Nagyvilág

Még egy ilyen újságcikk, és Trump ijedtében megtámadja Oroszországot

Mindannyian visszasírjuk már azokat az időket, amikor az Egyesült Államok nemzetbiztonságát leginkább az veszélyeztette, hogy Hillary Clintonnak volt egy saját email-szervere a pincében.

Kedden megírtuk, hogy Michael Flynn, Donald Trump nemzetbiztonsági főtanácsadója kénytelen volt lemondani. Röviden összefoglalom, mi történt:

  • Trump az első emberei között nevezte ki Flynnt.
  • Barack Obama az egyik utolsó elnöki balhéjaként több tucat orosz diplomatát tiltott ki az Egyesült Államokból.
  • Flynn felhívta a washingtoni orosz nagykövetet, Szergej Kiszljakot, és elmondta neki, hogy ne aggódjanak.
  • Amit hivatalosan úgy hívnak, hogy “megvitatták a szankciókat”.
  • Miután Putyinék ígéretet kaptak, hogy nincs gáz, majd a következő kormány visszavonja a szankciókat, azt csinálták, amit kellett.
  • Semmit.
  • Azt mondták, nem tiltanak ki egyetlen amerikait sem, kivárják a következő kormányt.
  • Trump a beiktatása után szóba is hozta, hogy vissza kéne vonni a szankciókat.
  • Majd kiderült, hogy a washingtoni orosz nagykövet telefonját teljesen nyilvánvalóan lehallgatják, ahogy azt mindenki tudta.
  • Kivéve Michael Flynnt, a védelmi hírszerzés volt vezetőjét, aki harminc éven át dolgozott a katonai hírszerzésnél.
  • Flynn letagadta, hogy beszéltek volna a nagykövettel.
  • Majd hazudott Mike Pence alelnöknek is, aki így szintén letagadta a beszélgetést.
  • Amikor kiderült, hogy felvétel van a beszélgetésről, már azt mondta, nem emlékszik, mi történt.
  • Közben jöttek a hírek, hogy már három héttel ezelőtt figyelmeztették Trumpot, hogy baj van Flynnel.
  • Végül Trump azt mondta, elfogyott a bizalom, kezelhetetlenné vált a helyzet.
  • Flynn pedig lemondott, megszerezve a legrövidebb ideig hivatalban lévő nemzetbiztonsági tanácsadó kitüntető címét: 24 napot szolgált.

Na, nem is lett olyan rövid, de még Trump-időben mérve is eseménydús napokon vagyunk túl. Ami ezután következett, arra a szaknyelv az eszkaláció kifejezést szereti használni. Trumpot, ugye, régóta vádolják azzal, hogy Vlagyimir Putyin emelte hatalomba, és rángatja azóta is bábként.

Kedd estére viszont a bábúból igazi kisfiú lett, Trump pedig kiállt, és mondott egy olyan erőset Oroszország felé, amilyet még az Obama-kormány se nagyon. Konkrétan azt, hogy

adják vissza a Krím-félszigetet Ukrajnának.

Ez több dolog miatt is kemény kiállás.

  • Egyrészt az orosz álláspont szerint ők nincsenek is ott a Krím-félszigeten, sőt, Kelet-Ukrajnában sem, pedig Trump azt is követelte, hogy ott is fejezzék be az agressziót.
  • Másrészt ilyen kijelentéseket azért nem nagyon szoktak tenni vezetők, mert utána illik betartatni is őket. Abból pedig háború lenne Oroszországgal.

Trump hirtelen és nagyon erőteljes fellépése valószínűleg annak köszönhető, hogy a New York Times kedd éjszaka még rátett egy lapáttal Flynn bukására. Megírta, hogy az FBI szerint a Trump-kampánystáb többször is kapcsolatba lépett orosz titkosszolgálati vezetőkkel a kampány alatt.

Michael Flynn
Fotó: Europress/AFP/Erin A. Kirk-Cuomo

Gyanús telefonok

Ennek ugye azt kellene bizonyítania, hogy Trump egy Patyomkin-jelölt, akit kézivezérléssel irányítottak az oroszok a kampányban. A New York Times nem mondta meg, honnan jöttek az információi, csak azt, hogy az FBI talált rá a lehallgatott telefonhívásokra abban a nyomozásban, amely Trump és az oroszok kapcsolatát próbálja felderíteni.

A New York Times azt sem említi, hogy kiknek a telefonhívásait kapták el. Azt közölték persze, hogy két külföldi vagy külföldön lévő állampolgár hívásait, mert csak így legális, amit csináltak. Az egyetlen ember, akit megneveztek, Paul Manafort, Trump volt kampányfőnöke, akinek a cége előtte az oroszpárti ukrán elnöknek, Viktor Janukovicsnak is dolgozott.

Ezek között a vádak között nincs új.

Manafort részben pont abba bukott bele, hogy oroszbarátsággal vádolták meg. Ami még igaz is lehetne, de Manafort üzlettársa korábban nemcsak Janukovicsnak dolgozott, hanem a republikánus John McCain elnöki kampányát is ők vitték. McCain pedig a szenátus egyik legkeményebben oroszellenes tagja.

Manafort annyit reagált, hogy

Ez az egész nevetséges, nem tudok olyanról, hogy orosz hírszerzőkkel találkoztam volna. Nem mintha viselnének kitűzőt, hogy ‘Üdv, orosz hírszerző vagyok!’.

Amiben van igazság. A Trump-kampánystáb és az orosz állam közötti kapcsolatok már korábban is előkerültek, legutóbb abban a jelentésben, amelyet a Buzzfeed hozott le teljes egészében. Ez azzal vádolta meg Trumpot, hogy Moszkva egyik luxushoteljében pisiszexbulikon vett részt.

A vádak közül nehezen lehetett bármit alátámasztani, főleg, hogy azokat egy nyugalmazott brit hírszerző írta. A CIA egy hete azt mondta, hogy sikerült alátámasztani a vádak egy részét, de a valóságban ez annyit jelentett, hogy megerősítették: legalább két, a tanulmányban említett telefonhívás tényleg megtörtént. Csak azt nem mondták meg, melyik kettő.

Fotó: Europress/AFP/Mandel Ngan

Nem meglepő

A Manaforttal szembeni vádak azért is hatnak viccesen, mert Trump kampánya egy csődtömeg volt, amikor Manafort vezette. Pont ezután, amikor Manafortot Steve Bannonra cserélte, indult be újra. Bannonnal kapcsolatban pedig eddig nem kerültek elő ilyen vádak.

És az sem épp meglepő dolog, hogy egy hamarosan hivatalba lépő kormányzat emberei egyeztetnek egy másik nagy országgal. Flynn esete is azért volt necces, mert konkrétan olyan tanácsokat adott nekik, amikkel Amerika hátrányba került Oroszországgal szemben. Jó, a necces nem a legjobb jogi kifejezés, az árulás talán megfelelőbb lenne.

Az viszont elképesztő, hogy Trump milyen kémháborúba keveredett bele.

Nehéz eldönteni, hogy az utóbbi hetekben a Fehér Ház, vagy az FBI és a CIA szivárgott jobban, mindenhonnan ömlenek az információk a sajtóba. Még George Bush volt emberei is azt mondták, hogy megdöbbentő, ami történik. Azt pedig még nehezebb eldönteni, hogy mi ezzel a céljuk.

A Fehér Házon belül még egyszerű a helyzet. A Trump körül mozgó 3-4 erősebb csoport emberei próbálják meggyengíteni és kicsinálni a másikat. Pont ezért szivárogtatnak olyan lapoknak, amelyekről tudják, hogy Trump olvassa őket.

Kémjátszma

A CIA-nál már bonyolultabb a helyzet. Trump viszonya a kampány alatt elég rossz volt a CIA-val, sőt, úgy általában a titkosszolgálatokkal is. Többször vádolta meg őket hazugsággal például, de a hírszerző-apparátus átalakítása is szóba került. Akkor is nagyon felhúzta őket, amikor a beiktatása utáni első héten mondott egy fontoskodó és önmagáról ömlengő beszédet a CIA-központjában, közvetlenül azelőtt a fal előtt, ahol a szolgálatban meghalt hivatalnokok neve olvasható.

Ez már azután volt, hogy konrétan a náci Németországhoz hasonlította a CIA módszereit akkor, amikor a Buzzfeed lehozta a pisiszexes dokumentumot. Szerinte ugyanis a szivárogtatás mögött John Brennan volt CIA-főnök állt. Az is lehet, hogy a CIA a szivárogtatással próbálja megnyerni a meccsét Trump ellen.

A másik verzió, hogy Donald Trump Oroszországgal szembeni puhaságát próbálja így ellensúlyozni a hírszerzés. Trump többször tett volna engedményeket Oroszországnak, de amikor a szivárogtatásokkal kapcsolatban bajba került volna a nyilvánosság előtt, hirtelen mindig keményebb lett kicsit. A mostani Krím-félszigetezés is ezért történhetett.

Csak nehogy az legyen a vége, hogy kijön egy újabb New York Times-cikk, Trump pedig ijedtében ledobja az atomot Moszkvára, annyira szeretné kompenzálni az oroszbarátságát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik