Nagyvilág

Robbanásveszély miatt menekítettek turistákat egy horvát turistaparadicsomból

Szivárgás miatt gázbuborék keletkezett Rab régi városrésze alatt.

Robbanásveszély miatt nyolcvan embert evakuáltak a horvátországi Rab városában, az adriai-tengeri Rab szigetén, miután egy gázszivárgás nyomán propán-bután gázbuborék keletkezett a régi városrész alatt.

Milivoj Licin tűzoltóparancsnok a sajtónak úgy nyilatkozott: kedden késő délután kaptak bejelentést arról, hogy gázszag érződik a város központjában. Miután kiderült, hogy a gáz magas koncentrációja miatt robbanásveszély áll fenn, azonnal elkezdték kimenekíteni a környékről az embereket, köztük turistákat is néhány szállodából – mondta. Hozzátette: egy részüket még az éjszaka, másokat reggel költöztettek el a helyszínről.

Elmondta, hogy a gáz egy csőtörés miatt kezdett erősen szivárogni, buborékot képezve a föld alatt. Egyelőre lezárták a teljes városközpontot, és most arra várnak, hogy a természet megtegye a magáét, és a koncentráció csökkenjen – hangsúlyozta.

„Kiszellőztetjük az érintett épületeket, a csatornahálózatot, és folyamatosan mérjük a gázszintet” – fogalmazott.

Sajtóhírek szerint a gázrobbanás lehetősége továbbra is fennáll, és a helyzet még mindig veszélyes. (MTI, illusztráció: Europress – Markus Lange / Robert Harding Premium)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik