Nagyvilág koronavírus

Koronavírusos holttest miatt robbant ki verekedés

Konkurens temetkezési cégek emberei vitáztak, majd csaptak össze.

A morbid „marakodásról” szlovák sajtóhírek alapján azt írta a Paraméter, hogy egy temetkezési cég emberei elvitték az alsókubini patológiáról egy nő holttestét, akinél korábban koronavírus-fertőzést állapítottak meg. Nem sokkal később megérkezett az elhunytért a  konkurens vállalat is.

A cég tulajdonosa szerint a család őket bízta meg a temetéssel, a másik cég akciójáról a hozzátartozók nem tudtak. Ehhez képest a rivális vállalkozás képviselője azzal védekezett, hogy ők már szóban megegyeztek a hozzátartozókkal, nem tudtak róla, hogy lemondták a megrendelést.

A két konkurens vállalat emberei a patológia előtt találkoztak, ahol a kezdeti szóváltás végül tettlegességig fajult. Hogy ki kezdte a verekedést, pontosan nem tudni, a két fél egymásra mutogat. Az eset után a később érkező cég tulajdonosa feljelentést tett, a rendőrség szóvivője szerint testi sértés gyanújával indítottak eljárást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.