Nagyvilág

Eldől, hogy az erősödés vagy a szétesés felé menetelnek-e a német szélsőségesek

Advent első hétvégéjén új elnököt választ magának a folyamatosan erősödő menekültellenes-populista Alternative für Deutschland (AfD). A regnáló vezető, Alexander Gauland nem indul újra, szívesebben lenne tiszteletbeli elnök és koncentrálna a frakcióvezetői munkájára.

Az AfD új vezetőséget választ magának szombat délután Braunschweigban: két jelölt esélyes arra, hogy Alexander Gauland helyét, a 44 éves szász tartományi képviselő Tino Chrupalla és az 59 éves Gottfried Curio, aki szintén a Bundestag tagja.

Gottfried Curio. Matthias Balk/dpa/AFP

A kettejük közötti verseny kimenetelében nagy szerepe lesz annak, milyen beszédet mondanak a pártkongresszuson. Akadnak, akik Chrupallát nem tartják egy nagy szónoknak, miközben – a zenei végzettséget is szerző, de német és amerikai egyetemeken fizikával foglalkozó – Curio pont az erős mondatairól híres. Horst Seehofer belügyminiszternek egy alkalommal úgy támadt neki, hogy „a tömegbevándorlás az késbevándorlás is” (ez németül jobban hangzik: „Masseneinwanderung ist auch Messereinwanderung”). A külügyminiszter Heiko Maas pedig szerinte az „embercsempészek vállalkozásait” segíti. Magyarországról talán nem tűnnek ezek olyan erős mondatoknak, nem úgy Németországban, ahol nem is kevés támogatót szerzett ezekkel a kijelentésekkel. Beszédeit feltölti a YouTube-ra, ezért egyfajta internetes sztár a szélsőséges szimpatizánsok körében, ami az előnyére válhat, ha már párton belül eléggé pályán kívüli. Már indulása is meglepetés volt, egyelőre egy vezető politikus sem biztosította a támogatásáról.

Persze Chrupalla is képes vetélytársához hasonló hangnemet megütni. Nemrég például frakcióvezető-helyettesként a berlini fal lebontásának 30. évfordulóján a Bundestagban Angela Merkelnek – utalva annak a Szabad Német Ifjúság (FDJ, a keletnémet KISZ) tag múltjára – azt mondta:

Sajnálom, hogy nem mondja el nekünk milyen uralkodási és bomlasztási stratégiákat tanult akkoriban az FDJ-ben, miként lehet embereket propagandán és agitáción keresztül sakkban tartani.

Azaz az NDK állampártjának bűneit olvasta Merkelre Chrupalla. Noha ez az AfD szimpatizánsai között egy kedvelt összeesküvés-elmélet – mármint Merkel tényleges munkálkodása a szocialista Németországért –, párt- és főleg Bundestag-szinten kifejezetten erős kijelentés, több frakció tagja is kifütyülte miatta a német parlamentben az AfD-s politikust (miközben Merkel csak egy fél pillanatra felkapta a fejét, aztán beszélgetett tovább az egyik államtitkárával). Ugyanakkor ezzel a beszédével a populisták frakcióvezető-helyettesének még a Frankfurter Allgemeine Zeitung címlapjára is sikerült felkerülnie, ami – mint ahogy azt a Spiegel írja –„AfD-s körökben egy lovaggá ütéssel ér fel”.

Tino Chrupalla (AfD). Fotó: Jörg Carstensen/dpa/AFP

Nem csak a meredek kijelentések miatt lehet felfokozott hangulat majd a kongresszuson, hanem a párton belüli erők csatározása miatt is. Gaulandnak nem sikerült a pártját lenyugtatni, a viták folyamatosak. Még az sem kizárt, hogy végül szétesik a párt, és külön úton folytatják a mérsékeltek és a szélsőségesek.

Chrupalla, bár nem tagja, jó kapcsolatokat ápol a párt szélsőséges Flügel nevű szárnyával, és annak vezetőivel, Björn Höckével és Andreas Kalbitz-cal. Ráadásul keleti származású, ami nagyon fontos a párton belül, igaz, görlitz-i választókerületben éppen a CDU miniszterelnök-jelöltjétől, Michael Kretschmertől kapott ki az idei tartományi választáson, úgy, hogy két évvel ezelőtt viszont sikerült megvernie a kereszténydemokrata jelöltet. Chrupalla retorikája is hasonló Höckéékéhez, a nyugati tartományi küldöttek is támogatják, de kérdés, hogy ezzel képes-e megnyerni a versenyt.

Vagy Curio lesz a befutó, ahhoz hasonlóan, ahogy a két évvel ezelőtti vezetőválasztáson egy jó beszéddel az akkori schleswig-holsteini tartományi vezető, Doris zu Sayn-Wittgensteinnek majdnem sikerült a maga oldalára állítani a pártkongresszusi követeket, és ezzel felülkerekedni Gaulandon. Ezt a Flügel akadályozta meg azzal, hogy végül – ha kelletlenül is –, de támogatta Gaulandot. (Sayn-Wittgensteint azóta augusztusban kizárták a pártból, miután azzal vádolták meg, hogy egy holokauszttagadó egyesületet támogatott.)

A mérsékelt erők és a Flügel közötti ellentét azóta sem csillapodott, legutóbb két tartományon belül is hatalmi harcok voltak, a kedélyek most mintha megnyugodtak volna, de ez a kiegyezés könnyen borulhat. És olyan megoldáshoz vezethet, ami nem ismeretlen az AfD történetében: Curio a pályázását bejelentő videóban már beszélt arról, hogy egy harmadik szóvivői posztért is versenybe szállna.

Merthogy az AfD-nek nincsen elnöke, igazgatója, a pártot a szóvivők vezetik, a párt alapításakor 2013-ban hármat választottak meg tagjaik közül. Két éven át így is maradt, majd 2015 júliusától a kétvezetős felállásra álltak át, de az alapszabály azóta is lehetővé teszi, hogy hárman legyenek szóvivők.

Felmerül a kérdés, hogy Gauland mellett van másik vezetője is a pártnak? Igen, Jörg Meuthen, aki idehaza kevésbé ismert, és aki most újra megméretteti magát. Meuthen az Európai Parlament tagja, a Flügellel való együttműködést elutasítja.

Indultak még

A saját választókerületében meggyengült, de szövetségi szinten erős Chrupalla mellett favoritnak számító Meuthennek további kihívója lesz a radikális kijelentéseiről hírhedt Nicole Höchst Bundestag-képviselő, aki hasonlította Merkelt már Hitlerhez, a női kvótát pedig „csöcsszocializmusnak” nevezte. Indul a vezetői posztért még egy nő, az alsó-szászországi  tartományi vezető, Dana Guth, aki valószínűleg a párt mérsékelt tagjai közé tartozik.

Bejelentkezett a szóvivői posztért még egy tag, akit egyébként ki akarnak zárni a pártból. Wolfgang Gedeonnal szemben antiszemita kijelentései miatt indult vizsgálat. Szerinte a holokauszttagadás egy „legitim véleménykülönbség”, a zsidók megsemmisítését egy könyvében „a Nyugat civil vallásának” nevezi, a berlini holokauszt-emlékmű pedig szerinte „bizonyos atrocitásokra” emlékeztet. 2006 óta ki akarják zárni a pártból, eddig nem sikerült.

Wolfgang Gedeon. Fotó: Marijan Murat/dpa/AFP

Gedeon indulása pénteki hír, és a szombati kongresszusig még mások is dönthetnek úgy, hogy indulnak. Az sem kizárt, hogy végül mégiscsak elindul Gauland is, ha más megoldást nem lát annak megakadályozására, hogy szétessen a többek között általa alapított párt. Merthogy a belső feszültségek annak ellenére is szétfeszítik őket, hogy tartományi szinten elég szép eredményeket értek el idén. Még akkor is, ha csodát végül egyszer sem sikerült elérniük, vagyis sehol sem lettek kormányzóerők.

Kiemelt kép: Gregor Fischer/dpa/AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik