Nagyvilág

Megtalálták a lezuhant etióp utasszállító fekete dobozait

Az etióp állami média szerint megtalálták annak az utasszállítónak mindkét fekete dobozát, amely vasárnap zuhant le – írja a BBC. A balesetben 157 ember halt meg, mindenki, aki a repülőn tartózkodott. A Fana állami televízió ugyanakkor úgy tudja, hogy mindkét műszer megsérült, így nem tudni, hogy mennyi adat nyerhető ki belőlük.

Több mint 30 országból voltak utasok a lezuhant etióp utasszállítón
A tragédiát senki nem élte túl a gépen, az áldozatok azonosítása még zajlik.

A 302-es számú járat felszállás után hat perccel az etióp fővárostól mintegy 60 kilométerre délkeletre a földnek csapódott, több darabra esett szét, és kiégett. A járatok mozgását figyelő Flightradar24 nevű portál Twitter-bejegyzése szerint a gép függőleges sebessége instabil volt a felszállást követően. A gép gyakorlatilag új, tavaly novemberben szerezték be. Hírügynökségek arra is felhívták a figyelmet, hogy az időjárás is jó volt.

Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a balesetet, de több ország elővigyázatosságból nem engedi felszállni az ugyanilyen, Boeing 737 MAX 8 típusú gépeket.

Az eddigi közlések szerint az áldozatok között 32 kenyai, 18 kanadai, 9 etióp, 8 olasz, 8 kínai, 8 amerikai, 7 brit, 7 francia, 6 egyiptomi, 5 holland, 4 indiai, 4 szlovák, 3 osztrák, 3 svéd, 3 orosz, 2 izraeli, 2 marokkói, 2 lengyel, 2 spanyol, valamint 1-1 belga, dzsibuti, indonéz, ír, mozambiki, nepáli, nigériai, norvég, ruandai, szaúd-arábiai, szerb, szlovén, szomáliai, szudáni, togói, ugandai és jemeni állampolgár van.

Egy görög férfi azért maradt életben, mert egy plusz csomagja miatt nem engedték fel a gépre.

Az mentette meg az életét, hogy nem engedték felszállni az etióp repülőre
Antonisz Mavropoulosz egy csomag miatt nem jutott fel az etióp légitársaság vasárnap lezuhant gépére.

Kiemelt kép: Europress/Michael TEWELDE/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik