Nagyvilág

Védi a szlovén vasútépítésben a magyar részvételt a kormányfő

A szlovén miniszterelnök szerint dezinformáció, hogy nem járnak majd jól a Koperig tartó vasút magyar részvétellel való bővítésével.

Miro Cerar szlovén kormányfő szerdán a közszolgálati rádiónak adott interjújában bírálta azokat a híreszteléseket, miszerint Magyarország bevonása a Koper-Divaca vasútvonal bővítésébe káros lenne a koperi kikötő és annak dolgozói számára.

Cerar szerint a vasútvonal bővítési projektje tipikus példája annak, hogy Szlovéniában egyesek minden jó beruházást el akarnak vetni. A kormányfőt elmondása szerint sokkolták azok a „dezinformációk és hazugságok”, amik az ügy körül szárnyra kaptak.

Biztosítom önöket arról, hogy a tárgyalások Magyarországgal tisztességes keretek között zajlanak

– mondta. Szerinte ahogy megszületik a végleges megállapodás, nyilvánosságra hozzák. Lehet, hogy erre már néhány napon belül sor kerül.

Kedden vita alakult ki a szlovén parlamentben a projekt miatt. Az ellenzéki Bal párt azt kifogásolta, hogy a szlovén kormány véglegesítette a szerződést Magyarországgal, miszerint Budapest kész 200 millió euróval támogatni a Koper-Divaca vasútvonal 28 kilométer hosszú szakaszán a második sínpár építését. Cserébe földterületeket lízingelhet a koperi kikötő közelében. Azt is nehezményezték, hogy a kormány titokban tárgyalt a magyar kormánnyal, a parlament felhatalmazása nélkül.

A kormány már korábban el akarta kezdeni a vonal bővítését, de Az Adófizetők Nem Adják Fel nevű civil szervezet és Janez Janša volt szlovén miniszterelnök pártja, az ellenzéki, jobbközép Szlovén Demokrata Párt (SDS) referendumot kezdeményeztek, mert szerintük túl drága a projekt kivitelezése, és teret adhat a korrupciónak. A népszavazás azonban sikertelenül zárult.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik