Nagyvilág koronavírus

Tényleg Ausztria a mi laborunk? Hogy állunk a járvánnyal a környező országokhoz képest?

Johann GRODER / AFP
Johann GRODER / AFP
Összehasonlítottuk a jelenlegi magyar járványhelyzetet az osztrákkal és a környező országokéival, és azokkal, ahol előttünk vezettek be valamiféle kijárási korlátozást.

Ausztriában már másfélszer annyi az egymillió főre jutó fertőzött, mint Magyarországon

mondta november 4-én Orbán Viktor miniszterelnök, amikor a rendkívüli jogrend újbóli bevezetését jelentette be, hozzátéve, hogy Magyarország a tapasztalatok szerint 5-7 nap késéssel követi Ausztriát a járvány terjedésében. A dolog szépséghibája, hogy azt kellett volna mondania, Ausztriában már csak másfélszer annyi az egymillió főre jutó fertőzött, mint Magyarországon, hiszen az első hullám sokkal súlyosabban érintette a laborként emlegetett nyugati szomszédunkat, vagyis rosszabb helyzetből indultak.

A jelenlegi állás szerint 1,15-szer annyi fertőzött van Ausztriában, mint Magyarországon, míg akkor, november 3-án 1,36-szor több volt. Nem tűnik nagy különbségnek, de a tendencia világos, egyre kisebb a különbség a fertőzöttek számában a két ország között. Igaz, Ausztriában október közepén harapózott el jobban a járvány, most pedig jobb a helyzet, valószínűleg a kéthetes teljes zárlatnak is köszönhetően: 2700 körüli a hétnapos átlaguk az új fertőzötteknél, míg nálunk ugyan csökkenőben van ez a szám, de így is átlagosan ezerrel több új fertőzöttünk van naponta.

GEORG HOCHMUTH / AFP

Ami ijesztő, hogy míg Ausztriában a hivatalos adatok szerint nagyjából 31 ezer aktív fertőzött van most, nálunk csaknem 199 ezer. Ennek oka, hogy ott már 300 ezren meggyógyultak a koronavírusból, míg nálunk alig több mint 90 ezer embert nyilvánítottak gyógyultnak. Ennél is szomorúbb, hogy

idehaza a nyolcezret közelíti az elhunytak száma, míg az osztrákok 5200 halálesetnél tartanak, a – mint láttuk – nagyjából 10 százaléknyival több fertőzöttjük ellenére.

A szeptember elseje óta történt halálesetek száma között még nagyobb a különbség: Magyarországon 7099 ember halt meg a vírussal összefüggésben azóta, több mint másfélszer több, mint Ausztriában, ahol 4393, pedig az utóbbi napokban ott is megugrott a halálozás.

Karácsony után ott újabb korlátozások is jönnek, nálunk viszont az is csak hétfőn derül majd ki, hogy a szentestére milyen szabályok vonatkoznak. Ezt az osztrákoknál már december 12-én már bejelentette Sebastian Kurz kancellár.

A többi szomszéd

Az egymillió lakosra jutó aktív fertőzöttek számát nézve a régióban a középmezőnyben voltunk a korlátozások bevezetésekor: a csehek, a szlovének és a szlovákok előztek meg minket, de valószínűleg nem ez lenne a rangsor, ha nem teszteltünk volna addig nagyon keveset arányaiban (csak Ukrajnát és Bulgáriát előztük meg ebből a szempontból).

Az egyes szakmákban végrehajtott tömeges tesztelés hatására viszont már nem ez a helyzet, így viszont a százezer főre jutó aktív fertőzöttek arányát tekintve csak Szerbia van előttünk.

 

Made with Flourish

Az esetszámok megduplázódása (vagyis hogy hány nap telt el addig, amíg megkétszereződött a fertőzöttek száma) így néz ki a környező országokban:

  • Szerbia: 22 nap
  • Horvátország: 29 nap
  • Magyarország: 32 nap
  • Bulgária és Szlovénia: 35 nap
  • Ausztria: 37 nap
  • Lengyelország: 38 nap
  • Ukrajna: 39 nap
  • Románia: 41 nap
  • Szlovákia: 42 nap
  • Csehország: 50 nap.

Ugyanakkor Csehországban a korlátozások feloldása miatt most újra felívelőben van a járvány.

A koronavírussal összefüggő halálesetek számában a vizsgált országok között a negyedikek vagyunk, Csehország, Bulgária és Szlovénia előz meg minket. A halálozások számának megduplázódása valamelyest más sorrendet mutat:

  • Horvátország: 23 nap
  • Bulgária, Szerbia, Szlovénia, Ausztria: 24 nap
  • Szlovákia: 25 nap
  • Magyarország: 26 nap
  • Lengyelország: 28 nap
  • Csehország: 39 nap
  • Ukrajna: 42 nap
  • Románia: 47 nap.

Mit várhatunk a közeljövőben?

A különbség a tavaszi és a mostani helyzetünk között az, hogy nappal több, este viszont kevesebb lehetőségünk a kijárási korlátozások miatt szabadon élni.

Mohos Márton / 24.hu

Az adatok azt jelzik, hogy a szigorú intézkedések működnek: Írországban és Csehországban október 21-22-én vezették be őket, Franciaországban pedig egy héttel később. Mindhárom országban elkezdett csökkenni a napi új regisztrált esetek száma.

  • Franciaországban nagyjából másfél hét után. Pár napja fel is oldották a kijárási tilalmat, igaz, szigorú szabályok maradtak életben.
  • Csehországban a bevezetésekor volt a csúcson járvány, de aztán két hét után stabilan csökkentek a számok. December 3-án fel is függesztették a lockdownt, ami hiba volt, két hétre rá újra bevezették, de most nagyjából nyolcezer új fertőzöttjük van naponta.
  • Írországban pedig tulajdonképpen a szigorú szabályok bevezetésével egy időben el is kezdett csökkenni az új fertőzöttek száma, és december 18-tól újra szabad közlekedni a megyék között.

Azokban az országokban, ahol már Magyarország előtt bevezettek valamilyen kijárási korlátozást, a következő a helyzet:

  • Belgiumban két hét után elkezdtek esni az esetszámok, december elején kissé lazítottak is, de a kijárási korlátozás továbbra is érvényben maradt,
  • Szlovéniában– ahol lakosságarányosan az egyik legtöbb halálos áldozatot szedte a vírus – másfél hét után csökkenni, majd egy héttel rá stagnálni kezdett az új fertőzöttek száma,
  • Spanyolországban pár nappal az intézkedés bevezetése után már kevesebb új fertőzésre derült fény, és azóta szinte napról napra csökkent folyamatosan az esetszám, mígnem december 10. környékén ismét emelkedik.
  • Ausztriában az éjszakai kijárási tilalom után november 17. és december 7. között teljes lezárás volt érvényben, ezt megelőzően pár nappal végre elkezdett esni az esetszám. Jelenleg a hétnapos átlag 2700-2800 új megbetegedés körül stagnál, de december 26-ától ismét lezárnak, mint említettük.
  • Magyarországon a november 11. óta érvényes kijárási korlátozások ellenére november végén, december elején eddig nem látott csúcsra ért a járvány, de vélhetően ebben közrejátszott a tömeges tesztelés is, vagyis több fertőzésre derült fény, mint korábban. Azóta viszont csökken a napi új megbetegedések száma: a hétnapos átlag mostanra 5700 környékéről 3400-ra csökkent, november elején volt ilyen mélyen.

Ezen a Our World in Data animáción az látszik, hogy az országok mikor lazítottak vagy szigorítottak a koronavírus elleni szabályain. Ahogy azt is (a Table részre kattintva), hogy jelenleg Ausztria előírásai a legszigorúbbak, majd Románia és Luxemburg, valamint Franciaország következik, utána pedig Írországgal együtt jön Magyarország az említett államok közül. Ugyanakkor látványos, hogy októberben mennyire kevéssé volt szigorú a védekezésünk a legtöbb országhoz képest.

A cikk írásakor a november 3-i és a rá következő hetedik napok adatait figyeltük meg, így legutóbb december 13-át. Minden más esetben a cikk írásakor közölt legutolsót, azaz a december 18-i állást néztük. Amennyiben ezt nem jeleztük külön, akkor a Worldometer adatait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik