Nagyvilág

Berlini rendőrfőnök: Egyelőre nem tudni, hogy ki ült a volán mögött

Egyelőre nem sikerült igazolni, hogy a hétfő este egy berlini karácsonyi vásárban kamionnal elkövetett tömeges gázolás ügyében őrizetbe vett gyanúsított követte el a bűncselekményt – jelentette be kedden Klaus Kandt, a német főváros rendőrségének vezetője.

A berlini biztonsági szervek vezetőinek közös sajtótájékoztatóján Klaus Kandt kiemelte: a vizsgálatokat még nem zárták le, de egyelőre nem nyert bizonyítást, hogy a gyanúsított ült a volánnál a támadás idején.

Előzőleg a Die Welt című lap a hírportálján magas beosztású rendőrségi tisztviselőkre hivatkozva azt jelentette, a nyomozók már megállapították, hogy a terhére rótt bűncselekményt tagadó gyanúsított nem érintett az ügyben.

Ezzel új helyzet állt elő: az igazi tettes ismeretlen és szabad lábon van. Klaus Kandt a sajtójelentést lényegében megerősítve hangsúlyozta, hogy a terrorveszély továbbra is magas Berlinben, ezért megerősítik a biztonsági intézkedéseket, az utcákon, tereken “erőteljes” a rendőri jelenlét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik