Nagyvilág

Nagyon mozgolódnak a moldovai orosz szakadárok

A moldovai Dnyeszteren túli szakadár terület azzal a kéréssel fordult Oroszországhoz, hogy hivatalosan ismerje el a hatóságai által kiállított iratokat - derült ki a térség törvényhozásában kedden elfogadott határozatból.

A dokumentumot a hivatalosan el nem ismert Dnyeszter-melléki Köztársaság törvényhozásában fogadták el egy meghallgatás során, amelynek témája “Az Oroszországi Föderáció a Dnyeszter-melléken élő oroszokkal kapcsolatos politikája” volt. Az ülésen az orosz Állami Duma két képviselője, Artyjom Turov és Alekszej Szilanov is részt vett.

Határozatot fogadtunk el, amelynek értelmében javasoljuk az Oroszországi Föderációnak a Dnyeszter-melléki Moldovai Köztársaság által kiállított iratok elismerését

– közölte újságírókkal Alekszandr Scserba, a szakadár terület parlamentjének házelnöke. Hozzáfűzte: a határozat emellett a szakadár területen tervezett közös moldovai-ukrán határátkelőhely létrehozásának előkészületeiről tájékoztatja Oroszországot, továbbá egy orosz tulajdonú áramszolgáltató vállalat “politikailag motivált kiszorításáról”.

Készek vagyunk kiállni a politikai, gazdasági nyomásgyakorlás bármely formája ellen, ugyanakkor ezzel összefüggésben megértjük, hogy hazai segítség nélkül, egy garantáló állam megértése és résztvétele nélkül, amelyhez mi önakaratunkból szeretnénk csatlakozni, az Oroszországi Föderáció résztvétele nélkül, a kor kihívásai előtt nem lehet megállni

– hangoztatta Scserba.

A TASZSZ orosz hírügynökség szerint Pavel Filip moldovai miniszterelnök februárban, Kijevbe tett látogatásán az ukrán hatóságokkal megállapodott arról, hogy mielőbb helyreállítják a Dnyeszter-melléki területen futó határvonal feletti közös ellenőrzést. Várhatóan az év végén kezdi meg működését az első ilyen határátkelőhely a szakadár területtel határos ukrajnai Kucsurhan településén. A Dnyeszter-melléki Köztársaság mindezt gazdasági nyomásgyakorlásra tett próbálkozásként értékelte.

Láttunk már ilyet korábban

Az orosz többségű, a Dnyeszter folyótól keletre fekvő terület 1990-ben vált ki a többségében román nyelvű Moldovai Köztársaságból, és 1992-ben 15 ezer halottat követelő háborút is vívott vele. A nemzetközi elismeréssel nem rendelkező szakadár területen azóta is orosz csapatok állomásoznak. Moszkva a térséget katonai és gazdasági értelemben is támogatja.

Vlagyimir Putyin orosz elnök február végén írt alá egy rendeletet, amelynek értelmében a kelet-ukrajnai szakadár “népköztársaságok” lakói vízum nélkül, a szakadár területek hatóságai által kiállított személyazonosító igazolványok birtokában szabadon utazhatnak Oroszország területére, vállalhatnak munkát és végezhetnek tanulmányokat.

Hasonló lépések sorozatát tette meg Oroszország a Grúziától elszakadt Abházia és Dél-Oszétia vonatkozásában a 2008-as orosz-grúz háborút megelőző években. A két szakadár régió visszaszerzését célzó, de Grúzia súlyos vereségével véget ért villámháborút követően Oroszország elismerte Abházia és Dél-Oszétia függetlenségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik