Nagyvilág

Berlini támadás – Elképzelhetetlen, hogy ilyet tett volna, mondja a kamionsofőr főnőke

Berlinben hétfő este egy teherautó belehajtott a karácsonyi vásár tömegébe. A rendőrség szerint tudatos támadás lehetett, amiben kilenc ember meghalt, és ötven megsérült. A teherautó lengyel volt, ahogy a sofőr is.

Megkerestem egy lengyel kollégámat, hogy mit tudnak a sofőrről Lengyelországban. Azt mondja, a teherautó tulajdonosa egy gdanski cég, amelynek Ariel Żurawski a tulajdonosa. Żurawski azt mondta a lengyel TVN24-nek, hogy utoljára hétfő délben beszélt a sofőrrel, de a sofőr felesége délután 3-4 körül még egyszer hívta. A sofőr ugyanis a tulajdonos unokatestvére volt, nála dolgozott 15 éve. A tulaj száz százalékig biztos benne, hogy nem követhetett el ilyen bűncselekményt, azt mondja, rendes ember volt.

A teherautóban egyébként fémdarabok voltak, amelyeket Berlinben kellett volna lepakolni hétfőn. A német cég viszont, ami a fémet megvette, keddre halasztotta a pakolást.

A sofőr az utolsó beszélgetésnél azt mondta, még körül szeretne nézni a városban.

A sofőr mellett ülő személy – valószínűleg a feleség – meghalt. A férfit pedig letartóztatták. (Ez utóbbi értesülések valószínűleg nem helytállóak, frissítés lentebb – a szerk.)

Frissítés:

Közben a lengyel tulajdonos nyilatkozata után találgatás kezdődött. Olyan hírek is jöttek, hogy a halott ember nem a feleség, hanem a kamion lengyel sofőrje lehet, a teherautót pedig ellopták és más vezette. A rendőrség eddig nem mondta meg az elfogott férfi állampolgárságát, és nem erősített meg a pletykák közül semmit.

Frissítés 2:

Nem a teherautóban holtan talált lengyel férfi vezette a tömegbe a járművet – közölte a német rendőrség. Feltehetően azonban ő volt a kamion eredeti sofőrje. Már tizenkettőre nőtt az áldozatok száma. A német belügyminiszter egyelőre nem akarja a „támadás” szót használni, de sok jel mutat ebbe az irányba. Három magyar állampolgár még nem adott életjelet magáról, őket keresik. A további friss híreket a továbbiakban ide kattintva, ebben a cikkben olvashatják!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik