Élő Nagyvilág

Felesége kéri Trumptól, ismerje el a vereségét, Biden a Balatonon járt nászúton

  • Magyar idő szerint szerda éjjel 1 órakor kezdtek el érkezni az első eredmények az amerikai elnökválasztásról. Floridában a kezdeti szoros verseny után a republikánusok győztek, ahogy Texasban is.
  • Donald Trump ezután lényegében bejelentette a győzelmét, csakhogy a demokrata Joe Biden kulcsfontosságú államokban tudott fordítani a levélben leadott és nagyvárosi szavazatokkal.
  • A republikánus elnök ezután arról beszélt, hogy elcsalják a választást, de a sajtótájékoztatójáról több tévétársaság egyszerűen elkapcsolt.
  • A pennsylvaniai eredmények alapján az amerikai sajtó már tényként kezeli, hogy Joe Biden lesz az USA 46. elnöke, mivel az állam elhódításával a győzelemhez szükséges 270 helyett már 273 elektora lett. Ezután győztesnek hirdették ki Nevadában is, így elektorainak száma 279-re nőtt, de vezet Georgiában és Arizonában is, ahol még mindig számolják a szavazatokat.
  • Trumphoz közeli források szerint nem várható, hogy az elnök egyhamar elismeri a vereségét, pedig már a veje és a felesége is ezt kérte tőle. A hivatalban lévő elnök továbbra is arról beszél, hogy ő győzött.
  • Vasárnap délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök is gratulált Joe Bidennek a győzelemhez.

Biden előnye kicsit csökkent Arizonában

Némileg csökkent a demokrata elnökjelölt előnye Arizonában, de ez egyelőre nem elég ahhoz, hogy Trump meg tudja előzni ellenfelét. Maricopa megyében, ahonnan az új adatok érkeztek, 92 százalékos feldolgozottságnál Bidennek 972 500 szavazata van, a republikánus elnöknek 912 155.

Arizonában a 220 ezer meg nem számolt szavazatból Bidennek elég megszereznie a 39 – 41 százalékot, Trumpnak viszont az 58 – 60 százalékára van szükség ahhoz, hogy nyerje az államban.

Az állam egészét nézve Biden támogatottsága 50 százalékon áll, Trump 48,6 százalékon, a kettejük közötti különbség 43 779 szavazat.

Georgiában újra fogják számolni a szavazatokat

Georgia államban újra fogják számolni a szavazatokat – erősítette meg Brad Raffensperger, az állam belügyminisztere. A döntés egyáltalán nem váratlan, tekintve, hogy Biden mindössze 1579 szavazattal vezet Trump előtt. Igaz, még vannak meg nem számolt szavazólapok.

A Guardian megjegyzi, hogy az újraszámlálásnak nem csak arra lehet hatással, hogy ki lesz az USA következő elnöke. Georgiában két szenátori hely is kiadó, és egyelőre mindkettőnél jó esély van arra, hogy januárban új választást kell kiírni, mert egyik jelöltnek sem lett meg a legalább 50 százalékos támogatottsága.

Bidenék kivezetnék Trumpot a Fehér Házból, ha nem ismerné el a vereséget

Reagált Joe Biden kampánycsapata arra a hírre, miszerint Donald Trump több szövetségesének is arról beszélt a napokban, ha kikap, nem fogadná el az eredményt.

Andrew Bates szóvivő közleményében azt írta,

ahogy azt már július 19-én is mondtuk, az amerikai emberek fogják eldönteni ezt a választás. És az Amerikai Egyesült Államok kormánya tökéletesen képes kivezetni a törvénysértőket a Fehér Házból.

Biden egy újabb apró lépést tett a győzelem felé

Bucks megyéből újabb háromezer szavazatot dolgoztak fel Pennsylvania államban, Joe Biden pedig már 6737 vokssal vezet Trumppal szemben.

Az AP hírügynökség egyelőre nem hirdetett győztest Pennsylvaniában, de Biden nemcsak nyerésre áll, de a hátralévő szavazatok többsége is vélhetően az övé.

Ha így lesz és Biden behúzza az államot, akkor az újabb 20 elektori szavazat neki, és ezzel behúzná az elnökválasztást is.

Trump csapata szerint még nincs vége a választásnak

Annak ellenére, hogy Joe Biden nyerési esélyei folyamatosan növekednek, Donald Trump kampánycsapata továbbra is kitart amellett, hogy a verseny még nincs lefutva.

Matt Morgan tanácsadó pénteki nyilatkozatában azt mondta, hogy a választásnak még nincs vége és azt állítja, hogy számos szabálytalanság történt Pennsylvaniában. Trumpék a csalásra vonatkozó állításaikat továbbra sem támasztották alá semmivel, például azt sem, hogy az önkénteseiket akadályozták abban, hogy megfigyeljék a voksok összesítését.

Morgan hozzátette, hogy az elnök jó úton halad ahhoz, hogy megnyerje Arizonát, annak ellenére, hogy Biden ott továbbra is vezet.

Megerősítették Biden védelmét

Az amerikai elnökök, alelnökök, illetve az országba látogató politikusok védelmét is ellátó Secret Service plusz embereket küldött az eddigi testőrök mellé Joe Biden mellé, értesült a CNN. Ez is azt jelzi, hogy már készülnek arra, hogy a demokrata politikus nyeri az elnökválasztást.

CNN: nem tudják, ki mondja el Trumpnak, hogy végéhez közeledik a kormányzása

 

A CNN értesülései szerint Donald Trump az elmúlt napokban több szövetségesének is arról beszélt, ha kikap, nem fogja elismerni vereségét Joe Bidennel szemben, pedig ellenfele már Georgia és Pennsylvania államban is átvette a vezetést tőle.

Stábja, köztük Mark Meadows kabinetfőnök sem szerette volna szembesíteni az elnököt azzal, ami a valóságban történik, sokkal inkább táplálják benne azt, hogy a választást a másik oldalán elcsalják.

A CNN úgy tudja, szövetségesei azon gondolkoznak, valakinek fel kellene világosítani Trumpot, hogy a kormányzása a végéhez közeledik, de egyelőre nem sikerült eldönteni, ki legyen az. Állítólag Jared Kushner és Ivanka Trump a két legesélyesebb jelölt.

Biden átvette a vezetést Pennsylvaniában is

Joe Biden átvette a vezetést Pennsylvaniában is, 5594 szavazattal – közölte a CNN, ezzel nagyon lecsökkent Trump esélye a győzelemre. Csak Pennsylvania 20 elektori szavazatot ad, Bidennek még a konzervatív becslések szerint is mindössze 17-re van szüksége ahhoz, hogy elnök legyen. Az államban folytatódik a levélszavazatok összesítése, így a demokrata jelölt tovább növelheti az előnyét.

Nem sokára új eredmények jönnek Pennsylvaniából

Hamarosan újabb eredményeket közölnek majd a választási tisztviselők Pennsylvaniából, közölte a CNN.

Bidennek mindössze 18 ezer voks itt a hátránya most Trumppal szemben, pedig egy ponton félmillió vokssal is vezetett a regnáló elnök. Még mindig sok ezer szavazat megszámlálása van hátra, amik főleg hagyományosan Demokrata többségű területekről származnak.

Pennsylvania azért nagyon fontos, mert 20 elektori szavazatot jelent, és ha Biden azt elviszi, akkor Trumpnak már matematikailag nem marad esélye a fordításra.

Bidennek jelenleg 253 elektori szavazata biztos van, az újabb hússzal pedig átlépné a győzelemhez szükséges 270-et.

15-20 percen belül várhatóan Philadelphiából is új eredményeket tudunk meg, elvileg 20 ezer voksot tesznek majd közzé.

Biden három, Trump két államban vezet

Öt kulcsfontosságú állam maradt már csak az elnökválasztásban, miközben továbbra is számolják a levélszavazatokat. Biden egyre jobb helyzetben van, míg Trump egyre messzebb kerül a Fehér Háztól. Így áll most a helyzet:

  • Pennsylvania: Trump előnye 0,3 százalékpont, 18 049 szavazat, de itt még több tízezer szavazatot kell megszámlálni, amelyek erősen demokrata körzetekből érkeznek
  • Georgia: Biden 1097 szavazattal átvette a vezetést, és a szakértők szerint a következő órákban tovább növelheti az előnyét Trumppal szemben
  • Nevada: 11 438 szavazattal (0,9 százalékpont) Biden vezet továbbra is, ebben az államban 89 százalékos a feldolgozottság, de még jövő héten is eltarthat a számlálás
  • Arizona: 47 052 szavazattal (1,6 százalékpont) szintén Biden vezet, 90 százalékos feldolgozottságnál
  • Észak-Karolina: 1,5 százalékponttal, 76 737 szavazattal Trump vezet, 95 százalékos a feldolgozottság, itt már nem valószínű, hogy Biden fordítani tud

A konzervatív számítások szerint Joe Bidennek 253 elektori szavazata van, ha elveszíti Arizonát, viszont ha ezzel együtt megnyeri a 16 elektori szavazatot adó Georgiát, ő lesz az USA következő elnöke, mert a győzelemhez 270 kell.

Rég öregedett valami olyan jól, mint Trump 2014-es tweetje

A Guardian előásott egy tweetet Donald Trump Twitter-oldaláról, ami még Trump elnöksége előtt született, egész pontosan 2014 végén, de a mostani olvasata egészen új fényt vet rá.

Trump ekkor azt írta:

a győzteseket és veszteseket az különbözteti meg egymástól, hogyan reagálnak a sors új csavarjaira.

Megesik, hogy nincs szükség magyarázatra, ez is egy olyan helyzet.

Biden átvette a vezetést Georgiában

Legutóbb még arról számoltunk be, hogy már csak 463 szavazattal vezet Donald Trump Georgiában, azóta azonban megfordult az állás:

immár 917 szavazattal Joe Biden vezet Georgiában.

Ha ez így marad, az azt is jelenti, hogy Trumpnak semmi esélye sem maradt a győzelemre, hiszen neki ehhez minden maradék államban győznie kellene. Bidennek vagy Pennsylvaniában kell nyernie, vagy még két államban, azaz ha Georgiában megőrzi a vezetést, akkor már csak egy államot kell behúznia a győzelemhez.

Igen, Trump előre megírt beszédei pont úgy néznek ki, mint a Twitter-bejegyzései

Amilyen beszédet mondott legutóbbi sajtótájékoztatóján Donald Trump, sokan gondolhatják, hogy már elengedte az előre megírt szövegeket, és szimplán rögtönzéssel mondta el valószínűleg a legtöbb hazugságot és csúsztatást, ami egy sajtótájékoztató kereteibe belefér. De úgy tűnik, ez nem így van.

Az AFP fotósa készített fényképet a szövegről, amellyel az elnök érkezett. Látható, hogy nem a helyszínen találta ki, miről beszél majd, sőt, néhány szó csupa nagybetűvel szerepel a szövegben, ahogy azt Twitter-bejegyzéseiben megszokhattuk.

Fotó: Smialowski / AFP

Mindössze 463 szavazattal vezet Trump Georgiában

Nemrég még arról írtunk, hogy 665 szavazat a különbség a két elnökjelölt között Georgiában, mostanra ez is csökkent, így már kevesebb mint 500 szavazattal vezet Trump Biden előtt. Arról nem közöltek adatokat, mennyi szavazat vár még feldolgozásra, így könnyen lehet, hogy átveszi a vezetést Biden.

Trump: Könnyedén én nyerek a jogszerű szavazatokkal

Miután Trump legutóbbi sajtótájékoztatóján a csillagokat is lehazudta az égről – ebben a cikkben olvasható körülbelül mindegyik állításának cáfolata –, Twitteren folytatta eszmefuttatását arról, hogy a realitásokat teljes mértékben nélkülözve hogyan alakul az elnökválasztás a véleménye szerint.

A posztban azt írta, a „jogszerű szavazatokkal könnyedén megnyeri az elnökválasztást”, és szerinte nem hagyták, hogy a választási megfigyelők a munkájukat végezzék, ezért ezeket a szavazatokat – nem igazán derül ki, egyáltalán melyik időszakra gondol, de vélhetően az elnökválasztás napja óta eltelt időre – illegális szavazatokká kellene nyilvánítani szerinte, illetve a legfelsőbb bíróságnak kellene döntenie.

Idegtépő, hogy még mindig nincs eredmény? Itt egy új nézőpont

Lassan kezdenek rámenni az emberek idegei arra, hogy még mindig nincs eredménye az amerikai elnökválasztásnak. Azonban szerencsére nem minden az idegeskedésről szól, mint ahogy azt az alábbi tweet mutatja. Egy brazíliai Twitter-felhasználó ugyanis épp arról panaszkodott, hogy mióta felébredt, semmi sem változott a választási térképen, bezzeg Brazíliában, ahol két órával a szavazóhelyiségek zárása után már eredményt hirdetnek.

Erre érkezett egy elég frappáns reakció egy Egyiptomból származó újságírótól:

Én Egyiptomban nőttem fel, nálunk már akkor megvan az eredmény, amikor még a választás el sem kezdődött.

Már csak 665 szavazatkülönbség Georgiában

Mindössze 665 szavazatra csökkent a különbség Trump és Biden között Georgiában a CNN jelentése szerint. Az utóbbi néhány órában rohamosan csökken az amerikai elnök előnye az államban, egy ideje már mindkét jelölt 49,4 százalékon áll.

A Ryanair már repülőjegyeket ajánl Eric Trumpnak

A Ryanair Twitteren meglepően aktívan követi az amerikai elnökválasztás eseményeit. Miután Trump minden alap nélkül kijelentette, hogy ő nyerte a választást, azt írták, az, hogy Trump idejekorán bejelenti győzelmét, olyan, hogy elhagyni egy repülőgépet, mielőtt az leszállt.

Legújabb posztukban már az amerikai elnök egyik gyermeke került célkeresztbe. Eric Trumpról tettek közzé egy fotót azzal a kísérőszöveggel, hogy „így néz ki az ember, aki elveszítheti hozzáférését az Air Force One-hoz”.

Ne aggódj, Eric, nekünk vannak 9,99 eurós jegyeink, ha majd legközelebb Európában jársz! – írták.

Támadást tervezhettek a kongresszusi központnál Philadelphiában

A philadelphiai rendőrséget arról értesítették, hogy ismeretlenek támadást terveztek a kongresszusi központ ellen, ahol jelenleg is zajlik a szavazatszámlálás. Egy személyt őrizetbe vettek az ügyben, úgy tudni, egy csoport, vélhetően egy család Virginiából egy Hummer terepjáróval érkezett Pennsylvaniába.

Személyi sérülés nem történt.

Tovább csökkent Trump előnye Pennsylvaniában

A legfrissebb adatok szerint már csak 22 398 szavazat Trump előnye Pennsylvaniában. Az amerikai elnök így 49,59 százalékon, míg Biden 49,26 százalékon áll, azaz rendkívül szoros az állás, a demokrata jelölt pedig egyre közelebb kerül Trumphoz a levélszavazatok feldolgozásával.

Georgiában mindeközben már csak 1709 szavazat a különbség Trump javára.

Egymás után akadnak ki Trumpra a republikánus képviselők

Már több republikánus képviselő is bírálja Trumpot kijelentéseiért, egyebek közt, azt vetik a szemére, hogy lejáratja az amerikai választási rendszert, írja az MTI.

Adam Ritzinger illinois-i kongresszusi képviselő Twitteren bírálta Trumpot, amiért az elnök teljesen megalapozatlanul, bizonyíték nélkül választási csalással vádolta meg a Demokrata Pártot. Ritzinger azt írta, hogy „kezd a tébollyal vetekedni” Trump állítása.

Ha törvényes aggodalmai vannak bármilyen csalás miatt, akkor azoknak bizonyítékokon kell alapulniuk és bíróság elé kell vinni őket. Elég a lejárató félrevezetésből!”

– írta Ritzinger.

Larry Hogan, Maryland kormányzója, aki a 2024-es választásra szóba került már mint republikánus elnökjelölt, szintén kifakadt Trumpra.

Nincs mentsége az elnöknek a mai kijelentéseire, amelyek aláássák demokratikus eljárásrendünket. Amerika szavazatokat számol, és nekünk meg kell várnunk az eredményeket, ahogy mindig is tettük. Sem választás, sem senki személye nem fontosabb demokráciánknál

– foglamazott Hogan.

Marco Rubio szintén republikánus szenátor egyebek között azért bírálta Trumpot, mert az csalásnak mondta a szavazatszámlálás elhúzódását.

Az, hogy napokig tart a törvényes voksok számlálása, NEM csalás

– hangsúlyozta.

Közben rekordot döntött az új fertőzöttek száma Amerikában

A legfrissebb adatok szerint 121 054 új fertőzöttet jelentettek egy nap alatt Amerikában, ami több, mint bármelyik korábbi napi adat. Meredeken nő az új fertőzöttek száma, hiszen a CNN által közzétett adatok szerint október 31-én 89 ezer új koronavírusos esetet regisztráltak, azaz egy hét alatt 30 ezerrel nőtt az új esetek száma.

Legalább három georgiai megyében felfüggesztették a szavazatszámlálást éjszakára

A CNN-nek nyilatkozó tisztviselők szerint legalább három megyében felfüggesztették a szavazatszámlálást éjszakára Georigiában. Ezek között van az a Cobb,Taylor és Gwinett megye, a tudósítás szerint pedig új adatok csak helyi idő szerint péntek reggel, azaz magyar idő szerint valamikor péntek délután várhatóak.

Clayton megyében viszont helyi idő szerint éjfélig minden fennmaradó szavazatot megszámolnak, így mivel a levélszavazatok túlnyomó többségét, vélhetően marginálisra csökken majd a különbség a két jelölt között.

Trumpra szavaztak a járványtól leginkább sújtott amerikai megyék

Az AP hírügynökség híre szerint Amerikában a koronavírus-járványtól leginkább sújtott megyék elsöprő többségében Trump hívei vannak többen. A 376 megye 93 százalékában támogatja a lakosság nagyobb része Trumpot, holott ezeken a területeken szenvedik meg leginkább a járványt, írja az MTI.

Az AP 110 ezer szavazóra kiterjedő országos felmérése szerint egyébként Trump híveinek 36 százaléka úgy véli, a járványt az elnök tökéletesen vagy elég jól kordában tartja, 47 százalék pedig úgy ítéli meg, hogy csak valamennyire. Biden szavazótáborában 82 százalék azok aránya, akik szerint egyáltalán nincs ellenőrzés alatt a járvány.

A Trumpra szavazók fele a gazdaságot és a munkahelyeket tartja a legfontosabb kérdésnek, a járványt csak a negyedük. Biden oldalán 60 százalék tartja a legégetőbb problémának a pandémiát.

Olvasói sztorik