Két héttel ezelőtt érkeztem Rómába az Erasmus projekt keretében, elvileg május végéig maradnék. A koronavírus azonban kicsit megbonyolítani látszik a helyzetet. Ha itt nem is, de Észak- és Dél-Olaszországban már több beteget regisztráltak, halálos áldozatok is vannak, ám az olasz fővárosban egyelőre nem tudni hasonlóról. Hogy ez meddig marad így, nem tudni, de Rómában egyelőre tényleg nem tapasztalni még a vészhelyzetet. A város ugyanúgy pezseg, mint korábban, rengeteg a turista, csak kevesen viselnek arcmaszkot, a legtöbben közülük ázsiaiak.
Rómában egyelőre az Accademia di Belle Arti nevű művészeti iskolán kívül egyetlen oktatási intézményt sem zártak be, és azt is csak elővigyázatosságból, a tervek szerint március 15-én ott is elindul a szemeszter. A többi egyetemen egyelőre nyoma sincs hasonló intézkedésnek, egy itteni ismerősöm azt mondja, a koronavírusra való tekintettel az egyetemén nem teszik kötelezővé a személyes megjelenést, illetve azok a tanárok, akik a fertőzött területek valamelyikén élnek, Skype-videón keresztül tartják meg előadásaikat.
Miközben odahaza javában zajlik a nagy élelmiszer-felvásárlás, és bejárták a sajtót a nagy hipermarketek üres polcairól készült fotók, Rómában alig van erre példa, mindössze egy-két boltban látszik, hogy kissé megfogyatkozott az árucikkek egy része, de drasztikus felvásárlási lázat nem tapasztalni.
Ha valahol nem kell aggódni, az Róma
Az egyik, velem közös órára járó olasz fiú szerint egyébként is leginkább pánikkeltésről van szó. Úgy látja, az olasz sajtó legfőbb célja a sokkolás, ami inkább marketing, mint a tények valós közlése. Sokkal fontosabbnak tartja elolvasni a tudományos értekezéseket, valamint a kutatások eredményeit, ugyanakkor valószínűnek tartja, hogy nem minden információt ismertet velünk a média.
Ha valahol nem kell aggódni, az Róma. Itt azért elég békés minden, persze fő az elővigyázatosság. A pánikkeltés viszont nagyon nem jó irány, a híreknek nem csak sokkolnia kellene, mert a még nagyobb pánik nagyon rosszat tehet a tömegek mentális egészségének
– teszi hozzá.
Orsolya és családja Veneto régióban lakik, mely Lombardia után a legfertőzöttebb terület. Bár ők viszonylag távol laknak a gócponttól, náluk is érezhető a koronavírus keltette pánik hatása, mindenki erről beszél az elmúlt napokban.
A csapból is ez folyik. Nyilván van, aki elképesztően pánikol a kialakult helyzet miatt, és olyan is, aki túlzásnak tartja mindezt, az viszont biztos, hogy jóval kevesebb embert látni az utcákon. A közoktatási intézmények mind zárva vannak, és sok nagy cég is átmenetileg bezárt, vagy otthoni munkavégzést rendelt el a munkatársaktól
– mondja Orsolya, aki gyógyszerészként dolgozik, de jelenleg gyesen van. Kisebbik gyermeke négy hónapos, a nagyobb négyéves, de most ő is otthon van, mivel az óvodák az egész régióban zárva tartanak március 1-jéig.
A kolléganőimtől tudom, hogy mindenki pánikszerűen keresi a szájmaszkokat és a kézfertőtlenítő géleket. Minden infektológus viszont ugyanazt mondja: a szájmaszkok nem védenek meg, hiszen például kötőhártyán át is fertőződhet az ember. Ami fontos, hogy mossunk gyakran kezet szappannal és kerüljük a zsúfolt helyeket.
Orsolya hasonló véleményen van a médiával kapcsolatban, ami szerinte is csak a riogatásra utazik.
Aki végighallgat egy szakértői véleményt, vagy utánaolvas a dolgoknak, több objektív cikket is találhat a témában. Az emberek többsége viszont nem találkozik a tényekkel. Azt hiszem, hogy óriási károk lesznek emiatt minden szektorban és minden szinten
– teszi hozzá.
A 26 éves Dragan Macedóniából érkezett tanulni ősszel, meg sem fordult a fejében, hogy hazamenjen, és más diáktársáról sem tud, aki ezt fontolgatná. Azt mondja, a szülei nagyon szerették volna, ha visszautazik, de néhány nappal ezelőtt törölték az összes Macedóniába induló olasz repülőjáratot, így ha akarna, csak egy másik országon át tudna hazamenni.
Az olasz kormány nyugtat, Milánóban sincs pánik
Egy milánói kórház belgyógyászati osztályán dolgozó magyar orvos szerint az első napokban jellemző volt a pánikkeltés, ennek hatására a hétvégén lerohanták a boltokat, de azóta már újra tele vannak a polcok, csak a kézfertőtlenítő hiánycikk továbbra is. Idézi a legnagyobb betegszámot feldolgozó kínai tanulmányt, mely szerint a vírus nyolcvan százalékban spontán gyógyul, körülbelül öt százalékos arányban igazán súlyos az intenzív ellátást igénylő betegek aránya, és két százalékos a halálozási arány, ami viszont a nyolcvan év feletti korcsoportban nagyjából tizennégy százalékra nő.
A felhajtás oka szerinte, hogy a vírus fertőzőképessége jóval magasabb az influenzáénál, és egyelőre nincs ellene védőoltás. Ez azt jelenti, hogy nagyon sok embert betegíthet meg nagyon rövid idő alatt, amiből pedig egyenesen következik, hogy a sok beteg között több lesz az azonos időpontban intenzív ellátást igénylők száma, emiatt félő, hogy az extrém terhelést nem bírja el a kórházak kapacitása. Az orvos hozzáteszi, úgy tűnik, vannak tünetmentes hordozók is, akik fertőzhetnek, illetve a 2–14 napos lappangási idő alatt is nehéz kiszúrni, ki a fertőzött.
Kérdés, hogy az olasz hatóságok higgadtak maradnak-e a következő napokban is. Csütörtökön például a Wizz Air közölte, hogy valamennyi olaszországi járatát törölte március 10. és április 4. között, ami nem segíti a pánikhangulat enyhítését (utóbb a légitársaság annyiban pontosította az információt, hogy csak ritkítják az olaszországi járatokat, de nem függesztik fel azokat teljesen). A többi, Magyarország és Olaszország között járatokat közlekedtető légitársaság még nem közölt hasonló intézkedést.
Ezzel szemben Luigi Di Maio olasz külügyminiszter a külföldi sajtónak tartott tájékoztatón csütörtökön elmondta, a lombardiai és venetói gócpont a teljes olasz lakosság kevesebb mint 0,1 százalékát érinti, és arra biztatott mindenkit, hogy ne féljenek Olaszországba utazni. Hangsúlyozta, hogy külföldön is kövessék figyelemmel az olasz polgári védelmi hatóság által naponta kétszer közölt friss adatokat, ez az egyetlen hivatalos és pontos információforrás. Azt azonban nem gondolja, hogy ne utazhatnának Olaszországba a turisták. Mint mondta:
Nincsen járvány Olaszországban. Megbízható ország vagyunk, a külföldieknek nem kell félniük hozzánk utazni. A sok álhír tönkreteszi az olasz egészségügy, valamint a tudósaink és az orvosaink reputációját is.
Kiemelt kép:Andrea Ronchini/NurPhoto/AFP