Nagyvilág amerikai elnökválasztás 2020

Trumpnak enyhe koronavírusos tünetei vannak

Az amerikai elnöknek enyhe koronavírusos tünetei vannak – mondta a CNN-nek egy meg nem nevezett fehér házi tisztviselő. Hivatalosan nem mondták meg, hogy Donald Trumpnál milyen tünetek jelentkeztek, de a CNN szerint azok, akik csütörtökön találkoztak az elnökkel, fáradtnak látták. Később Steve Mnuchin pénzügyminiszter megerősítette a sajtó értesüléseit, de ő úgy fogalmazott, hogy Trumpnak „nagyon enyhe” tünetei vannak.

Trump, akiről magyar idő szerint péntek reggel derült ki, hogy koronavírusos, csütörtökön New Jerseyben járt egy adománygyűjtő kampányrendezvényen. A résztvevők közül többen is azt mondták, hogy az elnök fáradékonynak tűnt és a hangja rekedtes volt, de azt gondolták, hogy ennek az az oka, hogy Trump az utóbbi napokban sokat utazott és több gyűlésen is részt vett.

Eközben letesztelték az elnök családtagjait is. Bár felesége, Melania Trump szintén elkapta a koronavírus és enyhe tünetek jelentkeztek nála, lánya, Ivanka, veje, Jared Kushner, illetve legkisebb fia, Barron tesztje is negatív lett, csakúgy mint Mike Pence alelnök és felesége tesztje. Trump egyik tanácsadójáról, Hope Hicksről csütörtökön írta meg az amerikai sajtó, hogy megbetegedett, de előtte több napon keresztül az elnökkel utazgatott.

Az elnök és a First Lady a Fehér Házban vonultak karanténba és a szóvivők szerint onnan dolgoznak majd.

Kiemelt kép: JIM WATSON/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik