Nagyvilág

Francót exhumálták, a spanyol kormányfőt kiebrudalnák

Három héttel azután, hogy Franco tábornok maradványait kiásták az Elesettek Völgyében lévő katedrálisból, dobogós helyet szerezhet a szélsőjobboldali Vox Párt a vasárnapi spanyolországi választásokon. A győztesnek nemcsak a kormányalakítással, hanem számos egyéb gonddal is meg kell majd küzdenie. Például a katalán függetlenségi mozgalommal, amellyel összefüggésben még az El Clasicót is el kellett halasztani.

Négy év alatt negyedszer próbálnak működőképes parlamentet és kormányt választani vasárnap Spanyolországban, ám az előjelek most sem túlságosan biztatók. Tovább tart ugyanis a patthelyzet a bal- és a jobboldal között, ráadásul a jobboldalon egyre erősebben nyomul a Vox nevű szélsőjobboldali párt. Spanyolország sokáig „bezzeg ország” volt Európában: a populista, szélsőjobboldali pártoknak nem volt tömegbázisa, a konzervatív Néppárt ügyelt arra, hogy tőle jobbra ne nagyon jelenjen meg számottevő politika erő – éppúgy, mint Németországban, ahol sokáig a CDU/CSU-tól sem volt jobbra politikai tér.

Ám ennek a helyzetnek már vége: a konzervatív párt „puhaságát” megelégelve néhány politikus pár éve saját pártot alapított, amely mára igen megerősödött.A Vox felfutását nem a Franco-rendszer iránti nosztalgia táplálta, ráadásul a párt vezetői eddig kínosan ügyeltek is arra, nehogy összemossák őket a régi francoistákkal. De a Spanyolországot 1939 és 1975 között vaskézzel irányító Francisco Franco tábornok hamvainak exhumálása a politikai foglyok által épített Elesettek Völgyéből azonnal kampánytéma lett. A Vox egyik vezetője – nem túl elegánsan – így kommentálta az ügyet: nem Francot kellene exhumálni az Elesettek Völgyéből, hanem Pedro Sánchez miniszterelnököt kiebrudalni a Moncloa-palotából.

Történelmi nap: elkezdődött a spanyol diktátor exhumálása
Felesége földi maradványai mellé szállítják majd Francot.

A spanyol társadalom többsége egyáltalán nem bánta, hogy a monumentális katedrális mostantól nem lesz a Franco-hívők zarándokhelye. Az exhumálásról szóló parlamenti határozatot mindössze két ellenszavazattal, elsöprő többséggel fogadták el, még a konzervatív Néppárt sem tiltakozott, csupán tartózkodott. A Vox megerősödése ettől független jelenség. Még csak nem is a menekültellenes retorika tette a pártot igazán népszerűvé, hanem a Spanyolország területi egységét fenyegető katalán szeparatizmus. Amióta a katalán válság és a spanyol szocialisták kormányzati vergődése tart, a Vox szorgosan gyűjtögeti a szimpatizánsokat. A politikai áttörés tavaly decemberben Andalúziában történt meg, ahol a párt a semmiből előbukkanva váratlanul a voksok 10 százalékát szerezte meg, és a másik két jobboldali párttal összefogva megbuktatta a déli tartományt 1978 óta kormányzó szocialistákat (PSOE).

Családtagok viszik Franco tábornok koporsóját. Fotó:Juan Carlos Hidalgo / / AFP

Kérdés, hogy az andalúz modell működhet-e országos szinten? Lehet-e ismét jobboldali kormánya Spanyolországnak, ráadásul a szélsőjobbal együtt?

Az előrejelzések szerint a választások után ismét patthelyzet várható a két blokk (baloldal/jobboldal) között, csakúgy, mint a legutóbbi, április végi voksolás után. A szocialista párt és Pedro Sánchez kormányfő ugyan nyerésre áll, de kormányozni nem fog tudni, még akkor sem, ha összefog a tőle balra álló, erőteljesen kapitalizmusellenes Unidas Podemos (Együtt Képesek Vagyunk) nevű párttal. Ám Sánchez eddig sem hajlott a koalícióra a lófarkas Pablo Iglesiasszal (aki paradox módon a szocialista párt alapítójának nevét viseli), és még ha nyitott is lenne a „vörös házasságra”, az is kevés lenne a többséghez.

De nem jobb a helyzet a másik oldalon sem: itt a második helyezett konzervatív Néppárt bútorozhatna össze a liberális Ciudadanosszal, és esetleg a szélsőjobboldali Voxszal, ám a többség így sem jönne ki.

Az egyetlen stabil alternatíva a szocialisták és a néppártiak közös kormányzása lenne, ám nagykoalícióra még nem volt példa Spanyolország modern kori történelmében, és a felek részéről nem is mutatkozik rá különösebb hajlandóság.

Néhány nappal a választás előtt az öt párt listavezetője különös vehemenciával esett egymásnak a televíziós vitában. Sok forog kockán: Sánchez miniszterelnök látványosan elszámította magát, amikor nyáron előrehozott választásokat hirdetett, mert most úgy fest, kevesebb voksot fog kapni, mint tavasszal. A néppárt elnöke, Pablo Casado szó szerint a politikai túlélésért küzd, miután áprilisban a párt történetének legrosszabb eredményét produkálta. De a mostani voksolás nagy vesztese a korábbi sztár, a liberálisok (Ciudadanos) vezetője, Albert Rivera lehet, akinek pártja 7 százalékot esett az elmúlt hat hónapban. Ha a közvélemény-kutatók nem tévednek, akkor vasárnap este a Vox és annak szakállas baszk vezetője, Santiago Abascal ünnepelhet, aki akár a harmadik helyre is behozhatja a szélsőjobbot. A hétfői tévévita nézői egyébként egyértelműen őt találták a legmeggyőzőbbnek: Abascal többek között ígéretet tett az ország egységének helyreállítására, a szeparatista pártok betiltására, az illegális bevándorlás és az ezzel járó bűnözés visszaszorítására, valamint a „progresszív véleménydiktatúra” elleni fellépésre.

A spanyol elemzők többsége egyetért abban, hogy a Vox előretörése mögött elsősorban a katalán válság elmérgesedése áll.

Bár a párt szereti támadni a bevándorlást és a genderpolitikát, mint a két legfőbb rosszat, a támogatását valójában azoknak a jobboldali szavazóknak köszönheti, akik szerint a többi párt túl puhán kezeli a katalán függetlenségpártiakat

– nyilatkozta a 24.hu-nak José Ignacio Torreblanca, a madridi ECFR (European Council on Foreign Relations) kutatóintézet vezetője.

El Clásico

Jó példát mutatott a politikusoknak az FC Barcelona és a Real Madrid. Miután a barcelonai tüntetések miatt a Spanyol Futballszövetség arra kérte a két csapatot, hogy halassza el az október 26-ra, a barcelonai Camp Nou stadionba tervezett El Clásicot, a két „ősellenségnek” rekordgyorsasággal sikerült megegyeznie az új időpontban, az összecsapásra december 18-án kerül majd sor. Ugyanakkor a katalán klub több egykori és jelenlegi játékosa, így Gerard Pique, Sergi Roberto, Pep Guardiola és Xavi Hernandez is aláírta a nyilatkozatot, amely szerint a „börtön nem megoldás”.

A katalán válság évek óta mérgezi Madrid és Barcelona viszonyát, de az utóbbi két évben már az ország egysége is kockán forog. 2017-ben az akkori katalán kormány népszavazást rendezett a függetlenségről, amit a spanyol kabinet illegálisnak minősített, majd felfüggesztette a tartomány autonómiáját. A függetlenség kikiáltásában részt vevő katalán politikusokat idén október elején lázadás miatt 9-13 évnyi börtönbüntetésre ítélte a spanyol legfelsőbb bíróság. Ez csak olaj volt a tűzre: több százezer ember vonult Barcelonában az utcákra a bebörtönzött politikusok szabadon bocsátását követelve, egyúttal megbénítva a közlekedést és a repteret is. A tüntetések hatására elhalasztották az El Clásicót. A függetlenségpártiak azzal vádolják a spanyol kormányt, hogy úgy viselkedik, mint egy elnyomó hatalom, és nem tartja tiszteletben az eltérő politikai nézeteket. A másik oldal szerint viszont a spanyol alkotmány egyértelműen rendelkezik az ország egységéről, ezen belül pedig a katalánok igen széles körű autonómiával bírnak, saját parlamentjük, kormányuk van, az iskolákban katalánul folyik az oktatás, a helyi újságok és média is ezt a nyelvet használja, és még a rendőrség is helyi irányítás alatt áll.

Elszabadultak az indulatok a katalán vezetők bebörtönzése után
Hosszú börtönbüntetésre ítélték a függetlenségpárti katalán vezetőket, ami újabb tüntetéshullámhoz vezetett Barcelonában és környékén.

A katalánok azt szeretnék, ha a spanyol alkotmány „nemzetként” hivatkozna rájuk, de a vita nemcsak a nemzeti identitásról, hanem a pénzről is folyik. Gazdasági elemzők emlékeztetnek rá, hogy a függetlenségi mozgalom – hogy, hogy nem – épp akkor kapott igazán erőre, amikor a pénzügyi és gazdasági válság elérte Spanyolországot, és meg kellett szorítani a nadrágszíjat. A katalánok arról panaszkodnak, hogy túl sok pénzt kell beadniuk a közös költségvetésbe, amelyből ők keveset kapnak vissza, a spanyolok viszont azzal érvelnek, hogy történetesen épp a központi kasszából kellett konszolidálni a katalán tartományi büdzsét is.

Évek óta zajlik a süketek párbeszéde a politikusok között, miközben egyre mélyülnek a törésvonalak egyrészt a katalán társadalmon belül, a függetlenségpártiak és Spanyolország egységét támogatók között, valamint Katalónia és az ország többi része között.

A Néppárt korábbi miniszterelnöke, Mariano Rajoy kemény kézzel, a szocialista Pedro Sánchez diplomatikusabban igyekezett megoldani a válságot, de mindketten felsültek. Fernando Vallespín, a madridi Complutense egyetem politológus professzora egy interjúban azt mondta, minél hangosabbak a szeparatisták, annál jobban erősödik a szélsőjobb, valójában mindkét csoport az eszkalációban érdekelt, mert akkor lehet a legjobban egymás ellen riogatni. José Ignacio Torreblanca viszont arra emlékeztet, hogy Katalóniában 1978 óta tartanak szabad választásokat, és ezeken még soha nem volt elegendő többsége a függetlenségpárti erőknek. Az ominózus 2017-es illegális népszavazáson ugyan 90 százalék a függetlenségre voksolt, ám a részvétel csak 43 százalékos volt.

A függetlenséget a többség ellenében, egyoldalúan és az alkotmány keretein kívül akarták elérni. Egyébként az Európai Unió is elismerte, hogy Spanyolország demokratikus jogállam, ahol mindenkinek a jogait tiszteletben tartják, aki betartja a törvényt

– mondja a politikai elemző. Minden felmérés azt mutatja, hogy a 7,5 milliós katalán társadalom kisebb része szeretne független államban élni, ráadásul ez az arány évről évre nő, és minél keményebben lép fel Madrid, annál nagyobb az elszántság Barcelonában.

Akárki is nyeri a vasárnapi választást, annak nemcsak a kormányalakítással gyűlik majd meg a baja.

Kiemelt kép :Pierre-Philippe Marcou / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik