Nagyvilág

Először avattak LMBT-tematikájú nemzeti emlékhelyet Amerikában

A melegjogi mozgalom kezdetének helyszíne volt a Stonewall Inn, amelynek vendégei fellázadtak a folyamatos rendőri zaklatás miatt.

Nemzeti emlékhellyé nyilvánította az amerikai elnök a Stonewall Inn nevű egykori New York-i melegbárt, a melegjogi mozgalom kezdetének tekintett 1969-es lázadás helyszínét. Ennek vendégei voltak az elsők az Egyesült Államokban és a világon, akik fellázadtak a folyamatos rendőri zaklatások ellen. A tüntetők és rendőrök közti összecsapások napokig tartottak.

Ez az első LMBT-tematikájú nemzeti emlékhely az Egyesült Államokban. Az egykori szórakozóhely mellett az emlékhely része a szemközti Christopher Park is, ahol már áll egy, a melegek emancipációs harcának állított emlékmű.

Úgy vélem, a nemzeti emlékhelyeknek tükrözniük kell országunk egész történelmét: a gazdagságot, a sokszínűséget és az egyedülálló amerikai szellemiséget, amely mindig is meghatározott bennünket. Azt, hogy erősebbek vagyunk együtt, hogy a sokaságból vagyunk egyek

– mondta az elnök az üzenetben. Szerinte a Stonewall Innből indult mozgalom hatalmas erőlépést hozott az egyenlő jogok és az egyenlő méltóság terén, a melegjogi mozgalom az amerikai történelem részévé vált. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik