A jelenlegi állás szerint az NDA 324 mandátumhoz juthat, míg legnagyobb riválisa, az Indiát az 1947-ben kivívott függetlensége óta eltelt idő nagy részében irányító párt, az Indiai Nemzeti Kongresszus (INC) vezette, balközép pártokat tömörítő Egységes Progresszív Szövetség (UPA) várhatóan 111 parlamenti helyet mondhat majd a magáénak.
Az eredményközlésekben egyelőre nem árulnak el százalékos arányokat.
A választási kampányban az ellenzéki INC elsősorban a kormány mezőgazdasági politikáját támadta, és a fiatalok körében tapasztalható magas munkanélküliséget rótta fel a kormánypártnak, míg Modiék elsősorban a nemzetbiztonságra fókuszálva, a hindu nacionalista retorika sűrű alkalmazásával igyekeztek élét venni a bíráló hangoknak. Megfigyelők szerint ez utóbbi ártott az indiai állam világi alapjainak.
A voksolás befejezését követő első felmérések már vasárnap Modi és a BJP győzelmét valószínűsítették, a szavazást pedig sokan egyfajta népszavazásnak tekintették a miniszterelnökről és pártjáról.
A világ legnagyobb demokráciájában, a több mint 1 milliárd 365 milliós lakosságú Indiában mintegy 900 millió a szavazásra jogosultak száma. A hét szakaszban lebonyolított, szórványos erőszak kísérte voksolás április 11-én kezdődött. A szavazatszámláló bizottság helyi idő szerint várhatóan az esti órákban végez a feladatával.
Kiemelt kép: SAJJAD HUSSAIN / AFP / Europress