Nagyvilág

Félmillióan tüntettek Barcelonában

Több mint félmillió ember vonult az utcákra Barcelonában a városi rendőrség szerint, hogy tiltakozzon a katalán függetlenségi vezetőkre kiszabott börtönbüntetések ellen pénteken.

Sokan közülük három napja indultak el öt különböző katalán városból, hogy a Szabadságmenetnek nevezett felvonuláson mintegy száz kilométert tegyenek meg gyalog a katalán fővárosig, ahol csatlakoztak hozzájuk a pénteki általános sztrájkban résztvevők.

A békés tüntetésre rengetegen érkeztek katalán függetlenségi zászlókkal, szabadság feliratú táblákkal, az elítélt függetlenségi vezetők arcképeivel.

Fotó: Pau Barrena / AFP / Europress

Elisenda Paluzie, az esemény megrendezésében közreműködő Katalán Nemzetgyűlés (ANC) politikai civil szervezet elnöke beszédében arra kérte a katalán politikusokat, hogy ha az elítéltek nem kapnak kegyelmet, és Katalónia nem rendezhet népszavazást az önrendelkezésről, akkor készüljenek a függetlenség kinyilvánítására.

Be kell fejeznünk, amit elkezdtük október elsején

– mondta az alkotmányellenesnek nyilvánított 2017-es népszavazásra utalva, amelynek megrendezése miatt ítélte el a katalán vezetőket a spanyol legfelsőbb bíróság.

Miközben a beszédek tartottak, a belváros egy másik pontján a délben kezdődött diáktüntetés fordult át összetűzésekbe a rendőrséggel a katalán belügyi tanácsos hivatalánál, akinek lemondását követelték a fiatalok a katalán rendőrök eddigi kemény fellépése miatt.

Charlie Perez/NurPhoto/Europress

Ahogy ezekben a napokban többször, most is kövekkel, üvegekkel dobálták a rohamrendőrök sorfalát az arcukat elkendőző, kapucnis támadók. A rendőrség furgonokkal szorította ki őket az elfoglalt utcaszakaszról, ahol aztán újból összegyűltek és barikádként használtak felgyújtott kukákat.

A barcelonai önkormányzat adatai szerint eddig több mint 700 szemetes konténert égettek el az utcai rendbontásokban, a vandalizmussal okozott kár értéke pedig meghaladja a másfélmillió eurót (496 millió forint).

Az elmúlt éjszakákon többször is rendbontásba forduló tüntetéshullám azután kezdődött Katalóniában, hogy hétfőn a spanyol legfelsőbb bíróság zendülés miatt elítélt kilenc katalán függetlenségi vezetőt.

Kilenctől 13 évig tartó szabadságvesztéssel sújtotta őket a 2017. október 1-jén alkotmányellenesen megtartott és rendőri erőszakkal végződött függetlenségi népszavazás, valamint a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt.

Kiemelt kép: Pau Barrena / AFP / Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik