Élő Nagyvilág

Felesége kéri Trumptól, ismerje el a vereségét, Biden a Balatonon járt nászúton

  • Magyar idő szerint szerda éjjel 1 órakor kezdtek el érkezni az első eredmények az amerikai elnökválasztásról. Floridában a kezdeti szoros verseny után a republikánusok győztek, ahogy Texasban is.
  • Donald Trump ezután lényegében bejelentette a győzelmét, csakhogy a demokrata Joe Biden kulcsfontosságú államokban tudott fordítani a levélben leadott és nagyvárosi szavazatokkal.
  • A republikánus elnök ezután arról beszélt, hogy elcsalják a választást, de a sajtótájékoztatójáról több tévétársaság egyszerűen elkapcsolt.
  • A pennsylvaniai eredmények alapján az amerikai sajtó már tényként kezeli, hogy Joe Biden lesz az USA 46. elnöke, mivel az állam elhódításával a győzelemhez szükséges 270 helyett már 273 elektora lett. Ezután győztesnek hirdették ki Nevadában is, így elektorainak száma 279-re nőtt, de vezet Georgiában és Arizonában is, ahol még mindig számolják a szavazatokat.
  • Trumphoz közeli források szerint nem várható, hogy az elnök egyhamar elismeri a vereségét, pedig már a veje és a felesége is ezt kérte tőle. A hivatalban lévő elnök továbbra is arról beszél, hogy ő győzött.
  • Vasárnap délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök is gratulált Joe Bidennek a győzelemhez.

Jake Tapper: Sosem láttam még ilyet

Soha nem láttam még ilyet – fakadt ki Jake Tapper a CNN közvetítésében Georgia, Nevada, Pennsylvania és Arizona eredményének állását látván. Tapper azt mondta, habár előfordul, hogy egy-egy államban nagyon szoros az állás, az teljesen példátlan, hogy négy helyen is ennyire kiélezett a küzdelem.

Jelenleg ez a helyzet:

  • Georgiában 1902 szavazattal vezet Trump,
  • Pennsylvaniában 42 ezer szavazattal vezet az amerikai elnök, ami ugyan nem tűnik annyira kevésnek, de a korábbi előnyéhez képest mindenképpen az,
  • Nevadában 11 ezer szavazat Biden előnye,
  • Arizonában pedig 46 ezer szavazattal vezet a demokrata jelölt.

Greta Thunberg nyugalomra intette Trumpot

Donaldnak foglalkoznia kellene a dühkezelési problémáival – jegyezte meg Greta Thunberg Twitteren, miután az amerikai elnök folyamatosan arról posztolt, hogy le kellene állítani a szavazatszámlálást.

A klímaaktivista javaslatokkal is előállt, szerinte az amerikai elnöknek el kellene mennie megnéznie egy filmet egy barátjával, hogy lehiggadjon.

Nyugalom, Donald, nyugalom – írta.

Elképesztően kiélezett a verseny Georgiában

Mindössze 1902 szavazattal vezet Donald Trump Georgia államban, mindez pedig azt jelenti, hogy mindkét jelölt 49,4 százalékon áll jelenleg.

Pennsylvania államban mindeközben még 250 ezer szavazat megszámlálása hátravan, így itt sem lesz még pillanatokon belül eredmény.

Hogy állunk most?

Több államban is változott valamelyest a helyzet az elmúlt néhány órában, így Trump előnye csökkent Georgiában és Pennsylvaniában is. Biden kevesebb mint 2500 szavazatra van az amerikai elnöktől Georgiában. A Guardian tudósítása szerint Bidennek jó esélye van mindkét állam elhódítására, Georgiában  már csak 16 ezer szavazat megszámlálása maradt vissza.

Arizonában viszont noha megőrizte a vezetést Biden, csökkent az előnye az új szavazatok beérkezésével. Ebben az államban egyébként már több médium, így a Fox News is kihirdette, hogy Biden győzött, de ahogy érkeznek be az újabb szavazatok, csökken a demokrata jelölt előnye. Jelenleg 50,1 százalékkal vezet Biden, míg Trump 48,5 százalékon áll, Biden körülbelül 46 ezer szavazattal vezet.

Elkapcsoltak a tévétársaságok Trump sajtótájékoztatójáról

Az előző posztban már beszámoltunk Trump meglehetősen szürreális sajtótájékoztatójáról, de a Guardian szúrta ki, hogy az amerikai tévétársaságok is besokalltak az elnök bármiféle alapot nélkülöző állításaitól, így több csatorna egész egyszerűen elkapcsolt a tájékoztatóról.

Az alábbi videón látható, hogy az MSNBC kevesebb mint fél perc után megunta a tárgyi tévedések sorát felvonultató elnöki beszédet:

A CNBC-nél pedig közölték, hogy „amit az elnök mond, döntő részben teljesen valótlan”.

Trump: El akarják csalni a választást

Donald Trump sajtótájékoztatót tartott a Fehér Házban helyi idő szerint csütörtök este, az amerikai elnök pedig mindenféle bizonyítékok említése nélkül arról beszélt, hogy szabálytalanságok sora történt az országban.

Trump kijelentette, hogy ha a „jogszerű” szavazatokat számolják, akkor ő nyerte a választást. Korábban egyébként már többször jelezte twitteres kirohanásaiban, hogy szerinte le kellene állítani a szavazatszámlálást, és hogy nem fogják megszámolni a szavazás napja után beérkezett levélszavazatokat.

Az amerikai elnök úgy fogalmazott, hogy ha a „jogszerűtlenül” leadott szavazatokat figyelembe veszik és beleszámolják a „későn érkezett szavazatokat is”, akkor ez azt jelenti, hogy a választást próbálják elcsalni, amire megint csak semmiféle bizonyíték nincs, arról nem is beszélve, hogy mindezt természetesen csak azért hangoztatta, mert több államban is csökkent az előnye a levélszavazatok következtében.

A megalapozatlan állítások sora ezzel egyébként nem ért véget, Trump azt is mondta, hogy a választást megelőzően a „média közvélemény-kutatásai” beavatkoztak a választásba.

150 ezer levélszavazat nem érkezett meg a választás napjáig

Ebből 12 ezer olyan államokban, ahol nagyon szoros lesz a végeredmény, állítja a Washington Post elemzése. Az amerikai posta annak ellenére ismerte ezt el csütörtökön, hogy korábban ígéretet tett arra, hogy minden nap átnézik a postahivatalokat, nem maradt-e kézbesítetlenül levélszavazat.

Több államban egyébként a későn érkező levélszavazatokat is számolni fogják, ha a választás napjáig postára adták őket. Ilyen Nevada, Pennsylvania és Észak-Dakota is. Mindhárom államban számolják még a szavazatokat a választás után három nappal, és ezeken az államokon múlhat a választás kimenetele is.

Biden közben tartott egy sajtótájékoztatót

Ahol arról beszélt, hogy Kamala Harris és ő magabiztosnak érzik magukat a győzelemmel kapcsolatban. Ismét elmondta, hogy minden szavazatot meg kell számolni.

Amerikában a szavazatok szentek.

Beszélt arról is, hogy lassan 240 ezer halálos áldozata van a koronavírusnak az Egyesült Államokban, és együttérzését fejezte ki azon amerikaiaknak, akik elvesztettek valakit a járványban.

Trump Jr. sem boldog

Donald Trump idősebbik fia a Twitteren akadt ki, hogy a republikánusok egyetlen olyan politikusa sem áll ki Trump mellett, akik esélyesnek érzik magukat a 2024-es indulásra, miközben Biden egyre közeledik a győzelemhez. Donald Junior szerint inkább meghajolnak a médiacsőcseléknek.

Záródnak az ollók

Biden hátránya tízezer szavazat alá csökkent Georgiában, és 90500 szavazatra Pennsylvaniában. Utóbbi nem hangzik olyan jól, Biden a legutóbbi voksok kétharmadát hozta ugyan el, de ezek a legrepublikánusabb körzetek levélszavazatai voltak, Philadelphia még csak most fog következni. Egyelőre minden aszerint zajlik, ahogy korábban írtuk.

Biden tényleg behúzhatja Pennsylvaniát

És Georgiát is. A FiveThirtyEight számolgatott, és úgy áll a helyzet, hogy Pennsylvaniában a maradék szavazatok 60 százalékát kell nyernie Bidennek a győzelemhez, Georgiában pedig 63 százalékát.

Georgiában is menni fog, és a titok tényleg abban van, hogy a demokraták hónapokon keresztül pörgették az embereket, hogy szavazzanak levélben, Trump pedig hónapok óta arról beszél, hogy nem szabad, mert sok a csalás. Ennek az oka az volt, hogy annak ellenére, hogy korábban ő is mindig levélben szavazott, itt a legkönnyebb korlátozni a szavazásra jogosultak számát (ezt hívják disenfrechisementnek), és a demokraták alacsony részvétele természetesen neki lett volna jó. Ennek köszönhetően a levélszavazatok túlnyomó többsége nagyon demokrata, még ott is, ahol korábban Trump nyerni tudott. Georgiában a 63 százalékot még a legkonzervatívabb megyékben is simán hozza Biden.

Pennsylvaniában 550 ezer szavazat maradt, ebből százezer Philadelphiából. A philadelpiai szavazatokat Biden 80 százalék körül nyerte, de sokkal nem teljesített rosszabbul a vidéki körzetekben sem, az eddig feldolgozott levélszavazatokat átlagosan 78 százalékban ő nyerte meg. Így még az is lehet, hogy nem csak megfordítja az államot, de vitán felüli eredménnyel is nyer. Persze Trumpnál nem lehet vitán felül nyerni, de ez már részletkérdés.

Nemsokára végezhetnek Pennsylvaniában

A nemsokára alatt azt értem, hogy amerikai idő szerint estig, ami magyar idő szerint hajnali hatot jelent körülbelül. Pennsylvania államtitkára közölte, hogy gyorsabban haladnak a vártnál, és ugyan még visszavan 550 ezer szavazat, ezek nagy részét még ma összeszámolják. A szavazatok egy része, körülbelül százezer darab Philadelphiából van, ahol Biden eddig a voksok nyolcvan százalékát vitte el.

Trump elég gyorsan veszíti a szavazatokat, egy napja még 618 ezerrel vezetett, ez mostanra 111 ezerre szűkült, és a maradék voksok már levélszavazatok lesznek, így Trumpnak kevés esélye van itt a győzelemre. Pennsylvania húsz elektori szavazatot ér, csak ezzel a győzelemmel meglenne Bidennek a szükséges elektori többség.

Trump 2024-ben is elindulhat az elnökválasztáson

Mármint ha most kikap. Ezt mondja Mick Mulvaney, Trump volt kabinetfőnöke. Szerinte Trump aktív marad a politikában, és 2024-ben is elindulhat az elnökségért. A CNN szerint erről Trump már a saját stábjával is beszélt.

Michiganben a bíró elutasította Trumpék keresetét

Azért nyújtották be, mert szerintük nem kaptak megfelelő hozzáférést a szavazatszámláláshoz. A bíró szerint ez nem igaz. A Biden-stáb szerint semmi alapja nincs az állításnak, és csak arra szolgált, hogy elterelje a figyelmet a demokraták győzelméről.

Körülbelül ötvenezer szavazat maradt még vissza Georgiában

Ezeket még meg kell számolni. Trump most 13540 szavazattal vezet Biden előtt, így a demokrata jelöltnek a visszamaradó szavazatok legalább 63 százalékát meg kell nyernie ahhoz, hogy beelőzze Trumpot. Ez egyébként lehetséges is, mert elég demokraták a körzetek, amik még visszavannak.

Biden erősödött Nevadában és valamennyit behozott Georgiában is

Joe Biden kicsit erősödött Nevada államban, a legújabb adag szavazat megszámlálása után már 11 500 vokssal vezet, ami egy százalékpontnak felel meg.

Közben Trump előnye csökken Georgiában és Pennsylvaniában is, de kérdés, hogy Biden be tudja-e itt előzni az elnököt. Georgiában Trump most 0,3 százalékkal vezet Biden előtt. Ha Nevada és Georgia ma kiderül, szinte biztos lesz, hogy megtudjuk, ki lesz a következő elnök.

Georgia nem csak az elnökökről dönthet, hanem a szenátusról is

Egyre fontosabbá kezd válni Georgia, pedig a választás előtt igazán senki nem hitte azt, hogy itt bármi esélye lesz a demokratáknak.

Nézzük először, hogy áll az elnökválasztás:

61 ezer szavazatot kell még összeszámolni, amelyek nagy része elé demokrata környékekről jött be levélben. Trump 18 ezer szavazattal vezet jelenleg, az a kérdés, hogy Biden akkora arányban tudja-e nyerni a levélszavazatokat, ami ezt ellensúlyozza. Simán lehet, hogy ez nagyon szoros lesz.

A másik pedig, hogy úgy tűnik, egyik szenátorválasztás sem lesz elsőre érvényes, mert senki nem éri el az 50 százalékos küszöböt. Ez azt jelenti, hogy megismétlik a választásokat az első két helyezettel, aminek még az is lehet a következménye, hogy a demokraták átveszik a szenátusi többséget, ha mindkét mandátumot behúzzák.

A szenátus republikánus többsége a demokraták legnagyobb fájdalma, így ugyanis akkor is nagyon nehéz lesz majd kormányozni, ha végül Biden lesz az elnök. Korábban azt remélték, a képviselőház után a szenátust is megfordíthatják, de nem sikerült.

Trump továbbra is harcol a gróffal

Stop the count!

– vagyis állítsák le a számolást, írja a Twitteren Donald Trump kiabálva. Az amerikai elnök sokadszorra szeretné elérni, hogy ne számolják meg az összes teljesen legálisan leadott szavazatot, mert valamiért azt hiszi, hogy akkor ő nyeri az elnökválasztást.

Egyrészt, ha most leállítanák a számolást és kiosztanák az elektorokat, Biden lenne az elnök, hiszen vezet abban a két államban, amire szüksége van a 270 elektor megszerzéséhez. Másrészt pedig Trumpnak azzal van csak baja, hogy Pennsylvaniában számolják tovább a szavazatokat, ahol úgy néz ki, akár el is veszítheti a választást. Azzal semmi baja nincs, hogy közben Arizonában is levélszavazatokat számolnak, de ezek nagy része már republikánus voks, ezért simán lehet, hogy megfordul az állam, és végül Trump fog itt győzni. Ezt persze nehéz lenne olyan frappánsan összefoglalni, mint hogy

STOP THE COUNT!

Kanye West kapott 60 ezer szavazatot

Sokak szerint egyszerű reklámfogás vagy a Demokraták gyengítésére irányuló kísérlet volt, hogy Kanye West elindult az amerikai elnökválasztáson, a rapper mégis begyűjtött 60 ezer voksot abban a 12 államban, ahol felkerült a szavazólapokra.

Kanye West már azt is kiírta a Twitterre, hogy „2024”. Ezzel arra utalhatott, hogy négy év múlva újra próbálkozik.

Állig fegyverzett tüntetőkről és Amerika szégyenéről ír a nemzetközi sajtó

Természetesen a nemzetközi sajtóban is hatalmas a visszhangja az egyelőre végeredmény nélküli amerikai választásnak. Sok országban az állami sajtóban próbálják aláásni az Egyesült Államok hírnevét, máshol a tényekre hagyatkozva írnak kemény szavakkal a történtekről.

  • Az iráni állami rádióban arról számoltak be, hogy Los Angelesben, Seattle-ben és Minneapolisban is összecsapások voltak, a tüntetők állig felfegyverezve vonultak utcára és nem félnek a rendőröktől.
  • A kínai Global Times szerint a fejletlen országokban szokta erőszak követni a választásokat, és amit most Amerikában látni, az korábban elképzelhetetlen volt.
  • Az orosz tévécsatornák demonstrációkról valamint a tüntetők és a rendőrség közti összecsapásokról mutatnak be felvételeket. A Kommersant szerint ez a legőrültebb választás az ország történetében, és az egyetlen végkimenetel a megosztottság.
  • A kenyai Standard „Amerika szégyene” címmel számolt be a fejleményekről, háttérben egy képpel, amin fegyveres katonák járőröznek az utcákon.
  • A török média egyöntetűen a káoszról ír a szavazatszámlálással kapcsolatban.
  • A német Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint az amerikai elnök megalapozatlanul kiált csalást és hirdette ki a győzelmét.
  • A spanyol El Mundo szerint Amerikában Richard Nixon lemondása óta ez a legkomolyabb politikai krízis.
  • A dél-afrikai Daily Maverick című lap internetes kiadásában megjelent egy karikatúra, amin Donald Trump kést fog a Szabadságszobor nyakához, azzal a felirattal: „nyerek vagy megkapja a magáét.”

Így áll most az elnökválasztás két nappal a kezdete után

Kedden vette kezdetét az amerikai elnökválasztás, de csütörtök délben még mindig nem tudni, ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke. A kulcsfontosságú államokban így állunk most:

Arizona, 11 elektori szavazat

Az AP és a Fox News már Bidennek adta az államot, de még nincs teljesen lefutva. Buden 50.5-48.1 arányban vezet 86 százalékos feldolgozottságnál. Trumpnak a maradék szavazatok kétharmadát kellene begyűjtenie ahhoz, hogy fordítani tudjon. Innen várhatóan magyar idő szerint csütörtökön éjszaka érkezhetnek újabb eredmények.

Miért nem tudjuk még mindig, hogy ki lesz az elnök?
A koronavírus-járvány és a szabályok lazulása miatt az idén a korábbinál több amerikai választó döntött a levélben történő szavazás mellett, így nagy teher hárult több államra is. Nagyrészt olyanokra, ahol amúgy is nagyon szoros a verseny. Ez szinte példátlanul izgalmassá tette és teszi még mindig az elnökválasztást.

Georgia, 16 elektori szavazat

Trump 49.6-49.1 arányban előnyben, 95 százalékos a feldolgozottság. Bidennek a hátralévő szavazatok 60 százalékára lenne szüksége, ezek jelentős része hagyományos Demokrata többségű területről érkezik majd. Remélik, hogy ma meglesz a végeredmény.

Nevada, 6 elektori szavazat

49.3-48.7 Biden javára 86 százalékos feldolgozottság mellett. Kevesebb mint nyolcezer szavazattal vezet Biden, de várhatóan a levélszavazatok csak megerősítik majd a fölényét. Már csütörtökön este megjöhetnek a végeredmények.

Észak-Karolina, 15 elektori szavazat

Trumpnál az előny 50.1-48.7 arányban, a voksok 95 százalékát már összeszámolták. Bidennek a levélszavazatok kétharmadát kellene bezsákolnia ahhoz, hogy megfordítsa a meccset. Ezeknek viszont a beérkezési határideje november 12., addig elfogadják azokat, szóval a végeredményre még sokat kell várni.

Pennysylvania, 20 elektori szavazat

Trump 50.7-48.1 arányban vezet, 89 százalékos feldolgozottságnál. A maradék szavazatok Demokrata többségű, vidéki területekről vannak bent. A végeredmény péntekre várható, de Trump jogi lépéseket tett a levélszavazatok miatt. Azt akarja, hogy a választás napján vagy az azt megelőzően postára adott szavazatokat, amik november 3. után érkeztek be, ne számítsák.

Michigan, 16 elektori szavazat

Biden előnye jelentős, valószínűleg elviszi, de Trumpék itt is jogi lépéseket tettek, hogy függesszék fel a levélszavazatok számolását.

Wisconsin, 10 elektori szavazat

Bidennek adják a legtöbben, 49.4-48.8 arányban vezet. Ha egy százaléknál kisebb különbséggel nyer, akkor Trump újraszámlálást kérhet, amit valószínűleg meg is fog tenni ebben az esetben.

Filctollas csalás miatt követelik az összes szavazat megszámlálását

Arizonában azért követelik sokan az összes szavazat megszámlálását, ami egyébként magától értetődő lenne, mert a közösségi médiában elterjedt a hír, hogy azokat a szavazólapokat érvénytelennek nyilvánítják, amiket alkoholos filccel töltöttek ki.

Ezt az állam legfőbb választási tisztviselője cáfolta, mondván az alkoholos filccel ikszelt lapok is ugyanúgy érvényesek.

Fotó: MTI / AP / Matt York

A közösségi oldalakon többen azt is írják, hogy Arizonában a Republikánus szavazóknak szándékosan alkoholos filcet adtak, hogy olvashatatlan legyen a döntésük.

A Demokraták szerint az álhírterjesztéssel csak ártani akarnak a jelenleg vezető Joe Bidennek.

Arizonában 85 százalékos feldolgozottságnál Biden 79 ezer szavazattal nyerésre áll. A Republikánusok 1996 kivételével 1952 óta mindig nyertek itt.

Sok fekete férfi állt Trump oldalára

Az NBC News exit pollja szerint rekord alacsony a Demokrata elnökjelölt támogatása a fekete férfiak körében.

Mindössze 80 százalékuk szavazott Joe Bidenre, ami elmarad Hillary Clinton négy évvel ezelőtti 82 százalékától és jóval alacsonyabb Barack Obama támogatottságánál is.

A magukat konzervatívnak tartó fekete férfiak több mint fele voksolt Trumpra, a középnyugaton élők egyharmada szintén rá szavazott. Az exit poll szerint a diplomával rendelkezők 22 százaléka szintén a regnáló elnököt választotta.

Ezért találkozhat különböző szavazati arányokkal

A nemzetközi sajtóban megfigyelhető, hogy hírportálonként más és más a szavazati arány Biden és Trump között.

Ez azért van így, mert Arizonát (11 elektori szavazat) és Wisconsint (10 elektori szavazat) több oldal már Bidennek adta, míg más lapok szerint ez még nem feltétlenül egyértelmű.

Wisconsinban a szavazatok 99 százalékát számolták eddig össze, és bár a két jelölt között mindössze 21 ezer szavazat (0,6 százalék) a különbség, a lapok többsége szerint ez már nem megfordítható, a 253 Biden-féle elektori szavazattal kalkuláló CNN szerint például ez az állam – ahol négy éve Trump győzött – már biztosan a demokrata jelöltté.

Arizonában 85 százalékos a feldolgozottság, és Bidené a voksok 50,5 százaléka, itt azonban a 48,1 százalékon álló Trump csökkentette a különbséget az elmúlt órákban.

Olvasói sztorik