A Smithsonian múzeumában kiállított űrruha az Apollo-11-es misszióhoz tartozik, ebben járt 1969-ben Neil Armstrong a Holdon. Szemfüles konteóhívők viszont rájöttek, hogy a ruhához tartozó cipőnek nem olyan a talpa, mint annak, amelyik lábnyomata le van fotózva a Hold porában – újabb bizonyíték arra, hogy az egész egy megrendezett hazugság volt!
Az igazság viszont most is pofonegyszerű: az Apollo-11 legénysége nem csak egy szett ruhát vitt magával a Holdra, sőt, a szóban forgó talplenyomat gazdája egy cipővédő, amit ráadásul nem is Neil Armstrong, hanem Buzz Aldrin viselt, legalább is a NASA szerint. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért nem ezt a cipővédős verziót állították ki a Smithsonianben, erre pedig az az egyszerű magyarázat, hogy azért, mert az űrhajósok a fél felszerelésüket otthagyták a Holdon, hogy könnyítsenek a rakományon hazafelé. Többek között ez a cipővédő is Földön kívül maradt.
Someone Notices First Steps On The Moon Don’t Match Neil Armstrong’s Boots, Gets Destroyed With Facts #moon #conspiracytheory https://t.co/Dsu2Gru62L
— Bored Panda (@boredpanda) 2018. október 4.
A NASA egyébként a kételkedőknek azt ajánlja, hogy nézzék meg maguk nyugodtan, vannak-e lábnyomaink a Holdon: mivel a kísérőnkön nincs légmozgás, még több millió évig ott maradnak.