Nagyvilág

Elkezdett látszani a putyini rendszer vége

Vlagyimir Putyin hatalomralépése alapjaiban változtatta meg a posztszovjet Oroszország működését. Borisz Jelcin elnökként a gyakorlatban két dologba bukott bele, de mindkettő ugyanarra vezethető vissza. Egyrészt, nem volt képes kezelni a privatizáció és szabad rablásos kapitalizmus miatt hirtelen és erőszakosan meggazdagodott oligarchákat. Másrészt, a valódi gyengeségnél sokkal durvább bűn volt az, hogy gyengének is tűnt.

Putyin tanult a jelcini hibákból. Arról már könyvespolcnyi irodalom van, hogyan számolt le Putyin elnökként az oligarchákkal, majd hogyan emelte a helyükre a titkosszolgálatokkal jó kapcsolatot ápoló erős embereket, a szilovikeket.

A rendszer átalakulásában volt egy elég fontos, de kevésbé látszó elem. A jelcini korszak oligarchái a harcaikat egymás között rendezték le. Nem mindig a nyilvánosság előtt, nem is mindig az árnyékban, de lerendezték.

Igazgatótanács

Putyin Oroszországát sokszor vádolják azzal, hogy a politikai irányítást cári alapokra húzta rá. Ebben a rendszerben Putyin a cár, aki felülemelkedik a politikán, alatta pedig mehet a harc a pozíciókért. Ebben az elméletben van némi igazság, de Putyin Oroszországa inkább nagyvállalat, mint cárság. Egy olyan nagyvállalat, amelynél Putyin az igazgatótanács elnöke.

A fontos változás az volt, hogy most már nem egymás között rendezik le vitáikat és konfliktusaikat az erős emberek. A rendszer része az, hogy ezekben a vitákban végső soron az igazgatótanács elnöke dönt arról, kinek van igaza.

Mark Galeotti, a legjobb Oroszország-szakértők egyike szerint ebben a rendszerben az erős emberek tudják, hogy az elnöknek vannak kedvencei, de nem zavarja őket, mert mindenki gazdagodhat, ha hatékonyan végzi a munkáját. A kivétel annyi, hogy a kedvenceknek a rendszer megengedi, hogy kicsit korruptabbak és kicsit kevésbé hatékonyak legyenek, de sosem egyszerre és sosem sokáig.

A putyini rendszernek ezt a működését elég fontos megérteni ahhoz, hogy lássuk, már látható a rendszer vége.

Néhány napja a bíróság bűnösnek mondta ki Alekszej Uljukajev volt gazdaságfejlesztési minisztert vesztegetés elfogadásáért. Uljukajev csak harmadrangú, különösebb hatalommal nem rendelkező miniszter volt a kormányban, de a sztálini idők óta nem történt olyan, hogy egy szolgálatban lévő minisztert elítél a bíróság korrupció miatt. És a putyini rendszernek ez eddig nem is volt része.

Uljukajev nyolc év börtönt kapott, és 2,2 millió dollárra bírságolták.

Bilincsben vezetik el Alekszej Uljukajev korrupcióval vádolt volt orosz gazdaságfejlesztési minisztert, miután a moszkvai kerületi bíróság bûnösnek találta vesztegetés elfogadásában december 15-én. Uljukajevet nyolcévi szigorított szabadságvesztésre és 130 millió rubel (mintegy 585 millió forint) pénzbírságra ítélték. (MTI/EPA/Szergej Csirikov)

Bolond, aki megzsarolja

Különösen akkor meglepő az egész, ha tudjuk, hogy Uljukajev az ítélet szerint Igor Szecsintől zsarolt ki kenőpénzt. Igor Szecsintől csak egy bolond próbálna meg kenőpénzt kizsarolni. Ha létezik ember Oroszországban, aki ijesztőbb Vlagyimir Putyinnál, akkor az Szecsin, a Rosznyeft vezérigazgatója. Ő az elnök de facto helyettese, és a gyakorlati vezetője a volt titkosszolgálati erős embereket tömörítő sziloviki-csoportnak is. Ő ma Oroszország második legerősebb embere. És nyilvánosan vádolta meg Uljukajevet a kenőpénz elfogadásával.

A rendszer eddig nem így büntette a politikai perekben a vádlottakat. Az orosz gyakorlat az volt, hogy a korrupciós perek nem jogi, hanem politikai perek voltak, és ezért nem is jogi, hanem politikai ítéletek születtek. Felmentő ítélet például szinte soha nem született. Egy korrupciós botrányban a feltételes büntetés volt a felmentő, a letöltendő pedig az elmarasztaló ítélet.

Uljukajev perét is nehéz volt komolyan venni. Kenőpénzt nyilvánvalóan minden orosz gazdasági vezető és politikus fogad el, hiszen a rendszer a gyakorlatban kleptokrácia, ahol a posztok létezésének oka az, hogy az azokat betöltők gazdagodjanak, mondja erről Galeotti. De bizonyítani a kenőpénzek elfogadását nagyon nehéz lenne, hiszen ezek a megegyezések többnyire virágnyelven köttetnek.

Üzenet

Ráadásul a pernek több nevetséges epizódja is volt. Uljukajev azzal védekezett, hogy azt hitte, a zacskóban, amit átvesz, nem pénz, hanem bor és kolbász van. Ráadásul magát a kenőpénzt is azután vette át, hogy megköttetett az üzlet, amelyet elvileg meg akartak vele kenni. Mire Uljukajev átvette a pénzt, a Rosznyeft és a Basnyeft már megegyezett utóbbi felvásárlásáról.

A per abszurditását érzékeltetve Uljukajev többször is úgy ült be a tárgyalásra, hogy könyvet olvasott közben. Kafkától a Pert és Csehov egyik novelláját tartotta a kezében, hogy ezzel jelezze, nem ért egyet az eljárással. Szecsint a bíróság négyszer is beidézte tanúként, de az egyszer sem jelent meg. Uljukajev viszont az eljárás végére megvilágosodni látszott.

A per egy üzenet volt, hogy megváltoztak a dolgok Oroszországban. Korábban megeshetett, hogy kirúgták őket, de az nem, hogy börtönbe kerüljenek. Az elítélt miniszter az ítélet után önkritikát is gyakorolt. Nem az ellene felhozott vádakat ismerte el, hanem azt, hogy túl mohó volt, és hogy a saját gazdagodására használta fel a pozícióját, és ezért bocsánatot kért az emberektől.

Uljukajev az ítélethozatal után üzent még a többi politikusnak is:

A harang most értetek is szólhat. Nagyon könnyű lett ide jutni. Elég egy ajándékkosár, egy rossz minőségű videó, három kattintás, és kész.

Az átalaukló orosz rendszert Putyin hagyományos éves közmeghallgatása is megmutatta valamennyire. Az elnök minden évben egyszer órákon keresztül válaszol az úságírók és a betelefonálók kérdéseire. Az idei csak három órán és negyven percen keresztül tartott, ami egy órával elmarad a 2008-as rekordhoz képest. Ráadásul nagyon unalmas is volt.

Független Putyin

Putyin bejelentette végre, hogy hivatalosan is elindul az elnökségért. De nem mint az Egyesült Oroszország jelöltje, hanem mint független elnökjelölt. Ez olyan, mintha Orbán Viktor távol akarná magát tartani a Fidesz korrupciós botrányaitól és ezért függetlenként indulna el. Putyin kampányüzenete egyszerű: minden menjen tovább úgy, ahogy most. Az ország vezetése pedig bonyolult dolog, olyanra érdemes bízni, aki 17 éve csinálja. Alekszej Navalnij nevét például egyszer sem mondta ki a három óra alatt. Később a miniszterelnöki szóvivő meg is erősítette, hogy nem használják Navalnij nevét az elnöki politikában.

Sőt, azóta megtörtént, amire mindenki számított, és Navalnijt hivatalosan is eltiltották attól, hogy induljon az elnökválasztáson. Erős tulzás lenne egyébként őt Putyin komoly kihívójának nevezni, már azért sem lehet az, mert Navalnij szinte képtelen bekerülni a Putyin által felügyelt médiába (ami majdnem a teljes média).

Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető és korrupcióellenes aktivista beszél támogatóihoz elnökjelölti rendezvényén Moszkvában december 24-én. (MTI/AP/Pavel Golovkin)

De az tény, hogy Navalnij az elnök egyetlen komoly kihívója. Az enyhén nacionalista, középosztály számára szimpatikus Navalnijt azért nem engedték elindulni a választáson, mert 2017-ben egy gazdasági bűncselekményért próbaidőre bocsátották, és ezért nem felel meg a feltételeknek. De a cinikus szemlélőnek azért eszébe juthat az is, amit korábban írtunk a próbaidőről az orosz politikai perekben. Putyin utódlása nem azért fontos, mert bármi esély lenne arra, hogy nem nyeri meg a következő elnökválasztást.

Putyin utódlása azért most lett fontos kérdés, mert ez lesz az elnök utolsó alkotmányosan is kitölthető ciklusa. Az orosz alkotmány szerint senki nem lehet egymás után háromszor elnök. Ezt Putyin legutóbb úgy oldotta meg, hogy bábként Medvegyevet indította maga helyett az elnökségért, ő pedig egy cikluson keresztül miniszterelnök volt.

A bukás

De az elnök most 65 éves. Következő elnöki ciklusa után nem biztos, hogy még egyszer tanúi lehetünk ennek a hosszú színjátéknak.

Az orosz politikában már meg is indult a találgatás arról, hogyan lesz vége ennek a rendszernek. Mert Oroszország a mostani igazgatótanácsi vagy cári rendszert Putyin nélkül nem lesz képes továbbcsinálni. De az elnök egyelőre senkit nem nevezett meg utódként. Ez persze logikus is, hiszen amint megteszi, hirtelen felborul alatta az egyensúly, és az utódja azonnal veszélyessé válik rá.

Mark Galeotti a Power Vertical nevű podcastban elmesélt egy kifejezetten érdekes történetet Putyinról. Meg nem nevezett, Oroszországgal foglalkozó amerikai hivatalnokok azt mondták neki, hogy Putyin mániákusan nézi a videókat Muammar Kadhafi és Szaddám Husszein elfogásáról. Kadhafit például halálra lincselte a tömeg, miután összeomlott a rendszere.

Igaz, ha meg nem nevezett, Oroszországgal foglalkozó amerikai hivatalnok lennék, én pont ugyanezt mondanám.

Kiemelt kép: MTI/EPA/AFP pool/Kirill Kudrjavcev

Ajánlott videó

Olvasói sztorik