Nagyvilág amerikai elnökválasztás 2020

Bernie Sanders berobbant az elnökválasztásba, és rögtön maga mögé utasított mindenkit

A vén szocialista újra belevág, hogy beteljesítse „politikai forradalmát”.

Sokan csak legyintettek, amikor a 2016-os elnökválasztás előtt Bernie Sanders bejelentette, hogy indul a demokrata előválasztáson, és vállalja a harcot a pártvezetés választottja, Hillary Clinton ellen. A saját magát szociáldemokrataként meghatározó, de mindenhol – az addig politikai értelemben gyilkosnak számító – „szocialista” jelzővel említett független szenátort minden politikai kommentátor tökéletesen esélytelennek tartotta.

Sarokba szorította Clintont egy 74 éves szocialista
Egy éven át idegesítette és frusztrálta Hillary Clintont egy 74 éves szocialista, aki végül csak beállt mögé - de megkérte az árát.

Végül az idős, akkor 74 éves politikusnak mindenkit – talán még saját magát is – meglepve sikerült keményen megszorongatnia az előválasztásokon Clintont. A Demokrata Párt egész gépezetét maga mögött tudó egykori külügyminisztert sarokba szorítva elérte, hogy Clinton választási programjába bekerüljenek a Sanders-program legfontosabb elemei, mint például a 15 dolláros minimálbér, a halálbüntetés eltörlése vagy a túl nagy Wall Street-i bankok feldarabolása.

Fotó:Melina Mara/The Washington Post / Getty Images

Újra nekivág

Sokáig kétséges volt, hogy a több millió fiatalt megmozgató idős szenátor belevág-e egy újabb elnökválasztási kampányba, ám a héten Sanders megtette a nagy bejelentést, és azonnal egyértelművé vált, hogy a Clintont megszorongató szenátor most már az egyik legnagyobb esélyesként indulhat a versenyben.

A Sanders-kampány úgyk kezdett, hogy maga mögé utasította az egész demokrata mezőnyt, megmutatva, hogy nem lehet leírni „a vén szocialistát”. A kampánynak 24 óra alatt majdnem hatmillió dollárt adományozott több mint 220 ezer támogató, ezzel könnyedén túlszárnyalta összes riválisát.

Kamala Harris szenátor például „csak” 1,5 millió dollárt tudott összegyűjteni a kampánykezdés utáni első napban, míg Elizabeth Warren szenátor picit kevesebb, mint 300 ezer dollárt kalapozott össze. Amy Klobuchar szenátor két nap alatt egymillió dolláros támogatást kapott. És persze Sanders eredménye túlszárnyalja az előző választáson elért eredményét, amikor valamivel több, mint másfél millió dollárt tudott összegyűjteni.

Beröffentették a Sanders-gépezetet

Az összegyűjtött pénz, valamint a bejelentésről szóló videót megnéző milliók meggyőzően bizonyították, hogy a négy éve nagy szenzációt okozó szenátor mellől nem tűntek el támogatói az elnökválasztás utáni években. Amikor 2016 nyarán nagy nehezen bejelentette, hogy Clintont támogatja az elnökválasztáson, már jelezte, hogy nem fog tétlenkedni, és folytatja „politikai forradalmát.

Soha nem állt le

– mondta Sanders mozgalma, az Our Revolution (A Mi Forradalmunk) elnöke, Nina Turner még januárban. A választás utáni években is járta az országot, hogy támogassa a progresszív jelölteket, politikát és aktivistákat, kiépítve egy több mint 250 ezer tagot számláló szervezetet. Ők most készen állnak arra, hogy immár tapasztaltan, belevágjanak az elnökválasztási kampányba.

De ez nem jelenti azt, hogy nem kell olyan nehézségekkel megküzdeniük, ami a Clintonnal szembeni kampányban nem volt jelen. A demokrata mezőny most sokkal nagyobb és szélesebb, mint a 2016-os választáson, amikor a demokrata politikusok nem mertek szembeszállni a Demokrata Párt vezetését behálózó, nagyhatalmú Clinton-gépezettel.

Sanders már nem számíthat arra, hogy begyűjtse a Clinton-ellenes szavazatokat, és már nem ő az egyetlen progresszív jelölt. Riválisai többsége felvállalta azokat az elveket és programokat, ami Sanderst kiemelte a demokrata politikusok közül, mint a mindenkinek alanyi jogon járó társadalombiztosítás, az ingyenes felsőoktatás, vagy a 15 dolláros minimálbér.

Nők, feketék, idősek

A párt baloldalán lévő szavazók ráadásul több fiatal jelölt közül választhatnak, akik között nők és kisebbségiek is vannak. Olyannyira, hogy a 12 (eddig bejelentett) jelölt közül rajta kívül csak egy heteroszexuális fehér férfi van, John Delaney, és politikai elemzők szerint nehéz dolguk lesz a demokrata előválasztáson szavazó választók megnyerésével.

John Delaney Fotó: Daniel Acker/Bloomberg / Getty Images

Sandersnek különösen a fekete szavazók támogatására van nagy szüksége: őket az előző alkalommal nem sikerült megszólítania, és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nem sikerült legyőznie Clintont. Nem véletlen, hogy a fekete polgárjogi harcos, Martin Luther King ünnepnapján Dél-Karolinában mondott beszédet. Abban az államban, ahol az elsők között tartanak előválasztást, és ahol nagy számban szavaznak feketék.

A vermonti szenátornak emellett kínos kérdésekre kell majd válaszolnia a 2016-os kampány alatt, a szervezetében történt szexuális visszaélésekkel és zaklatásokkal kapcsolatban. A #metoo mozgalom utáni első választáson ez visszatarthatja a nőket attól, hogy rá szavazzanak. Bocsánatot kért ugyan az esetek miatt, és közölte, hogy új, szigorú szabályokat vezetett be új kampányában, az ilyen esetek elkerülésére, de ellenfelei biztosan megpróbálják majd ezt ellene fordítani.

Közben az idős szenátornak éppen az idős szavazók megnyerése lesz a legnagyobb kihívása. A főleg a fiatalokat megmozgató Sanders az előző előválasztáson több szavazatot kapott, mint Clinton és Donald Trump összesen, és a 30 évnél fiatalabb fekete választók 52 százaléka is őt választotta, Clinton helyett. Az idősek azonban Clinton mellé álltak. A kampány most azt tervezi, hogy az idősek számára fontos kérdések, mint az állami nyugdíj vagy az egészségbiztosítás központi szerepet kapnak – mondta el a Politicónak Sanders tanácsadója, Jeff Weaver.

Emellett azzal próbálják kiemelni az ő korábbi progresszív programját felvállaló jelöltek közül, mint az úttörőt, aki már akkor ezekért a célokért küzdött, amikor az még nem volt népszerű.

Hogy pontosan mi is a programja, azt egyelőre még nem nagyon lehet tudni. Választási oldalán erről még nem írtak semmit. Ott egyelőre csak az adományozásra biztatják az embereket, valamint egy boltra mutató link van, ahogy kampánycuccokat lehet vásárolni: 7500 forintos pólókat és 4200 forintos bögréket.

Sanders nagyjából az előző kampányban hangoztatott célokért küzd majd, ami mellett a klímaváltozás elleni küzdelem, a fair kereskedelem támogatása, a fegyverlobbi elleni harc és a bevándorlási törvények reformja szerepel programjában.

A közvélemény-kutatások adatai szerint van keresnivalója a versenyben. A Real Clear Politics átlaga szerint a második helyen áll a demokrata jelöltek között, Joe Biden egykori alelnök mögött, aki még nem jelentette be, hogy indulna a választáson. Rajtuk kívül egyesül Kamala Harris támogatottsága van tíz százalék felett. De ez az eredmény leginkább annak köszönhető, hogy Biden és Sanders nevét mindenki ismeri. Pár hónap, és az első televíziós viták után ez még megváltozhat.

Kiemelt kép: Melina Mara/The Washington Post/ Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik