2012 novemberében egy csapat férfi hatolt be Raveesh Kumra amerikai befektető Szilícium-völgyben található, 650 négyzetméteres otthonába. A férfi éppen a CNN-t nézte a nappaliban, amikor a támadói megkötözték és leragasztották a száját. Kumra egykori felesége, Harinder egy emeleti hálószobában aludt – őt szájon ütötték és megkötözve Raveesh mellett hagyták. Miután a betörők pénz és ékszerek után kutatva elhagyták a házat, Harinder bekötött szemmel és kézzel kimászott a konyhába és tárcsázta a segélyhívót. Megérkezett a rendőrség és a mentők, ám Raveesh Kumrát holtan találták: a boncolás során kiderült, hogy a szájára és orrára helyezett ragasztószalag miatt megfulladt.
Három hét múlva a gyilkosság miatt letartóztatták Lukis Andersont. A 26 éves hajléktalan férfi ugyan nem emlékezett semmire, de mivel olyan sokat iszik, hogy időnként elfelejt dolgokat, nem tudta teljesen kizárni, hogy ő tette. Ezt látszott igazolni az a tény is, hogy a DNS-ét megtalálták Raveesh körmein. Anderson kirendelt védője, Kelley Kulick azonban óvatosságra intette a férfit, és arra kérte, hogy ne vállalja magára a gyilkosságot, várják meg a vizsgálatok végeredményét. Mint kiderült, ez egy jó döntés volt:
A PBS Frontline részletes cikkben dolgozta fel az esetet, kitérve a DNS-elemzés korai időszakára is. Az 1980-as években valamilyen testnedvre, például vérre, nyálra vagy spermára volt szükség a megfelelő mintához, amelyet aztán meg tudtak vizsgálni a laborban.
1997-ben azonban egy ausztrál törvényszéki szakértő, Roland van Oorschot bebizonyította, hogy akár tapintás által is maradhatnak olyan nyomok, amelyekből aztán ki lehet nyerni a DNS-t. Ez nagymértékben megváltoztatta a rendőrség munkáját.
Ugyanakkor Oorschot vonatkozó tanulmányában megjelent egy fontos kitétel is: néhány ember DNS-e olyan tárgyakon is megjelent, amelyekhez hozzá sem értek.
Hoz is valamit, visz is valamit
Az úgynevezett másodlagos átvitel bebizonyította, hogy a DNS nem marad egy helyben. Oorschot laborjában elvégeztek egy kísérletet, amelynek során önkéntesek leültek egy asztalhoz beszélgetni. Kaptak egy kancsó gyümölcslét, ha megszomjaztak, ebből öntöttek maguknak.
20 perc múlva a labor munkatársai mintát vettek az önkéntesek kezéről, a székekről, az asztalról, a kancsóról és a poharakról. Az ezt követő vizsgálatok során kiderült, hogy
A kutatók még egy érdekességet vettek észre: olyan DNS-t is találtak a székek és a poharak felén, valamint az asztalon és az önkéntesek kezén, amelyik nem egyezett egyik résztvevőével sem. Az egyetlen magyarázat az, hogy ezeket az idegen DNS-eket az önkéntesek kívülről hozták magukkal, akár úgy, hogy valakihez hozzáértek, akár úgy, hogy egyszerűen csak kapaszkodtak a buszon. A Frontline cikkében meg is osztanak erről egy érdekes adatot:
Erre a buktatóra egyelőre kevés laborban figyelnek oda, ugyanis jelenleg a DNS a legpontosabb igazságügyi szakértői eszköz, és egyelőre nem sok olyan esetet hoztak nyilvánosságra, amikor valakit egy DNS-minta miatt ártatlanul vádoltak valamilyen bűncselekménnyel.
Az a tény, hogy valaki otthagyja a nyomát egy bűntény helyszínén, illetve rá is kerül onnan valami, nem újdonság. Ezt már a 20. század elején megállapította a francia Edmond Locard, aki a modern nyomozati eszközök alapjait megteremtő Alexandre Lacassagne tanítványa és helyettese volt. Lacassegne-ról és leghíresebb esetéről itt írtunk hosszabban:
A modern technika csapdái
Lukis Andersonhoz hagyományos nyomozati módszerekkel nem jutottak volna el a rendőrök, hívja fel a figyelmet a riport, ehhez a DNS-elemzés kellett. Szerencséjére azonban az ügyvédje hajlandó volt mindent megtenni azért, ahogy a férfi ne kerüljön bíróság elé. Amennyiben ugyanis bűnösnek találják, halálbüntetést is kaphatott volna.
Kelley Kulick átrágta magát Anderson orvosi aktáján, amelyből kiderült, hogy a férfi a diabétesz mellett mentális problémákkal és egy korábbi gázolásos baleset miatt memóriazavarokkal küzd. Néha több napra visszamenőleg nem emlékszik arra, hogy mit csinált. Bár a törvénnyel több esetben összetűzésbe került, de ezek kimerültek abban, hogy részegen nyilvános helyen nem tudott viselkedni, vagy ittas állapotban biciklizett.
Egy alkalommal, amikor eszméletlenre itta magát, a vizsgálatok szerint 21 üveg sörnek megfelelő alkoholmennyiséget fogyasztott el. Az éjszakát az egyik kórházban töltötte és csak másnap engedték ki. Ez az eset 2012. november 29-én történt, Raveesh Kumar halálának éjszakáján. Ez jó kiindulópont volt Kulick nyomozásában, ám még mindig fennállt annak lehetősége, hogy a kórházi aktában rossz időpontot írtak be, egy másik Lukis Andersonról van szó, vagy valaki ellopta Anderson igazolványát.
Kelley Kulick a rendőrséggel is megosztotta, amit talált, végül a rejtélyt, hogy hogyan került Anderson DNS-e az áldozatra, Erin Lunsford rendőr oldotta meg. Lunsford a gyanúsított orvosi papírjait átnézve ismerős névre bukkant: az Andersont ellátó mentők ugyanazok voltak, akik három órával később kiszálltak a gyilkosság helyszínére és megvizsgálták Raveesh Kumrát. A férfi DNS-e tehát a mentők ruhájáról vagy eszközeiről kerülhetett Kumra kezére.
Lukis Anderson fél évet töltött börtönben, miután szabadon távozott, visszatért az utcára. Semmilyen kártérítést nem kapott. Erin Lunsfordot előléptették. A valódi tettesek közül ketten tényleges életfogytiglani börtönbüntetést kaptak, egy harmadik életfogytiglant, de 37 év múlva kérheti a szabadonbocsátását. A negyedik tettes négy év után szabadult, miután terhelő vallomást tett a társaira.
Hiába vált ismertté ez az ügy, elképzelhető, hogy a jövőben növekedni fog a hasonló esetek száma.
És mivel az Egyesült Államokban az afroamerikai és a latin-amerikai származásúakat gyakrabban tartóztatják le, mint a fehéreket, a DNS-ük is nagyobb arányban szerepel a rendőrségi adatbázisban, így az esély is nagyobb arra, hogy olyan bűncselekménnyel gyanúsítják meg őket, amelyhez semmi közük.
Kiemelt képünk illusztráció: Science Photo Library / AFP
