Nagyvilág

Iráni atomprogram: Teherán Európától vár kompenzációt

Irán azt várja az európai országoktól, hogy május végéig előálljanak egy gazdasági csomaggal, amellyel a többhatalmi atomalku amerikai felmondásának hatásait kompenzálnák - közölte egy magas rangú iráni tisztségviselő pénteken Bécsben.

Elmondta: Teherán a következő hetekben dönt arról, hogy továbbra is tartja-e magát a 2015-ös nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségeihez. Irán képviselői a nap folyamán Bécsben találkoznak a nukleáris egyezmény többi aláírójával, azaz Nagy-Britanniával, Franciaországgal, Németországgal, Kínával és Oroszországgal. A magas rangú diplomaták tanácskozását Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter-helyettes és Helga Schmid, az Európai Külügyi Szolgálat főtitkára vezeti.

Ez az első alkalom, hogy a “maradók” tárgyalóasztalhoz ülnek azóta, hogy Donald Trump amerikai elnök május 8-án bejelentette: országa kilép a megállapodásból, és újra életbe lépteti a korábban felfüggesztett szankciókat az iszlám köztársasággal szemben. Diplomaták szerint kicsi a valószínűsége annak, hogy sikerül megmenteni az egyezményt, miután Washington azt ígérte: sokkal keményebb lesz Teheránnal.

Az iráni tisztségviselő jelezte, hogy személy szerint nem túl derűlátó az atomalku sorsát illetően, de mindent megtesz, hogy eredményesen záruljon a találkozó. Ha ez mégsem sikerül, akkor miniszteri szintű tanácskozást kezdeményeznek, és azt követően döntenek a továbbiakról – tette hozzá.

Az iráni illetékes azt várja, hogy az európaiak biztosítsák: ugyanakkora maradhat az iráni olajexport, és az iszlám köztársaság továbbra is használhatja a nemzetközi bankközi üzenetküldő rendszert (SWIFT). Az iráni atomalku betartását felügyelő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) csütörtökön arról adott ki közleményt, hogy Irán egyelőre az amerikai kivonulás ellenére is eleget tesz kötelezettségeinek. A NAÜ egyedül azt kifogásolta, hogy Teherán lehetne gyorsabb és kezdeményezőbb a rögtönzött ellenőrzések kivitelezésénél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik