Alig egy évvel azután, hogy Oroszország közvetlenül is beavatkozott a szíriai konfliktusba, úgy tűnik, Damaszkusz és Moszkva terveit siker koronázza. 2015 szeptemberében az orosz légierő jelentős számú repülőgépet és helikoptert csoportosított át Szíriába, meglepve ezzel a nemzetközi közösséget. Bár a politikai megnyilatkozások sokáig megtévesztőek voltak, hamar kiderült, hogy Moszkva nem elsősorban az Iszlám Államot és a dzsihadistákat akarja támadni, hanem az Aszad-rezsim támogatójaként, elsősorban a rendszerrel szemben álló, mérsékelt és szélsőséges ellenállókat fogja bombázni (nem mintha nem lett volna joga hozzá, hiszen a szíriai kormány felkérésére érkeztek az orosz erők).
Bár a „reflektorok” elsősorban Putyin elnököt mutatták, a megforduló hadiszerencsében legalább ekkora szerepet játszott, hogy Irán is megerősítette támogatását. Amíg Moszkva a légi támogatást biztosította, addig Teherán több ezer, akár tízezer főnyi önkéntest küldött Szíriába, hogy a szárazföldi műveletekben tehermentesítse a szíriai hadsereget.
Az elmúlt 14 hónapban az erőfeszítések legjava Kelet-Aleppó és környékének visszafoglalására koncentrálódott, és most úgy tűnik, ez sikeres lesz. A hadiszerencse az ország második legnagyobb városában 2012 óta többször megfordult. Egykor a felkelők fenyegették a kormány kezén maradt Nyugat-Aleppó foglalását, aztán a hatalom fordított, 2016-ban már indított egy utolsónak látszó offenzívát, amit aztán váratlanul megakasztott az ellenzék összefogása. Az orosz légi háború azonban megtette hatását, a kórházak folyamatos bombázása, az infrastruktúra rombolása elérte végül hatását, és a védő akarata megtörni látszik.
USA nem főszereplő, visszafogottsága inkább nevetséges
Ha Kelet-Aleppó egésze Aszad kezére kerül, úgy gyakorlatilag elérik a legfontosabb stratégiai céljukat a polgárháború kitörése óta. A kormánynak eddig is a létfontosságú területek megvédése és visszaszerzése volt a cél, és a nagyváros teljes ellenőrzésével az utolsó kérdéses terület is a hatalom ellenőrzése alá kerül. Az ország keleti részeit uraló Iszlám Államot a szíriai hadsereg mellett már Törökország és a vele rivalizáló kurd kisebbség fegyveresei is üldözik, így az ő jövőjükben már senki sem bízik.
Fotó: AFP / Getty Images Hungary / Ozan Kose
Nagyobb kérdés, hogy mi lesz a szíriai ellenzék több részével. Ettől a csoporttól remélte a Nyugat és az Öböl-államok, hogy miként Líbiában, majd egyszer helyettesítik az Aszad-kormányt. A Nyugat főleg politikailag, az Öböl-menti országok pedig katonailag és politikailag támogatták ezt az ellenzéket (természetesen az USA is vásárolt fegyvereket ellenzéki csoportoknak, de ennek mértéke eltörpül Szaúd-Arábia vagy Katar támogatása mellett.) Ennek a „munkamegosztásnak” megvolt az oka, a Nyugatot kevésbé érdekelte a rendszer megbuktatása (bár percig sem rokonszenvezett Damaszkusszal), annál inkább foglalkoztatta az Iszlám Állam megdöntése. Éppen ezért az amerikai, brit vagy francia vadászbombázók sohasem a szíriai kormányerőket bombázták (maximum tévedésből), hanem a dzsihadistákat.
A visszafogott amerikai szerepvállalás oka elsősorban Barack Obama elnök visszafogottsága volt, aki nem akart, vagy egyszerűen nem hisz abban, hogy egy intenzívebb amerikai beavatkozás bármit is meg tudott volna oldani. Bár a közvéleményben általános a hit, hogy ebben, az Aszad elleni háborúban az USA főszerepet játszik, a valóságban a szerepe inkább nevetséges, és ezért Obamát hívei és ellenzéke egyaránt bírálta az elmúlt években. Ha az USA komolyan elkötelezte volna magát Damaszkusz megbuktatása mellett, akkor már láttunk volna célzott légicsapásokat, CIA-műveleteket, ellenzéknek biztosított nehézfegyvereket (mindenekelőtt légvédelmi rakétákat, amivel a szír-orosz légi uralmat megtörhették volna) és akár egy amerikai szárazföldi bevetést is. Ami ehhez képest van, az – mint látjuk Aleppó kapcsán – semmit sem ért.
Még nincs vége a sornak
Kelet-Aleppó elfoglalása megerősíti az Aszad-rezsim stabilitását és Oroszország, valamint Irán szerepét a világpolitikában. Óriási propagandaértéke lesz, amikor a monumentális látványú, a város látképét uraló, ősi citadellára majd ismét kitűzik Szíria hivatalos zászlaját. Az ellenzék kudarca – igaz vagy sem – egyben a Nyugat kudarca lesz. Európa és az USA nem tudott segíteni, ami talán természetes, de sajnos az elmúlt évek beszédei, gesztusai óriási várakozásokat építettek fel az elmenekült, vagy a konfliktust helyben megélt lakosságban.
Az Aleppóban kialakult humanitárius katasztrófa kapcsán ismét lejátszódnak majd azok a viták, amely Bosznia-Hercegovina, Szomália vagy Líbia kapcsán már többször lejátszódtak. Egy polgárháborúba történő beavatkozás humanitárius elvek alapján, azzal a címszóval, hogy a lakosság szenvedéseinek enyhítése szentesíti az államok belügyeibe való be nem avatkozás alapelvének megszegését, mindig is vitatott tétel volt. Ha alkalmazták is az elmúlt két évtizedben, csak azért történhetett, mert az USA túlsúlya olyan mértékű volt a világban, hogy senki sem tudta vagy akarta ezt megakadályozni.
Ma már azonban más a helyzet, a hatalmi erőegyensúly átalakulóban van, és 2011-ben Líbiában világosan kiderült, hogy a humanitárius elvek alkalmazása célzottan vezethet az adott rezsim megdöntéséhez is. Ebből Moszkva, Peking és Teherán már valószínűleg nem kér többet, és a Nyugat/amerikai hegemóniatörekvéseknek – ahol tudnak – megálljt próbálnak majd szabni.
Ukrajnában sikerült, Szíriában úgy néz ki, sikerült, és még biztos nincs vége a sornak.
