Nagyvilág

Röhögnek a bevándorlók és a csempészek Trump határfalán

Donald Trump még az előző választási kampányában a világ legtökéletesebb, teljesen áthatolhatatlan határfalát ígérte a mexikói határra. Egy része el is készült. Csakhogy könnyedén le lehet gyűrni pár dolláros létrákkal, egyszerű fűrészekkel vagy egy könnyed mászással. Sőt, néhány helyen még el is lopták a mexikóiak.

Donald Trump legfőbb kampányígérete volt 2016-ban a mexikói határra telepítendő „gyönyörű” határfal, amivel meg lehet állítani az illegális bevándorlást és a drogcsempészeket. Trump magabiztosan jelentette ki többször is, hogy olyan komoly akadályt állítanak a határra, amelyen lehetetlenség lesz átjutni: megmászhatatlan és átvághatatlan lesz.

Az elnökválasztási kampánya alatt Trump egy „valódi falat” ígért a teljes mexikói határra a bevándorlástól rettegő híveinek – akik előszeretettel skandálták rendezvényein, hogy „Építsük meg a falat!” –, sőt közölte, azt Mexikó fogja majd kifizetni. Ám végül nem rendes falat kezdtek felépíteni, hanem inkább egy acélkerítést, amit ráadásul az amerikai adófizetők pénzéből húznak fel. És nem is az egész határon.

Fotó: Smith Collection/Gado/Getty Images)

Az amerikai határvédelem (CBP) vezetőjének tavaly novemberi közlése szerint 125 kilométernyi szakaszon áll Trump fala, de csak olyan helyeken, ahol korábban is volt már határkerítés, míg Jared Kushner (Trump veje és tanácsadója) néhány napja azt mondta, már 196 kilométeres szakaszon készültek el a fal építésével. Az elnök ígérete szerint 800 kilométer hosszú lesz a fal 2020 végére az Egyesült Államok és Mexikó határán, ami több mint háromezer kilométer hosszú.

Trump igyekszik mindent megtenni, hogy teljesítse korábbi kampányígéretét, ezért felgyorsítaná a munkálatokat. Bevetette a hadsereget, a Pentagon büdzséjéből pedig több milliárd dollárt irányítottak át a határfal felépítésére, olyan pénzeket, amelyeket eredetileg vadászgépek, hadihajók és katonai járművek beszerzésére szántak. Emellett a környezetvédelmi és közbeszerzési szabályok felfüggesztésével is próbálják gyorsítani az építkezéseket, sőt az elnök tavaly még a szövetségi kormányzatot is leállította, hogy pénzt kérjen a kongresszustól a falépítésre – amit végül nem kapott meg.

Határfa(i)l

Trump ugyan azt állítja, hogy „gyakorlatilag 100 százalékban hatékony” a határkerítése ott, ahol már áll, hiszen a „világszínvonalú” akadályt nem lehet megmászni, nem lehet alá alagutat fúrni, de nem lehet átvágni sem. Az elmúlt évekből azonban több példa is volt arra, hogy a bevándorlók, embercsempészek és drogkereskedők számára nem jelentett komoly akadályt az átjutás. Sőt, még el is tudták lopni.

Trumpnak valószínűleg igaza volt, amikor azt javasolta, hogy aligátorokkal és kígyókkal teli vizesárokkal tegyék még biztonságosabbá a falat, amibe áramot is kéne vezetni, a tetejére pedig az átmászni vágyó embereket felnyársaló tüskéket kellene helyezni. Talán akkor nem kellett volna azzal a kínos ténnyel szembesülnie, hogy a használt szögesdrótot annyira kinevetik a mexikóiak, hogy simán ellopják.

Ellopható

Tavaly márciusban derült ki, hogy a mexikói határváros, Tijuana több házán is ahhoz hasonló szögesdrótok jelentek meg, mint amilyenekkel az amerikaiak megerősítették a határt. A szögesdrótokat Trump pár hónappal korábban még Twitter-oldalán is reklámozta, közölve: ezzel a lépéssel már „a mostani kormány alatt nem lesz mászás”.

A mexikóiak azonban felismerték a lehetőséget a katonai minőségű, borotvaéles, spirális, harmonikaszerű drótokban, amiket esténként egyszerűen leloptak a határról, majd felajánlották Tijuana lakosainak: 40 pesóért még fel is rakták azokat a házakra és kerítésekre. Akad olyan mexikói épület, amelyen 30 méternyi határdrótot találtak. Nem kevesen üzleteltek a kerítéssel, a helyi hatóságok 15–20 embert vettek őrizetbe a „határlopás” miatt.

De nem csak a szögesdrót könnyű zsákmány a mexikóiaknak, a 9 méter magas határkerítés acélgerendái sem jelentenek számukra akadályt, azokat ugyanis különösebb gond nélkül át lehet vágni. Trump ugyan azt állította, hogy határfalak „Rolls-Royce-át” nem lehet szétvágni, a betonnal kiöntött acéloszlopokról azonban kiderült, hogy egy viszonylag olcsóbb fűrész is percek alatt elbánik vele.

Fotó:Caitlin O’Hara for The Washington Post via Getty Images

Átvágható

A Washington Post cikke szerint egy olyan, szerszámboltokban könnyedén beszerezhető akkumulátoros körfűrésszel vágják át a határfalat a mexikói embercsempészek – akkora lyukak készítve, amin könnyedén átfér egy ember –, amely még száz dollárba sem kerül. Egy gyémántszemcsés, tungstenből készült vágótárcsával mindez csak pár percet vesz igénybe – írta a lap.

A határőrség szóvivője a CBS News-nak elismerte, hogy ilyen esetek megtörténnek, megerősítve a Postnak nyilatkozó magas rangú kormányzati tisztségviselő szavait. Ez azért nem akkora meglepetés, hiszen az NBC News már tavaly januárban megírta, hogy a határőrség ügynökei hétköznapi eszközökkel átvágták a fal prototípusát. A határőrség jelentése szerint így vagy úgy mind a nyolc prototípuson át lehetett jutni.

Hogy pontosan hányszor fordult elő, hogy lyukakat találtak a határfalon, nem tudni, erről nincsenek hivatalos adatok. Ahogy az sem ismert, hányszor és hányan másztak át a Trump szerint megmászhatatlan kerítésen. Az ugyanis nagyon is lehetséges.

Átmászható

Trump közlése szerint „20 világklasszis hegymászó” is tesztelte a prototípusokat, és végül a kiválasztott dizájnt volt a legnehezebb megmászni. Sőt!

Ezt a falat nem lehet megmászni

jelentette ki az elnök tavaly szeptemberben, amikor meglátogatta a határfal egyik épülő szakaszát.

Trump szokás szerint sületlenségeket beszél

reagált az egyik legjobb amerikai falmászó a Daily Beastnek, amikor az amerikai lap megpróbálta megkeresni a Trump által említett mászókat. Nem jártak sikerrel: a viszonylag zárt hegymászó és falmászó közösségben senki sem tudta, kik lehettek a tesztelők. Nyilatkozataik alapján erős a gyanú, hogy nem is történt meg a tesztelés.

A kihívásnak azonban nem tudtak ellenállni, és egy replikán elkezdtek tesztelni. Nem a fal került ki győztesen. A beszámolók szerint könnyedén, egy percen belül mászták meg a kerítést a profik, de akadt, akinek alig 14 másodperc is elég volt a feladat végrehajtására, amire egyébként még egy 8 éves kislány is képes volt.

Hogy mennyire nem lehetetlen megmászni a falat: a múlt héten amerikai tűzoltók mentettek le a határfal tetejéről egy férfit San Diegóban. Azt nem tudni, hogy miként került oda fel, de azt mindenképpen bizonyította, hogy nem lehetetlen átjutni rajta.

A tűzoltók végül egy létra segítségével hozták le. Épp azzal az eszközzel, amit csempészek és bevándorlók is előszeretettel használnak az átjutásra.

Létrázható

Tavaly decemberben hatalmas sikert aratott egy videó, amelyen azt lehet látni, ahogy egy 16 éves mexikói átjut a falon, feltehetően embercsempészek segítségével, akik egy kötéllétrát vetettek be. Az átjutott fiatalt a határőrség emberei végül elfogták.

Az El Paso Times című lap pedig nemrég arról számolt be, hogy csempészek falra akasztható létrákat készítenek, és azokat használva juttatnak át embereket Mexikóból az Egyesült Államokba. A „terepszínű” létrákat rozsdabarna betonvasakból készítik, ezek valósággal elvesznek az ugyanolyan színű kerítésfalon. A Times cikke szerint a határ mindkét oldala tele van ezekkel az eszközökkel, amelyeket kevesebb mint kétezer forintnak megfelelő összegből el lehet készíteni.

Átlőhető

Az embercsempészek ugyan nem alkalmaznák ezt a módszert, de drog átjuttatására a határfalon tökéletes módszer a jól bevált katapult. Trump elmondása szerint a fal azért is lett átlátszó, hogy ezeket az eszközöket észrevegyék az amerikai oldalon járőröző határőrök. Az olyanokat, mint amit 2017 februárjában szúrtak ki. Azt a kerítés mexikói oldalához hegesztették hozzá.

Egy szakértő ugyanakkor a Wired magazinnak elmondta: a drogcsempészek több száz méterre is képesek ellőni a drogkatapultokkal, és azok elég messze vannak a határtól, hogy azokat a túloldalról ne lehessen észrevenni. E mellett ott van még egy másik ősi módszer is a falak leküzdésére: az alagút.

Megkerülhető

A mexikói-amerikai határon az elmúlt évtizedekben több mint kétszáz csempészalagutat fedeztek fel a hatóságok, és ezen Trump fala sem segített. Mintha csak ki akarták volna gúnyolni a falat, a csempészek alagútépítésekbe kezdtek. Tavaly januárban a Washingon Post beszámolója szerint több olyan alagutat is felfedeztek az amerikai hatóságok, amiket az előtte eltelt egy hónapban fúrtak ki, köztük egy 15 méter és egy 25 méter hosszú, befejezetlen alagutat is.

Idén január végén pedig nyilvánosságra hozták, hogy megtalálták az eddig felfedezett leghosszabb csempészalagutat a határon, bőven Trump fala alatt. A mexikói Tijuanából induló és San Diegóban végződő alagút 1,3 kilométer hosszú volt, és ellátták sínekkel, szellőztetéssel, csatornával és árammal is. A másfél méter magas, fél méter széles alagút nagyjából 20 méter mélyen haladt, a bejáratnál pedig még egy lifttel is ellátták.

Kiemelt kép: Eros Hoagland/Bloomberg via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik