Tech

A britek is elvágták a Huaweit az 5G-től

Korábban a témában:

A brit távközlési vállalatok 2021-től nem vásárolhatnak a kínai Huawei technológiai óriáscégtől berendezéseket a nagy-britanniai 5G mobilhálózat kiépítéséhez – jelentette be kedden a digitális fejlesztésért felelős minisztérium vezetője. Oliver Dowden a londoni alsóház képviselőinek tartott tájékoztatásában közölte azt is, hogy a Huaweitől vásárolt, a brit 5G hálózatba már beépített eszközöket 2027 végéig el kell távolítani a távközlési rendszerekből – írja az MTI.

Elmondta, hogy a kormány a kínai céggel szemben foganatosított amerikai szankciók, valamint saját kiberbiztonsági szakértőinek felülvizsgált útmutatásai alapján döntött úgy, hogy a Huawei termékeit ki kell tiltani a brit hálózatból.

A miniszter arról is beszámolt, hogy a 2024-ben esedékes következő nagy-britanniai parlamenti választásokig a kormány törvényben teszi „visszafordíthatatlanul” kötelezővé a Huawei termékeinek teljes eltávolítását a brit 5G hálózatokból, és ezek 2027 végére „Huawei-mentesek lesznek”.

Edward Brewster, a Huawei Technologies UK szóvivője az alábbi nyilatkozatot adta a brit kormány digitális fejlesztésekért felelős minisztériumának döntése kapcsán:

„Csalódást kelt a döntés és rossz hír az Egyesült Királyság minden mobiltelefon-felhasználója számára. Ez azzal fenyeget, hogy az ország a digitális leállósávba kerül, megdrágulnak a költségek és elmélyül a digitális szakadék. Szintlépés helyett a kormány a visszalépés mellett döntött, így azt kérjük, hogy ezt gondolják újra. Továbbra is biztosak vagyunk abban, hogy az Egyesült Államok legutóbbi szankciói nem befolyásolják az Egyesült Királyságba szállított termékeink tartósságát és biztonságosságát. Sajnálatos módon a Huawei jövője az Egyesült Királyságban átpolitizálódott, az ügy az USA kereskedelmi politikájáról szól, nem pedig a biztonságról. Az elmúlt húsz évben a Huawei azon dolgozott, hogy egy jobban összekapcsolt Egyesült Királyságot építsen. Felelős vállalatként továbbra is támogatjuk majd felhasználóinkat, ahogy azt mindig is megtettük. A mai bejelentéssel kapcsolatban részletes elemzéssel készülünk, amelyben bemutatjuk, mit jelent mindez az üzletvitelünk számára, és dolgozunk azon, hogy az Egyesült Királyság kormányának elmagyarázzuk, a Huawei miként tud továbbra is közreműködni egy jobban összekapcsolt Egyesült Királyság megteremtésében”.

Már idén kipucolnák a britek a Huawei-t az 5G-hálózatból
Év elején még úgy tűnt, hogy korlátozottan, de maradhatnak a kínaiak.

(Kiemelt kép: GettyImages)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.