Amikor említettem a barátaimnak, hogy lehetőségem van pár napot Lettországban eltölteni, a többségük szkeptikusan nézett, nem értették, miért is utazik oda bárki, nem lesz-e ott hideg májusban, meg egyáltalán, mi van ott, amit meg lehet nézni. Őszintén szólva ezek a kérdések bennem is felmerültek, de úgy voltam vele, hogy ha már magamtól úgysem jutna eszembe, azért kár lenne kihagyni. És milyen jól tettem, ha röviden kellene összefoglalni, azt mondanám:
Lettországba ma már egyáltalán nem bonyolult eljutni, az Air Baltic hetente három közvetlen járatot indít Budapestről Rigába, az új, Airbus A220-300 típusú gépek 1,5-2 óra alatt odarepítenek. Rigába érve aztán rögtön feltűnik, hogy a lettek szeretik a fákat, a városokban sem tekintik őket ellenségnek, sőt, a főváros területének negyedét parkok borítják. Egy 600 ezres városhoz képest emiatt igen tiszta a levegő, és a budapesti kőrengeteg után az is feltűnő, hogy Rigában mászkálva nem kell vadászni az árnyékos helyekre, lépten-nyomon zöldbe botlik az utazó.
A 64 és fél ezer négyzetkilométeres ország területének nagyjából a felét nyírfákkal és fenyőfákkal teli erdők borítják, rengeteg a tó és a patak. Az idő kicsivel hűvösebb, mint nálunk, de a klímaváltozásnak köszönhetően ez minden bizonnyal egyre vonzóbb lesz a nyári hőség elől menekülők számára. Főleg, hogy a helyiek szerint nyaranta már ott is felmelegszik a tenger 23-24 fokra, így még strandolni is lehet.
A rigai fák mögött azért megbújik jó pár gyönyörű épület is, Lettország egész történelmével együtt. Az óvárosban közvetlenül egymás mellett találhatók meg a régi városfal középkori maradványai és az 1991-es, a lett parlament köré vont blokád betontömbjei. Hasonlóan eklektikus látványt nyújt a lettül Melngalvju nams, németül Schwarzhäupterhaus névre hallgató, Hanza-stílusú ház, amely egykor a Fekete fők testvérisége nevű, nőtlen kereskedők és hajósok céhének adott otthont, mellette pedig ott van egy, a szovjet időkből itt maradt nagy fekete háztömb, amely az önkényuralmi időszakban elhurcolt lettek emlékét őrzi.
Aki a 20. század eleji építészet szerelmese, az valószínűleg jelentős időt fog eltölteni a belváros néhány, art nouveau épületekkel teli utcájában, a séták után pedig be lehet térni a trendi dizájneréttermek, a kézműves sörfőzdék vagy az egyszerű helyi kocsmák egyikébe, ahol a magyarországihoz hasonló árakon fogyaszthatunk a helyi ételekből és italokból.
A lett gasztronómia nem fog kultúrsokkot okozni annak sem, aki a magyaros főztöt szereti, de arra készülni kell, hogy jóval több halat, sajtot és gombát esznek, a desszerteknek pedig elmaradhatatlan hozzávalói a különféle erdei bogyós gyümölcsök. Ezeket az alapanyagokat bárki megcsodálhatja – és megvásárolhatja – az egykori Zeppelin-léghajógyár hangárjaiból kialakított rigai vásárcsarnokban, de a lettek szeretik saját maguk is beszerezni őket: nyáron és ősszel az erdei gyümölcs- és gombaszedés gyakorlatilag nemzeti sport. Vannak remek lett sörök, de aki akarja, megkóstolhatja a „helyi Unicumot”, a Black Balsam nevű gyomorkeserűt is.
Rigában pár napot simán el lehet tölteni anélkül, hogy unatkozna az ember, de utána érdemes továbbállni, főleg, ha valaki a tenger szerelmese és nyugodtabb helyre vágyik. Erre kiválóan alkalmas a legnyugatibb régió, a Kurzeme, egy kétharmad dunántúlnyi terület, amelynek egykoron saját gyarmatai is voltak: az egyik afrikai sziget, a mai Gambia közelében, a másik pedig a dél-amerikai Trinidad és Tobago.
A németül Kurlandnak is nevezett terület rövid gyarmati karrierjét Jakab hercegnek köszönheti, akinek kultusza még évszázadok után is él. Az egyik régiós központban, Kuldigában található apró múzeum jól mutatja, hogy az ott lakók büszkék a XVII. században élt Jakab hercegre, aki felvirágoztatta a vidéket. Az már más kérdés, hogy a térség felfutásában nagy szerepe volt az Afrikából Trinidadra hurcolt rabszolgák százainak.
Azért annak sem kell unatkoznia, akit a történelem kevésbé érdekel, és inkább a természetben gyönyörködne: ugyanebben a kisvárosban található Európa legszélesebb vízesése, a Venta is. És innen már tényleg nincs messze a Balti-tenger, amelyet ideális esetben napsütésben pillanthatunk meg először, de a köddel borított part is igen hangulatos tud lenni a maga horrorfilmes módján.
A gyönyörű tengerparttal rendelkező, 70 ezer lakosú Liepāja Lettország harmadik legnagyobb városa és fontos kikötő, de az elvándorlás látható nyomot hagyott rajta. Sok elhagyatott vagy felújításra szoruló épület van szerte a városban, és ugyan működik a lett panelprogram, de van még mit javítani a vonzerején. Ebben segíthet a kultúra, és azon belül is Lielais Dzintars, vagyis Nagy Borostyán nevű koncertterem és kulturális központ, amely valóban úgy néz ki, mint egy hatalmas borostyán. A zeneiskolának is helyt adó épületben egész évben rendeznek koncerteket, kiállításokat és egyéb programokat, a kultúrakedvelők még Rigából is hajlandók ideutazni egy híresebb művész vagy zenekar miatt. Ha éppen nincs semmi, akkor is érdemes benézni, mert egészen különleges hangulatú épület.
A Kurzeme régió egyik legérdekesebb programját is ebben a városban találjuk, méghozzá egy 19. században épült börtönben. A Karosta eredetileg az orosz haditengerészek büntetésére szolgált, később a német és a szovjet megszálló csapatok használták. A most már múzeumként működő épület szinte teljesen az eredeti formájában maradt meg kívül-belül, így kiválóan alkalmas arra, hogy a börtöntúrát vezető, szovjet börtönőrt alakító színészek úgy tegyenek, mintha a turisták szabályszegésért bekasztlizott tengerészek lennének, akikkel nem csak nevelő célzatú fekvőtámaszokat csináltatnak, de azt is megtudhatják, hogy milyen érzés egy ablak nélküli, teljesen sötét magánzárkában lenni. Elárulhatjuk, már 2 perc után is rendkívül nyomasztó, nem véletlen, hogy a túra elején jelezni kell, ha valaki klausztrofóbiás.
Ha már meguntuk a vakító fehér homokot és az acélkék tengert, az ország belseje felé autózva is van még látnivaló. Arra azért készüljünk fel, hogy az utak jelentős része nincs túl jó állapotban, vagy éppen most javítják őket, így lassabban lehet haladni. Kelet felé haladva azonban így is pár óra alatt elérhető a Rundāle barokk kastély, amelyet nemrégiben újítottak fel. A különlegessége nem csak abban rejlik, hogy számos eleme, mint például a teljes padló eredeti, hanem az is, hogy az idegenvezetők korhű ruhában öltözve kalauzolnak.
Az állandó kiállításon részletekbe menően tekinthetjük meg a herceg és a hercegné privát apartmanjait a selyemtapétákkal, értékes porcelánokkal és egyedi bútorokkal együtt, így gyakorlatilag olyan, mintha egy 18. századi vendégségben lennénk. A kastély ékköve a rózsakert, amely június-júliusban a legszebb, érdemes akkora időzíteni az utat.
Ez az időszak ráadásul arra is tökéletesen megfelel, hogy a késő este kezdődő naplementét csodáljuk, mondjuk a liepājai tengerparton. Háromnegyed óra alatt hetekre elegendő képet készíthetünk az Instagramra és garantáltan minden ismerősünk minket fog irigyelni.
