Az indiai Kojambuttúr városában történt 1998-ban: a 29 éves újdonsült férj, Arunachalam Muruganantham észrevette, hogy felesége, Shanti rejteget valamit a háta mögött. Egy koszos rongy volt az, amiről a férfi azt gondolta, hogy a biciklijét sem törölné le vele. Kiderült, hogy a nő ezt használja a menstruációja idején. Muruganantham elszaladt a helyi üzletbe, ahol a boltos, mintha valami illegális csempészáruról lenne szó, zavartan körbepislogva, újságpapírba csomagolva adta át a kért egészségügyi betétet. Shanti azonban visszautasította azzal az indokkal, hogy ha a család nőtagjai erre térnének át, kevesebbet költhetnének élelemre.
Muruganantham szétszedte és megvizsgálta a betétet, majd pamutot vásárolt a számos helyi textilüzem egyikében, és megpróbálta házilag elkészíteni. Rávette a feleségét, hogy próbálja ki, de kiderült, hogy nem felel meg a célnak. A férfi folyamatosan igyekezett fejleszteni az eszközt, és nem szívesen várt egy-egy hónapot a tesztelésre. Miután nőrokonai elutasították, a közeli egyetemre járó orvostanhallgató nőkhöz fordult. Kiderült, hogy még ők is idegenkednek attól, hogy erről a témáról egy férfival beszéljenek, Muruganantham ezért a termékminták mellé egy kérdőívet állított össze számukra. Csalódottan fedezte fel, hogy mindössze három lány nyitott az együttműködésre, és ők töltötték ki társaik lapjait is.
Ekkor eltökélte, hogy a betétet ő maga próbálja ki: egy sportkulacsot megtöltött állatvérrel, csövet erősített hozzá és öt napon keresztül havi vérzést szimulált magának, így végezte szokásos tevékenységeit, dolgozott, sétált, biciklizett. Ez a fölöttébb kellemetlen tapasztalat – idegesítette a nedvességérzés, és többször átázott a nadrágja – tovább növelte a nők iránti együttérzését és tiszteletét. Környezete azonban kezdte megkérdőjelezni épelméjűségét, perverznek tartották. Felesége, azt gondolva, hogy férje viszony reményében koslat az orvostanhallgatók után, beadta a válópert, majd nem sokkal később özvegy anyja is faképnél hagyta.
Arunachalam ekkor sem adta fel. Kiderítette, hogy eddig mi nem stimmelt a próbálkozásaiban: a betét belsejében található anyag nem egyszerű pamut, hanem a fenyőfa kérgéből nyert speciális cellulózrost, amely a folyadékot magába szívva megakadályozza a szivárgást. A férfi azonban újabb akadályba ütközött, amikor kiderült, hogy ennek feldolgozásához félmillió dolláros gép szükséges. Ezúttal sem hátrált meg. Zúzás, tömörítés, becsomagolás, sterilizáció – négy és fél évébe telt, amíg e gép funkcióinak betöltéséhez feltalált egy olcsó és bárki által egyszerűen használható alternatívát, amellyel a kereskedelmi forgalomban kaphatókkal azonos minőségű betéteket lehet előállítani. Ezzel elindult – ekkor már 2009-et írtunk – az Indiai Technológiai Intézet innovációs versenyén, és 943 résztvevő közül ő nyerte el az első díjat.
A sikertörténet azonban nem a megszokott forgatókönyv szerint folytatódott: a férfi nem adta el a szabadalmat, mert nem akart a multik kezére játszani. Elítélte azt a gyakorlatot, miszerint a nagyvállalatok a gátlástalan tőkefelhalmozást utólag igyekeznek némi filantrópiával kompenzálni: ő egyből az embereknek akart segíteni. Nem a meggazdagodás volt a célja, hanem az, hogy India-szerte, elsősorban az elmaradott falvakban elterjessze a menstruációs higiéniát, egyben hozzájáruljon a havi vérzéshez kapcsolódó tabu megtöréséhez. Nepál mellett India egyes részein is él a szokás, hogy a menstruáló nőnek a házon kívül kell aludnia, és nem érhet élelmiszerhez. A menstruációs szegénység hátrányosan befolyásolja a lánygyermekek tanulmányait is: a szégyen és a megfelelő eszközök hiánya miatt sok lány a havi vérzés idején nem megy iskolába. A küzdelem nemességét belátva felesége is visszatért a férfihez, egy lánygyermekük született.
Arunachalam rendíthetetlenül gyártja a gépeket: mára India 23 államában 630-at helyeztek üzembe, és használatát más fejlődő országban is bevezették. A férfi célja, hogy még életében 100 százalékra növekedjen a megfelelő menstruációs higiéniai termékeket használó indiai nők aránya. A feltalálót számos egyetem meghívta előadni – így jutott az iskolából tizennégy évesen kimaradt Muruganantham a Harvardra! A gépet önsegítő pénzügyi csoportokon keresztül juttatják el a rászorulóknak – 10-20 nő közösen csoportos hitelt vesz fel a gépre, amit aztán, mivel a termékre folyamatos igény van, könnyedén törlesztenek. Az előnyök hosszú sora így azzal is kiegészül, hogy falusi nők ezrei jutnak munkához, megélhetéshez. Egy gép tíz embernek ad munkát és hozzávetőleg háromezer nőt segít hozzá ahhoz, hogy a veszélyes módszerekről a betéthasználatra álljon át. Egy gép naponta 200, 250 betétet állít elő, melyek ára darabonként 0,03 dollár.
A Time magazin 2014-ben Murugananthamot beválasztotta a világ 100 legbefolyásosabb embere közé. 2016-ban, a miniszterelnöktől a Padma Shrit, hazája magas szintű kitüntetését vehette át, a feminista írónő, Twinkle Khanna pedig új kötetében megírta történetét. Ebből a novellából készült a 2018-ban bemutatott Padman (Betétember) című bollywoodi film forgatókönyve – a címszerepet Khanna férje, a népszerű színész, Akshay Kumar játssza. A film újabb, nőket segítő akcióknak adott szárnyakat: a Vasútügyi Minisztérium például kétszáz állomás mosdójában betétautomatát helyeztetett ki. A környezetvédelmi megfontolások sem szorulnak háttérbe: kezdeményezés indult a biológiai úton lebomló költséghatékony betétek előállítására is.
Kiemelt kép: Lars Niki/Corbis via Getty Images
