A huszadik században két világháború is megmutatta, mennyire fontos néhány olyan gazdasági ágazat, amely esetleg nem hoz óriási hasznot, nem áll a technológiai fejlesztések középpontjában, viszont krízishelyzetben létfontosságúvá válhat. Ilyen volt a magyar mezőgazdaság az Osztrák-Magyar Monarchia számára az első világháború végnapjaiban: 1918-ban magyar élelmiszereket csempésztek Ausztriába, mivel ott a rosszabb mezőgazdasági adottságok miatt nélkülözött a lakosság jelentős része. Amikor pedig a második világháború után az EU elődszervezetei a közös agrárpolitikáról megállapodtak, nemcsak a mezőgazdasági lobbik nyomásának engedtek, hanem tudták: a hidegháborús helyzetben az ellátásbiztonság megkerülhetetlen kérdés.
Az acélipar szintén stratégiai iparág – ez is a huszadik század tanulsága. A nehéz- és a gépipar számos további alága függ a ma már nem is olyan nyereséges szegmenstől. Az acéliparról tudni érdemes, hogy ott már korábban megindult az az amerikai-kínai kereskedelmi háború, ami most, a koronavírus-járvány idején egyre több szférára terjed ki.
Elsősorban a tech-szektorban látható, hogy a kínai alapítású, tulajdonú vagy részben kínai befolyás alatt álló informatikai és/vagy távközlési cégekkel szemben erőteljes korlátozásokat próbálnak bevezetni amerikai, brit és más hatóságok. A TikToktól kezdve a Huaweien át a Zoomig számos kínai érdekeltségű-kapcsolódású cég került a viták célkeresztjébe. A vádak elsősorban az információbiztonsághoz kötődnek, illetve ahhoz, hogy az ilyen alkalmazások által megszerzett adatok a pekingi hatóságok kezébe kerülhetnek-e.
A Zoomot egy kínai származású amerikai szakértő alapította, és fejlesztésein dolgozó munkatársainak jelentős része Kínában tevékenykedik. A koronavírus nyomán vált ismertté, videokonferenciái könnyen lebonyolíthatóak – a kritikusok szerint túl könnyen is. A Zoom egy ismert hongkongi ellenzéki fiókját nemrég bezárta, de később újra megnyitotta. A cég így részese lett a Hongkongról zajló vitának. Hongkongot Kína egyre inkább irányítása alá vonja, és egyre szigorúbb belbiztonsági szabályokat kényszerít az egykori brit gyarmatvárosra, amely Kelet-Ázsia egyik üzleti központjának számít.
A hongkongi helyzet miatt érdekes, hogy az EU nemrég kötött szabadkereskedelmi megállapodást Szingapúrral és az idén az Európai Parlament megszavazta a hasonló megállapodást Vietnámmal. Ez mutatja, hogy Brüsszel igyekszik a Kínán kívüli délkelet-ázsiai kereskedelmi és gyártóközpontokkal erősíteni a kapcsolatait. Szingapúr elsősorban pénzügyi és szolgáltatóközpontként erősödhet tovább. A városállam jelentősége az, hogy a tőkebefektetések mozgását illetően az angolszász világhoz igazodik, és a világ egyik legvonzóbb befektetési helyszínévé kezd válni. Vietnám pedig olcsóbb gyártókapacitásokkal rendelkezik, ami szintén Pekinggel szemben teheti vonzóbbá a délkelet-ázsiai országot.
Kína a hivatalos adatok szerint többé-kevésbé megfékezte a járvány terjedését – fellángoló kisebb gócok azonban akadnak. Peking olyan szigorú intézkedéseket hozott, amilyeneket nyugati országok nem mertek megtenni, így a koronavírus első szakaszát jól zárta.
Ugyanakkor a kínai ipar és a kínai gazdaság hosszabb távon komoly veszélyekkel kell, hogy szembenézzen. Japánban már tavasszal a kormány kétmilliárd dollárnak megfelelő összeget tett félre arra, hogy segítse a japán cégek kivonulását Kínából.
A kínai maszk- és lélegeztetőgép-hegemónia is visszaüthet. Egyre több ország jött rá, hogy a Kína-függőség a saját biztonságát veszélyezteti. Ez történt korábban a ritka földfémek piacán is. A félvezetőkhöz, a napelemekhez, az akkumulátorokhoz és a modern világ legtöbb technikai berendezéséhez használt nyersanyagok ugyanis Kínában termelhetők ki a leggazdaságosabban. Kína így gyakorlatilag monopolhelyzetet alakított ki e piacon. Ám amikor Peking hirtelen megemelte a ritka földfémek árát, akkor számos országában rögtön hozzáláttak a régen bezárt bányák vagy az új földfém-kitermelőhelyek megnyitásához.
Európának is csökkentenie kell a függőségét Kínától – ezt még azok az országok is hangsúlyozzák, amelyek nem folytatnak olyan látványos kampányt a távolkeleti ország ellen, mint a Donald Trump vezette Egyesült Államok. Amerikában is egyébként az elemzők arról írnak, hogy ha Trump elveszti a novemberi elnökválasztást, és a demokrata Joe Biden kerül hatalomra, akkor az USA várhatóan békésebb hangnemet üt meg Pekinggel, és a tárgyalásokra koncentrál a kétoldalú viszonyban. Bidenék inkább a regionális, csendes-óceáni szabadkereskedelmi zónát alakítanának ki, Kínát és az USA-t egyaránt bevonva a kezdeményezésekbe.
Tulajdonképpen ezt a fajta regionalizmust erősítheti az EU önellátásra való törekvése is, amiről egyre többen nyilatkoznak. Az Európai Parlament nemrég fogadta el azt az állásfoglalást, ami közös egészségügyi stratégia kialakítását szorgalmazza. Ez voltaképpen egy európai „egészségügyi unió” alapjait rakná le, szorosabbra fogva a tagállami együttműködést e téren.
A német parlament elnöke, Wolfgang Schäuble utalt arra, hogy a maszkok mellett alapvető és egyszerű orvosi felszerelések, berendezések hiányoznak a kontinensen. Így eljött az idő, hogy átdolgozzák az eddigi gazdasági modelleket, és a globalizáció szélsőségeit korrigálják. Ehhez az Európai Uniónak nagyobb „stratégiai autonómiával” kellene rendelkeznie, így például alternatív beszállítói láncokkal, ami többféle költségtakarékos gyártóhelyszín közötti választást tenne lehetővé, azaz a földrajzi rizikót csökkentené.
Ugyanakkor a Kínától való függetlenedés esélyeit csökkenti, hogy egyelőre a legtöbb ország a világon az ázsiai ország gyártókapacitásaira alapozza a vírus elleni védekezést.
A The Atlantic szerint Kína állítja elő a világon az egészségügyi maszkok felét, az ázsiai ország a legnagyobb forrása a gyógyszereknek, illetve alapanyagaiknak, továbbá más védőfelszereléseket is itt tudnak a legnagyobb mennyiségben előállítani. A Harvard Business School professzora, Willy Shih szerint a feldolgozóipart tekintve az egész világ Kínától függ. És ez persze nem csak az orvosi tevékenységhez szükséges dolgok előállítására vonatkozik. Az elektronika, a textilek, a bútorok, a játékok, és számos más áruk kínai exportja 500 milliárd dollárt tesz ki. Emiatt
Shih arra hívja fel a figyelmet, hogy bár sokan lehetnek, akik abban gondolkodnak, hogy gyorsan áttelepítik cégeiket Kínából, de akkor figyelembe kell venniük, hogy az ázsiai ország belső ellátási-beszállítói láncai nagyon fejlettek, és költségszempontból nehéz ezekkel versenyezni.
Franciaország is ezért óvatos Kínával. A francia gyógyszeripar és autógyártás is részben kínai üzemeken alapul. Emmanuel Macron franica elnök így tehát tavasszal ugyan bejelentette, hogy a szájmaszkok és a lélegeztetőgépek terén országa függetlenségre törekszik, de az elnök sem ígérte ezt 2020 vége előttre.
A francia cégek közül elsőként a Sanofi reagált az elnök felhívására, és bejelentette: európai céget alapít olyan anyagok gyártására, amelyeket eddig gyógyszerek alap- vagy segédanyagaiként Indiában vagy Kínában állítottak elő. Ám elemzők szerint Franciaország legjövedelmezőbb ágazatai közül a borászat erősen függ Kínától, ezért is érdemes Franciaországnak óvatosan cselekednie, és nem magára haragítania Pekinget, ahol könnyen gazdasági szankciókkal reagálhatnak a francia lépésekre. India, Németország és Ausztrália egyébként már burkoltan korlátozta a kínai befektetéseket – név szerint nem említve az óriási ázsiai országot.
Magyarország e szempontból Peking számára viszont ideális partner: óriási pénzeket költöttünk kínai védőfelszerelések és egészségügyi berendezések vásárlására, így még a magyar költségvetés is megborult az elmúlt hónapokban (a kiadási oldalon). A helyzetet a másik, a bevételi oldalon a németeknek beszállító autóiparunk visszaesése, s így az elmaradó adók súlyosbították.
A britek is különös helyzetbe kerülhetnek. A szigetországban a kínai távközlési vállalat, a Huawei befolyása kelt óriási vitákat, elsősorban az 5G-s mobilhálózat kiépítésekor. Az Egyesült Királyság épp kilép az EU-ból, így furcsa helyzetbe kerülhet: titkosszolgálatai az angolszász hatalmakat tömörítő Five Eyes csoporttal működnek együtt, azaz az USA-val, Kanadával, Ausztráliával és Új-Zélanddal, így egy fontos mobilhálózatot nem bízhatnak kínai technológiára, amikor az amerikaiak éppen technológiai háborút folytatnak a Huawei-jel és más kínai cégekkel.
A brexit miatt ugyanakkor nem mondhat le Nagy-Britannia Kínáról mint kereskedelmi partnerről. A britek mindenesetre nem túl racionálisan döntöttek nemrég: kivonják magukat éppen az európai közös vakcinafejlesztésből is.
Amerika Kína-függősége is látványos: az utolsó penicillin-gyár 2000-ben zárt be az USA-ban, de a C-vitamin és alapvető gyógyszerek gyártása is Kínába helyeződött át az utóbbi években. Mindez Kínát olyan helyzetbe hozta, hogy Peking dönthet arról, mely országokat lát el elsőként a vírus elleni védekezés során. Ezek a politikai alapú pekingi döntések azonban végzetesen megpecsételhetik Kína mint gyártóbázis hosszú távú jövőjét.
A vírus politikai hatását is igyekeznek modellezni, a Fed New York-i részlegének felkérésére szakértők például kimutatták, hogy az 1918-20-as spanyolnátha-járvány nyomán azok a német területek szavaztak később a náci pártra, ahol az akkori pandémia a legsúlyosabb áldozatokat követelte. Így sokan a szélsőségek erősödésétől is tartanak a vírus nyomán, az idegengyűlölet erősödése pedig szintén nem kizárható, miután a legtöbb európai országban ugyanaz a populista vezetők propagandája: a fertőzés nem otthonról ered, hanem „behurcolják” a vírust.
A Deutsche Bank ügyvezető igazgatója, Apjit Walia már egy globális technológiai hidegháború frontvonalait elemezte a koronavírus után. Szerinte egy globális tech-fal épülhet fel, két párhuzamos rendszerrel: az egyik egy USA-centrikus, a másik egy kínai központú. ez a 21. századi hidegháború is kettéoszthatja a világot. Mindez az élet minden területére kiterjedhet a pandémia után.
Az ázsiai ország elvileg 2025-2030 tájára elérheti az USA technikai fejlettségét a Deutsche Bank elemzése szerint, de a Trump által bevezetett Kína-ellenes intézkedések lassíthatják ezt a folyamatot. Közben Kína is cselekszik saját Szilikon-völgyet fejleszt, angolul ezt a Greater Bay Area-nak nevezik, ami a Kanton-Hongkong-Makaó térséget jelenti.
Közben Európa sem függetlenítheti magát könnyen Kínától: a német autógyárak egyik legfontosabb felvevőpiaca az ázsiai ország. Így kereskedelmi háborút aligha fog az EU Kína ellen indítani. Inkább arról van szó, hogy a nemzetbiztonsági szempontból stratégiai fontosságú iparágakban az EU és az USA is erősíti majd saját gyártókapacitásait, de hosszabb távon a regionalizmus erősödése sem zárja ki a globális kereskedelmi kapcsolatok megőrzését.
Az azonban aligha tartható a koronavírus-járvány fényében, amit német források írnak: jelenleg egy európai autó előállításához harminc országból szereznek be alkatrészeket átlagosan. Köztük Kínából is. Ha a kontinens ennyire kiszolgáltatja magát egy világválság-helyzetnek, akkor azt sokáig nem lehet fenntartani. Ráadásul manapság a gyárak nagyrészt a Japánban a múlt században alkalmazott just-in-time-rendszerben működnek, azaz alig tartanak raktárkészletet. Így ha az ellátási lánc megszakad, akkor a termelés gyorsan leáll. Mindez átfogó koncepcióváltásra késztetheti az autóipart, ami Magyarországot is komolyan érintheti.
Ugyanakkor hazánk relatíve előnyös szerepben van az elektromos autók gyártásában: az elmúlt években egyre több távol-keleti és más gyártó helyezte akkumulátorgyártását vagy más elektromos autókhoz szükséges alkatrészek előállítását hazánkba. Jelenleg is hatalmas beruházások folynak e téren, így az európai „szuverenitás” visszaszerzéséből Magyarország profitálhat, különösen akkor, ha ez összefonódik a környezetkímélőbb járművek gyártásának világtendenciájával.
Kiemelt kép: Anthony Wallace /AFP
