Az Európai Uniónak saját magának kell megvédenie határait, ha nem akar áldozatul esni szomszédai zsarolásának – ezt Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke írta a Le Figaro francia napilapban.
„Nem adhatjuk területünk kapujának kulcsát egy kívülálló kezébe, legyen szó Törökországról vagy az észak-afrikai államokról” – magyarázta. Szerinte „tehetetlenségünk miatt egyesek kísértésbe eshetnek, hogy megzsaroljanak minket”.
Tusk szombaton Törökországba utazik Angela Merkel német kancellárral és Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság első alelnökével, ahol Ahmet Davutoglu török kormányfővel tárgyalnak az EU és Törökország közti egyezményről. Úgy véli: Európának meg kell határoznia az alkudozás kereteit. „Tárgyalhatunk a pénzről, de az értékeinkről soha” – szögezte le.
„Szabadságjogaink, beleértve a szólás szabadságát, nem válhatnak semmiféle politikai cserebere tárgyává, ezt jobb, ha Recep Tayyip Erdogan is megérti” – írta. Azt is kifejtette, hogy az EU-Törökország egyezmény nem szolgálhat egyetemes modellként. „Líbia nem Törökország” – hangsúlyozta. (MTI)