Nagyvilág

Egyszerre utálják és imádják a populistákat

A YouGov közvélemény-kutató társaság 12 EU-tagországra kiterjedő felmérése kimutatta, hogy sokan nem egy párt mellett foglalnak állást a szavazatukkal, hanem azon párttal szemben, amelyet leginkább elutasítanak – ismerteti a kutatást az Index.

Az EP-választáson részvételre jogosultaknak csak 6,3 százaléka azonosul valamelyik párttal. Ugyanakkor majdnem minden második választó teljes mértékben elutasít egy vagy több pártot, azaz negatív pártidentitással rendelkezik.

A jobboldali- és baloldali populista, illetve a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali pártok elutasítottsága a legnagyobb. Azonban ugyanezen szélsőségesebb pártokkal is azonosulnak a legtöbben. 

Az egyik legnagyobb német közhasznú magánalapítvány, a Bertelsmann Alapítvány szakértője, Robert Wehrkamp szerint ezek az adatok jelzik, hogy a populista pártok viszonylag rövid idő alatt stabil törzsszavazói bázist építettek ki, de nagy elutasítottságuk azt is mutatja, mennyire veszélyes lenne más pártok számára a populisták utánzása. A YouGov tanulmányának társszerzője szerint a pártrendszer hagyományos szereplőinek az antipopulisták mobilizációjára kellene építeniük, ha sikeresen akarnak szavazókat szerezni.

A felmérés azt is kimutatta, hogy a populista pártok szavazóit csak az EU-val szembeni kételkedő, szkeptikus hozzáállás és a demokrácia bírálata köti össze, szakpolitikai kérdésekben pedig még nagyobb a megosztottság közöttük, mint a politikai spektrum közepéhez tartozó, hagyományos pártok szavazói között.

A májusi választás után kialakuló új EP-re nézve ez azt jelenti, hogy a hagyományos pártok még nagyobb koalíciója kell majd a konszenzusos döntésekhez. Minél erősebbek a politikai színtér szélein elhelyezkedő populista-szélsőséges pártok, annál erősebb az egyetértési kényszer középen. Viszont ha nem sikerül megteremteni az egyetértést, negatív többségek alakulhatnak ki, ami megbéníthatja az EP-t.

A YouGov Ausztriában, Dániában, Franciaországban, Görögországban, Hollandiában, Lengyelországban, Magyarországon, Nagy-Britanniában, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban végezte a felmérést, összesen 23 725 ember megkérdezésével. Az eredmények a kutatásba bevont országok választókorú népességére reprezentatívak.

Kiemelt kép: MARCO BERTORELLO / AFP 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik