsőbb bíróság dönthet arról, hogy azok a levélszavazatok, amelyeket november 3-a előtt adtak fel postán, de csak a szavazás napja után érkeztek be, érvényesek-e. Ezért Pennsylvania állam belügyminisztere arra utasította az érintett megyéket, hogy az ilyen szavazólapokat különítsék el a többitől.

Fotó: Mark Abramson/Bloomberg via Getty Images

Magyar idő szerint csütörtök délelőtt Pennsylvania 67 megyéjéből mindössze bő tucatnyi az, ahol a szavazatok feldolgozottsága már 100 százalékos, és az illetékesek szerint péntekig nem is várható, hogy meglegyen az összes szavazat. A hiányzó megyék között ott van a nagyobb városok (Pittsburgh, Harrisburg és Philadelphia) környéke is, amelyek erős demokrata bázisnak számítanak, és Northampton megye is, ahol a cikkünk írásakor, 98 százalékos feldolgozottságnál Bidennek 49,6, Donald Trumpnak 49,2 százaléka van a Guardian és az AP adatai szerint. Az állam összes szavazatának feldolgozottsága 89 százaléknál jár, Trumpnak van 50,7 százaléka, Bidennek 48,1 százaléka, de a különbség szerda délután 12 százalékpont is volt a republikánus elnök javára.

Pennsylvaniában már 2016-ban is csak nagyon szoros eredménnyel tudott Trump győzni Hillary Clinton előtt, mindössze 0,7 százalékponttal, most pedig gyakorlatilag a szavazatszámlálás közben is folytatja a kampányolást. Szerda délután odaküldte középső fiát, Ericet, illetve ügyvédjét, Rudy Giulianit, akik bejelentették, hogy jogi úton próbálják meg elérni azt, hogy Pennsylvania állam leállítsa a szavazatok számlálását. Giuliani szerint, akinek eddigi tevékenységéről bővebben itt írtunk, választási csalás történt, de erre semmilyen hivatalos bizonyíték nincs.

Elnökválasztás járvány idején – a levélszavazatok miatt késhet az eredmény
Minden korábbinál többen adhatják le levélben a szavazatukat az amerikai elnökválasztáson, ami szoros eredmény esetén hosszú jogi csatározásokhoz vezethet.

Arizona

Pennsylvaniához hasonlóan bárki kérvényezhette a levélszavazást, a szavazólapot legkésőbb november 3-ig kellett visszaküldenie. A Ballotpedia szerint Arizonában már október 20-án elkezdték összeszámolni a beérkezett levélszavazatokat, viszont mivel a beérkezés határideje az elnökválasztás napja volt, ezért a választókon múlt, hogy mennyire korán postázzák azokat.

Arizonát több sajtótermék, így a Fox News és az AP hírügynökség is, már Bidennek adta, de az államban még csütörtökön is csak 88 százalékos a szavazatok feldolgozottsága. Magyar idő szerint szerda késő este csak Maricopa megyében még 605 ezer megszámlálatlan szavazólap volt. Az arizonai helyzetet bonyolítja, hogy a szavazáshoz ellenőrizni kell minden szavazó aláírását – így a levélszavazókét is –, és ameddig ez nem történik meg, addig nem lehet beszámítani az ő voksukat, hívta fel a figyelmet a Patch.com. A szavazóknak erre öt napja van, így elképzelhető, hogy november 10-ig is elhúzódhat az összes szavazat összeszámlálása.

Arizonában cikkünk írásakor Joe Biden 50,5 százalékkal vezetett Trump előtt (48,1 százalék), a kettejük közti különbség közel 69 ezer szavazat volt. A Guardian térképe szerint az említett Maricopa megyében, ahol Phoenix is található, a demokrata jelölt 84 százalékos feldolgozottságnál mintegy 74 ezer szavazattal vezet. A másik három megye Trumpnak kedvez, de ott jóval alacsonyabb a népesség. A különbség azonban így is csökkent az utóbbi órákban, vagyis az elnök esélyét nem lehet teljesen leírni a fordításra.

Arizonában négy évvel ezelőtt Trump viszonylag simán, 3,5 százalékpontos előnnyel nyert a demokrata Hillary Clinton előtt.

Georgia

Magyar idő szerint szerdáról csütörtökre virradóra mintegy 100 ezer levélszavazat maradt, amit még meg kell számolni Georgiában – számolt be a CNN. Annak ellenére, hogy az állam belügyminisztere arra utasította a megyéket, hogy szerdán végezzenek a számlálással, Fulton megyében a választási igazgató azt mondta az újságíróknak, hogy valószínűleg szünetet tartanak és csak csütörtökön folytatják a számlálást. Az Atlantát is magában foglaló megyében még nagyjából 20 ezer szavazat vár összesítésre, DeKalb megyében pedig ezer – mindkét régió egyértelműen demokrata színezetű.

A déli államban nemcsak a postán beérkezett szavazatokat kell utólag összeszámolni, hanem azokat is, amelyeket a szavazás napján dobtak be az erre a célra kihelyezett tárolókba a települések különböző pontjain. A szavazóknak erre kedd este 7 óráig (az urnazárásáig) volt lehetőségük, az így leadott szavazatok feldolgozása pedig hosszabb időt vesz igénybe.

Ezen kívül Georgiában, ahol csütörtökön 98 százalékos feldolgozottságnál Trump 49,6 százalékon, Biden pedig 49,2 százalékon állt, alig 23 ezer szavazatnyi különbséggel, több technikai probléma is adódott. A választás napján Fulton megyében el kellett halasztani az összesítést, mert csőtörés volt az egyik olyan helyiségben, ahol a szavazatokat tárolták. Gwinnett megyében a szavazatszámláló szoftver hibája 80 ezer levélszavazatot érintett, például a gép nem tudta beolvasni az eredményt. Végeredmény csütörtökön várható az államban, amit Trump négy éve még 5 százalékpontos előnnyel nyert.

Észak-Karolina

November 12-13-áig is várni kell majd viszont az észak-karolinai hivatalos eredményekre, ugyanis a helyi szavazatszámláló bizottságokban egészen addig eltart majd a levélszavazatok összesítése – írta a Charlotte Observer. Trump jelenleg 76 701 szavazattal vezet az államban Biden előtt úgy, hogy előzetesen 116 ezren igényelték a levélszavazást, de szinte biztos, hogy ennyien nem küldték vissza a szavazólapot, vagyis az államban – ahol Trump négy éve 3,6 százalékpontos előnnyel nyert – nehezen elképzelhető, hogy a demokrata jelölt fordítson. Jelenleg 94 százalékos a feldolgozottság.

Ezen kívül van még ismeretlen mennyiségű, úgynevezett provisional ballot típusú szavazat is, ezt olyanok adják le, akiknél ellenőrizni kell, hogy szavazásra jogosultak-e, illetve olyanok, akik rossz szavazókörben jelentek meg, vagy egyéb probléma adódott. Ezek eredménye magyar idő szerint csütörtökön várható. Négy éve nagyjából 61 ezren szavaztak provisional ballot segítségével, de közülük csak 27 ezer volt érvényes.

Észak-Karolinában a 7,3 millió regisztrált szavazóból 5,4 millióan adták le a voksukat, 4,5 millióan már november 3. előtt. 950 ezren levélben, 3,6 millióan pedig a korábban megnyitott szavazóhelyiségekben. Az államban 2020-ban ötször annyian adták le így előre a szavazatukat, mint 2016-ban.

Kiemelt kép: Pavlo Conchar/SOPA Images/LightRocket via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik