Nagyvilág

Saját pártja is alig akarja elfogadni Trumpot

A republikánus politikusok közül csak kevesen álltak ki egyértelműen pártjuk elnökjelöltje mellett. A többség csak tessék-lássék módon támogatja, és vannak, akik annyira utálják, inkább Hillary Clintonra szavaznak.

Lassan egy hét telt el azóta, hogy Donald Trump lett a Republikánus Párt feltételezett elnökjelöltje, de a párt politikusai – és a konzervatív szavazók egy része – még mindig nehezen tudják elfogadni, hogy a bombasztikus stílusával komoly rajongótábort kiépítő New York-i milliárdos üzletember vezetheti harcba Hillary Clinton ellen a republikánusokat a novemberi elnökválasztáson. Normális esetben a párt politikusai, tisztségviselői és vezetői azonnal összezárnak az előválasztásokon győztes jelölt mellett, hogy egységesen lépjenek fel a demokrata ellenféllel szemben. Idén azonban Trump miatt a Republikánus Pártra mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy egységes lenne.

A TPM folyamatosan bővülő listája szerint eddig mindössze 11 megválasztott republikánus tisztségviselő (képviselők, szenátorok és kormányzók) jelentette be, hogy teljesen mellszélességgel áll ki Trump mellett. A lap adatai szerint 28-an próbálkoznak a „támogatom is meg nem is” módszerrel, közölve, hogy támogatják ugyan „a republikánus jelöltet”, de hivatalos jóváhagyásig (endorsment) már nem jutottak el. Öten kategorikusan kijelentették, hogy soha nem szavaznának Trumpra, másik öt egyszerűen nem akar beszélni a kérdésről és nyolcan igyekeznek elmismásolni a választ („Ez nem az a lehetőség, amire számítottam, de ez van” – Pat Toomey szenátor).

„Nem válaszolok több hülye kérdésre Donald Trumpról”

A válaszadást a kérdésre azonban egyre nehezebben tudják elkerülni a kongresszusban dolgozó republikánus politikusok, akik az előző héten tartott szünet után hétfőn arra tértek vissza Washingtonba, hogy legnagyobb bánatukra minden kongresszusi tudósító ezt kérdezi tőlük. Roy Blunt szenátor a sokadik kérdés után kijelentette, hogy „az elkövetkező 24 órában moratóriumot hirdethetek a Trump-kérdésekre ebben az épületben”.  Larry Hogan marylandi kormányzó – aki nem támogatja az üzletembert – pedig közölte, hogy „nem válaszolok több hülye kérdésre Donald Trumpról”.

A novemberben kongresszusi és kormányzói választások elé néző republikánus tisztségviselők nem véletlenül félnek Trumptól. Meg van ugyanis annak a veszélye, hogy saját esélyeiket csökkentik, ha odaállnak a konzervatív szavazókat is megosztó jelölt mellé, akinek sikerült elmarnia maga mellől a sok választási körzetben döntőnek számító spanyolajkú, fekete és női szavazókat. Tudják ezt a demokraták is, akik már el is kezdték összekötni Trumppal a verhető republikánus jelölteket, mint például a függetlenek és mérsékeltek szavazatai nélkül nehezen boldoguló Hogan kormányzót, aki ugyanakkor nem idegenítheti el magától Trump helyi szavazóit sem.

Káosz az elnökjelölő gyűlésen?

Közben a két még életben lévő republikánus elnök, George H.W .Bush és George W. Bush bejelentette, hogy nem lesznek ott a párt júliusi elnökjelölő gyűlésén, ahol hivatalosan is Donald Trumpt nevezik meg a republikánus elnökjelöltnek. A gyűlésnek elvileg pont a párt egységességét kellene reklámoznia, de egyelőre úgy tűnik, idén ez nem lesz így, ahogy egyre gyűlnek a nevek, akik nem vesznek részt azon. Köztük van Jeb Bush is, valamint Mitt Romney, a párt 2012-es elnökjelöltje, csakúgy, mint John McCain, a 2008-as jelölt. És hozzájuk csatlakozik több kormányzó, képviselő és szenátor is, akik a New York Times információi szerint szabad utat kaptak erre lépésre a párt vezetésétől.

George W. Bush és felesége a 2000-es republikánus elnökjelölő gyűlésen
George W. Bush és felesége a 2000-es republikánus elnökjelölő gyűlésen

Az elnökjelölő gyűlést azonban Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke lökte el a káosz felé. A konzervatív értékrendszert komolyan vevő politikus kisebb politikai vihart okozott azzal, hogy a CNN-nek adott interjújában kijelentette: még nem áll készen arra, hogy kiálljon Trump mellett, akinek programját nem tudja teljes szívvel támogatni. A kettőjük közötti szócsata hétfőre odáig jutott, hogy Ryne kijelentette: kész lemondani az elnökjelölő gyűlés levezető elnöki pozíciójáról, ha Trump ezt akarja. A gyűlésnek évtizedes hagyományok alapján mindig a republikánus képviselők vezetője az elnöke, és senki sem tudja igazán, mi lesz, ha ez bekövetkezik. 

A republikánusok közben igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy minél egységesebb képet mutatva vághassanak neki a Clinton elleni elnökválasztásnak. Csütörtökön Trump ellátogat Washingtonba, hogy a kongresszus republikánus vezetőségével találkozzon, abban bízva, hogy sikerül elsimítani a köztük lévő ellentéteket, és azt követően minél több politikus áll ki majd Trump mellett. A legnagyobb érdeklődés Ryan és Trump találkozóját kíséri, miután Ryan hétfőn meglebegtette, hogy talán kész támogatni az üzletembert: „Soha nem mondtam, hogy soha”.

Trump igazi aggodalma: a konzervatív szavazók

Bár megosztó retorikájával Trump ügyesen elcsennie a tapasztalt politikus elől az elnökjelöltséget, közben sikerült elidegenítenie magától egy választói réteget, akik nélkül nehezen tud nyerni: a konzervatívokat. Az USA Today közvélemény-kutatása szerint a republikánus szavazók 40 százaléka nem biztos abban, hogy Trumpra fog szavazni az elnökválasztáson. Azok közül, akik nem rá szavaztak az előválasztások alatt, 25 százalék komolyan fontolja, hogy egy 3. jelöltre adja le voksát, 19 százalék Clintont választaná és 18 százalék inkább otthon marad. És a felmérés szerint a republikánus nők 47 százaléka nem tudja elképzelni, hogy rá szavazzon.

Trump a következő napokban hiába győzi meg a republikánus párt vezetőit, hogy álljanak ki mellette, nem lesz semmi esélye az elnökválasztáson, ha nem sikerült ugyanezt megcsinálnia a párt szavazóival is. Akik jelenleg nincsenek meggyőzve arról, hogy komolyan veszi a konzervatív értékrendet, és azok alapján akar majd kormányozni.

A milliárdos üzletember közben abban bízik, nem lesz szüksége a republikánus párt egyesítésére, és győzni tud úgy, hogy elég csalódott demokrata és független szavazót tud magához édesgetni. “Nekem is hűnek kell maradnom az elveimhez” – jelentette ki Trump az ABC “This Week” című műsorában. Majd hozzátette: “Konzervatív vagyok, de ne felejtsük el: ezt Republikánus Pártnak hívják és nem konzervatív pártnak”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik