Harminc percig tartana egy észak-koreai interkontinentális ballisztikus rakétának elérni Los Angelest, ha egyszer sikerülne kifejleszteni egy működő fegyverrendszert Észak-Koreának. Szakértők szerint a fejlesztések két irányban haladnak, egyrészt növelni kell a rakéták hatótávolságát, másrészt miniatürizálni kell a nukleáris robbanófejet. A matek egyszerű: minél kisebb a robbanófej, annál messzebbre jut egy rakéta. Becslések szerint Phenjan még azelőtt birtokában lesz a képességnek, hogy Donald Trump első elnöksége véget érne.
Bár az USA a kezdetek óta ellenzi az észak-koreai rezsim erőfeszítéseit, idáig a politikai megoldást szorgalmazta. Nem kell mindig a 2003-as iraki invázióból kiindulni, amikor az USA kénye kedve szerint megtámadott egy országot, mert nem tetszett neki a vezetője (emlékezzünk Szaddám Husszeinre és az iraki esetre). Washington az esetek többségében a mai napig a nemzetközi fórumokon, az ENSZ keretein belül, és/vagy szövetségeseivel lép fel a világban. Ezért természetes hát, hogy idáig Észak-Korea ügyében is a tárgyalóasztalok mellett keresték a megoldást.
Az, hogy valami változni kezd, annak két oka van. Egyrészt – függetlenül az éppen aktuális amerikai elnöktől – Phenjan éppen mostanság jutott el a kutatások azon szintjére, hogy a tesztelni is kell az új fejlesztéseket. Bár kezdetben csak provokációnak, a kivagyiság bizonyítékának tekintették a rakétaindításokat, utólag visszaolvasva mégis csak lehet valami abban, amit azt észak-koreai külügyminiszter-helyettes mondott egy a BBC-nek adott ritka interjúban. Han Song-ryol 2017 áprilisában, túl néhány indításon és az első amerikai fenyegetéseken, úgy kommentálta az eseményeket, hogy: „További rakétateszteket fogunk végrehajtani, heti,havi és éves rendszerességgel.” Egyszóval tesztelnek.
A másik oldalról fontos fordulatot jelentett, hogy a kiszámíthatatlan Donald Trump lett az amerikai elnök, akinek viszonylag egyszerű felfogása van a világról és az amerikai külpolitikáról. Trump Twitter-üzenetei minimum szokatlanok. Phenjan „bajt keres magának” írta egyszer, máskor azt jelezte, hogy „meg akartja oldani a problémát”.
Emelik a védelmi pénzt
A számok magukért beszélnek. Kim Dzsong Un 2016 májusában történt hatalomátvétele óta több rakétaindítás történt, mint apja 17 évig tartó uralma alatt. Az első nukleáris teszt 2006-ban volt, az utóbbi kettő tavaly. A legutóbbi, Hwasong 14 típusú rakéta rekordnak számító 37 percig repült meredek röppályán. Ennyi idő alatt körülbelül 2700 km magasba sikerült feljutnia. Ezeket az adatokat figyelembe véve, ha a rakéta egy alacsony, lapos röppályán repült volna mintegy 6500 km-t tudott volna megtenni, azaz Alaszka egész területét képes lett volna eltalálni.
A növekvő amerikai aggodalmak egyik bizonyítéka a Védelmi Minisztérium 2018-as költségvetési tervezete. A Kongresszus elé benyújtott tervezet több eleme is foglalkozik a ballisztikus rakéták elleni védelem erősítésével. Bár ezek éveken áthúzódó programok, most szinte minden esetben a források növelésével találkozunk.
Az egyik ilyen program keretében éppen Alaszkában bővítenék a rakétavédelmi rendszert, amelynek az a sajátossága, hogy a légtérbe már visszatért, gyakorlatilag szabadon zuhanó robbanófejeket közvetlen találattal semmisíti meg. A rendszer elhárító rakétái jelenleg Kaliforniában és Alaszkában vannak telepítve, a betervezett 821 millió dolláros összegből 44 darabra bővítenék az Alaszkában levő egységek számát. További 465 millió dollárt kér a Pentagon az elfogó rakéta szoftverének fejlesztésére és egyes részelemek tesztelésére. A pontosság itt kulcsfontosságú mert nukleáris robbanófej és az elfogórakéta elképesztő sebességgel, 2400 km per órával közeledik egymás felé, és csak a közvetlen találat számít.
Másik 1,6 milliárd dollár menne az úgynevezett AEGIS rakétavédelmi rendszer bővítésére, amely elsősorban az amerikai haditengerészet cirkálóin és rombolóin van kiépítve, bár létezik szárazföldi telepítésű változata (épp a szomszédos Romániában, amerikai irányítás alatt). Az összegben a rendszerhez tartozó elfogó rakéták vásárlása is benne van. Az AEGIS rendszer nagy előnye, hogy mivel hajókon van, a világ nagy részén telepíthető. Az észak-koreai fenyegetés szempontjából nyilván a csendes-óceáni bázisok és az amerikai szövetségesek fontosak, elsősorban Guam és Japán. További 1,4 milliárd dollár van betervezve egy új űrben telepítendő infravörös rendszerű korai előrejelző műholdrendszerre, amelynek épp az lenne a feladata, hogy ilyen indításokat még hamarabb jelezzen.
Érdekes módon offenzív, támadó eszközök esetében csak egyetlen rendszer áll fejlesztés alatt, az sem igazán új és nem kifejezetten Észak-Korea ellen szól. Az USA jelenleg is több ezer nagyhatótávolságú (1000 km+) robotrepülőgéppel rendelkezik, amelynek leváltásáról csak 2016-döntöttek. A nagy hatótávolságú, az ellenséges légvédelem zónáján kívülről indítható cirkáló rakéta (gyakorlatilag ezt jelenti a robotrepülőgép elnevezése: Long Range Standoff Cruise Missile, LRSO) nem csak az észak-koreai rakétasilók és vezetési pontok kiiktatására lesz képes biztonságos távolságból, hanem természetesen világ bármelyik pontján támadni lehet vele. A tervezett gyártás csak 2022-ben várható, de az idei 95 millió dollár helyett jövőre 451 millió USD-t szeretne a fejlesztésekre költeni a Pentagon.
Marad a diplomácia. Egyelőre
Az Egyesült Államok jelentős erőket állomásoztat a térségben, Dél-Koreában 25 000, Japánban majd 40 000 katonát. Repülőgép-hordozók, tengerészgyalogosok, vadászbombázok százai és páncélozott járművek ezrei vannak előretolva ebbe a két országban. Washington még nagyrészt tehetetlen, egyrészt Észak-Korea is állig fel van fegyverkezve, másrészt ott van mögötte Kína. Az 1950-53 között lezajlott koreai háború kínált néhány forgatókönyvet egy konfliktus lehetséges kimeneteleire, ráadásul a földrajzi viszonyok is a védőknek kedveznének.
Xi Jingpin kínai államfőt áprilisban Floridában, a híres luxusbirtokán fogadta. A téma akkor is a kereskedelem és Észak-Korea volt. Peking nem sokkal korábban megszavazta a szigorított ENSZ-szankciókat, hosszú évek után először tett ilyet a kínai diplomácia.
A hétvégén megint találkozni fog a két elnök, ezúttal Hamburgban a G20-ak (a világ 19 legnagyobb gazdaság + az EU) állam- és kormányfőinek éves csúcstalálkozóján. A várakozások szerint az egyik fő téma megint Észak-Korea lesz. Mivel a német városban ott lesz Vlagyimir Putyin orosz, és Emanuel Macron francia elnök, valamint Theresa May brit miniszterelnök, minden adott lesz, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja (akiknek a konszenzusa nélkül nem lehet nemzetközi szankciókat hozni a világszervezetben) megegyezést találjon a Phenjan jelentette problémára. Egyelőre Peking van lépéskényszerben, Kínának kellene valamit felmutatni, mielőtt az amerikai elnök elveszti a türelmét.
Régen ez elképzelhetetlen lett volna, de Donald Trumpnál senki sem tudja mi következhet.
