Manapság, a gázai, szíriai és iraki zűrzavar közepette, és az egyiptomi katonai puccsot követő időkben, a demokratikusan megválasztott elnök eltávolítása és a pártjával, a Muzulmán Testvériséggel való leszámolások után egyre gyakrabban fordul elő, hogy egy kalap alá sorolják a különböző iszlamista csoportokat. Különösen a Muzulmán Testvériség, a palesztin Iszlám Ellenállási Mozgalom (Hamász), mely a Muzulmán Testvériség egyik ága és az Iszlám Állam közé tesznek egyenlőségjelet. Ez azonban nem csak félrevezető, katasztrofális következményekkel is járhat, nem is beszélve arról, hogy világszerte több százmillió mérsékelt muszlimot hátrányosan érinthet, ha ilyen módon kategorizálják őket.
Egy amerikai szervezet a New York Times-ban, a Washington Postban és más jelentős lapokban megjelenő reklámkampányában “a szélsőséges iszlám arcát” mutatta be. A hirdetés két fotót illesztett egymás mellé: egy ISIS-harcosét, aki épp James Foley amerikai újságírót készül lefejezni, valamint egy Hamász-tagot, aki az Izraellel való együttműködéssel vádolt emberrel fog végezni. A két szervezet közti párhuzamot az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu is igyekezett kihangsúlyozni, az ISIS-szel egyenértékűnek minősítette a Hamászt, és az Egyesült Államok elnöke, Obama is a barbár jelzővel illette mindkét csoportot.
A Muzulmán Testvériség
Az arab világ legrégebbi múltra visszatekintő és a legbefolyásosabb iszlamista mozgalmát Hasszán Al-Banna alapította Egyiptomban, 1928-ban és központi elemévé az erkölcsi megújulást és a kulturális, ideológiai és politikai imperializmussal való szembenállást jelölte ki. A reformista mozgalom abban az időben az iszlám szellemiség jegyében megvalósuló jótékonykodás és az állampolgári kötelességek mellett tört lándzsát, valamint a politikai és a társadalmi igazságtalanság valamint a brit birodalmi uralom ellen harcolt.
A Muzulmán Testvériség egy olyan időszakban jött létre, amikor a vallásnak igen kevés szerepe volt és inkább a laza erkölcs volt jellemző a társadalomra. A Testvériség célja ezért az volt, hogy vallási, etikai és spirituális alapokon nyugvó politikai, szociális és gazdasági reformokkal szolgáljon a társadalom számára. A Muzulmán Testvérek ideológiája és tanai később az egész világon elterjedtek, az összes kontinensen több mint 72 országban váltak népszerűvé.
Az Iszlám Állam születése
Az Iraki és Szíriai vagy Levantei Iszlám Állam (ISIS, vagy ISIL) születésének körülményei máig vitatottak. A háborúk sújtotta Szíriában 2013 első felében jelent meg a dzsihadista csoport, és rövid időn belül kulcsszereplővé nőtte ki magát a szíriai zűrzavarban. Az ISIS lehetőséget kínált azok számára, akik szerettek volna csatlakozni az Asszád-rezsim ellen harcolókhoz, de nem juthattak be az USA és a Szaúd-Arábia által támogatott Szabad Szíriai Hadseregbe. Irakban már korábban jelen volt a csoport, különböző neveken és formációkban. Közülük leghíresebb az Iraki al-Kaida, melyet a 2003-as amerikai invázió alatt Abu Muszab Al-Zarkavi vezetett 2006-ig, amikor az amerikai katonák végeztek vele. Az amerikai csapatok 2011-es kivonását követően tűnt fel az Iraki Iszlám Állam az al-Kaida új arcaként, Abu Bakr Al-Bagdadi vezetésével és fő céljukként egy síita kormányzat létrehozását határozták meg, mely éléről irányíthatják Irakot. Miután Al-Bagdadi elegendő harcost toborzott, megnyitotta második, szíriai frontját, ahol az Asszád-rezsim ellen harcolt, és átnevezte a csoportot Iraki és Szíriai Iszlám Államra, hogy ezzel is jelezze a terjeszkedéssel kapcsolatos ambícióit.
Az ISIS vezetője 2014-ben még tovább merészkedett. Kijelentette, hogy az egész régióban szeretne uralkodni, a Földközi-tengertől a Perzsa-öbölig. Kalifává léptette elő magát, a muszlimok vezetőjévé és a csoport nevét Iszlám Államra változtatta, hogy összhangban legyen a számos országhatáron átívelő kalifátussal. A célpontok listája is tovább bővült, felkerültek rá a keresztények, a kurdok, és más vallási kisebbségek is. A nem muzulmán lakosok választhattak: megfizetik a muszlimok által legyőzött népekre kivetett különadót, a dzsizját, elhagyják a lakhelyüket, megtérnek, vagy meghalnak.
A Muzulmán Testvériséggel ellentétben az ISIS ideológiája a zsarnokságon, a nyers erőn, kegyetlen erőszakon és a kényszerítésen alapszik. Ez az ideológia az ISIS brutális taktikáival, a lefejezésekkel, a megkorbácsolásokkal együtt annyira erőszakos, hogy még az al-Kaida is elhatárolódott tőlük. Juszuf al-Karadavi sejk, a Muszlim Tudósok Nemzetközi Uniójának elnöke, a Muzulmán Testvériség szellemi vezetője is elítélte az Iszlám Állam tevékenységét, illegális szervezetként beszélt róluk és felhívta rá figyelmet, hogy nincs vallási alapja az Iszlám Kalifátus iránti igényüknek.
Abu Bakr al-Baghdadi
Fotó: Europress
Kardinális különbségek
Egyiptomban, a Muzulmán Testvériség szülőhazájában és azokban az országokban, ahol jelenleg is működik, a mozgalom arról vált híressé, hogy szociális szolgáltatásokat nyújtott a rászorulóknak ott, ahol az állam nem tudott gondoskodni és jólétet biztosítani a polgárai számára. Kórházakat, gyógyszertárakat, iskolákat hoztak létre és segítették a szegényeket. A Muzulmán Testvériség Egyiptomban, valamint a Hamász Palesztinában demokratikus módon került hatalomra, és mindkettőjük világos gazdasági és jóléti programmal rendelkezett. Az Iszlám Állam a Szaddám Husszein elűzése érdekében bevetett amerikai invázió következményeként jött létre, mivel számos dzsihadista csoport érkezett Irakba, hogy a megszálló nyugati erők ellen harcoljon.
A Testvériség hisz a részvételi demokráciában, és úgy szeretne szociális és erkölcsi reformokat bevezetni, hogy közben támogatja az integrációt és a pluralizmust. Palesztin megfelelője, a Hamász egy nemzeti felszabadító mozgalom, amely véget szeretne vetni a Gázai övezet ostromának, hogy megalakulhasson a független Palesztin állam. Ezzel ellentétben az Iszlám Állam erőszakkal akarja létrehozni a kalifátusát és megsemmisít minden nem muszlim, vagy muszlim embert, aki számára nem felel meg, vagy nem hódol be az előírt ideológiának, illetve nem fogad hűséget az emírnek.
Az ISIS nem rendelkezik mély gyökerekkel a társadalomban és nincsenek nemzeti törekvései sem. A csoport módszerei, a brutalitásért való rajongás, valamint harcosai fekete öltözéke, a maszkok, a fekete zászlók, melyeket az iszlám hitvallás (“Nincs más Isten, csak Allah”) és Mohamed próféta szavai díszítenek (“Mohamed, Allah küldötte”) nincsenek összhangban a harckörülményekre vonatkozó hagyományos iszlám szabályokkal, melyek például ellenzik a nőkkel és gyerekekkel szembeni erőszakot.
Az ISIS leginkább abban tér el a többi “szélsőséges” iszlamista szervezettől, hogy nem követi a hagyományos iszlám hadviselést. Az Iszlám Állam úgy állítja be a küzdelmeit, mintha azokat a tradicionális kalifátus érdekében folytatná, de már maga a kalifátus kirekesztő meghatározása és a vágyuk, hogy mindenkit leigázzanak, aki nem osztja a nézeteiket, ellentmond az iszlám tanításainak, nem egyeztethető össze az iszlám történelmével.
Az arab tavasz és a politikai iszlám
Miután az arab világ államai sorra fellázadtak diktatórikus, autoriter uralkodóik ellen, világossá vált, hogy a polgárok inkább egy mérsékelt iszlamista kormányzatra bíznák az országaik vezetését. Egyiptomban nagy népszerűségnek örvendett a Muzulmán Testvériség és Szabadság és Igazságosság Pártja, Tunéziában az Ennada és Marokkóban az Igazság és Fejlődés Pártja. A palesztinok még az arab tavasz előtt, 2006-ban szabad és tisztességes demokratikus választások keretében döntő többségben a Hamászra adták le voksaikat.
Még a Hamász megválasztása előtt is sokan szavaztak az iszlamista pártokra. Törökországban az Igazság és Fejlődés Pártja, az AKP elsöprő győzelmet aratott 2002-ben, és azóta is jól teljesít a helyi és az általános választásokon. Algériában az Iszlám Megmentési Front (FIS) 181 széket nyert el a 232-ből az ország első parlamenti választásai során, mielőtt a hadsereg lemondatta volna Csadli Bendzsedid elnököt és megszüntette volna a választásokat.
Népszerűségük, demokratikus úton megszerzett mandátumaik és annak ellenére, hogy kiálltak a demokrácia, a pluralizmus és a szociális reformok mellett, a Nyugat nem igazán fogadta nagy lelkesedéssel az újonnan megválasztott iszlamista kormányokat. Miután elutasította a politikai iszlámot, egy olyan általánosítás kezdett el terjedni, mely minden iszlamistát erőszakos szélsőségesként állított be és ez olyan módszerré vált, mellyel kitűnően el lehetett rettenteni az embereket az iszlamizmustól az arab világban és a Nyugaton egyaránt.
AKP szimpatizánsok a 2015-ös török választáson
Fotó: Europress/Getty Images/Gokhan Tan
Elszalasztott lehetőség
Pedig a Nyugat számára tökéletes alkalom lett volna, hogy szövetségeseket keressen az arab világ demokratikus kormányai között és közös elvek és értékek tiszteletén alapuló kapcsolatokat hozzon létre. Ehelyett a nyugati államok inkább elhatárolták magukat az iszlamista létesítményektől, melyek bár ugyanazon értékek szerint, de más ideológia alapján működtek. Tény, hogy az iszlám egy vallás és nem szekuláris ideológia, de ettől még a céljai nem térnek el a világi demokráciák céljaitól, nevezetesen a gazdasági jólét, a politikai stabilitás és a nemzetközi biztonság biztosításától.
Az évek folyamán egy olyan kép terjedt el az iszlamista vezetésről, hogy az tiltásokkal és szigorú törvényekkel nyomja el és korlátozza a társadalmat. Pedig a Gázai övezetben már nyolc éve hatalmon lévő Hamász sem vezette be a saríát, vagy üldözte a keresztényeket.
Úgy tűnik, a Nyugat csak akkor támogatja a demokratikus értékeket, ha azok az ő érdekeit szolgálják. Azzal, hogy az érdekeit az értékek elé helyezte, sok olyan potenciális erős szövetségest veszített el, akik ugyanazon alapvető értékeket preferálták, mint a Nyugat.
A fanatizmus melegágya
A mérsékelt, az erőszakot elutasító politikai iszlám elutasítása és az iszlamisták egy kalap alá való sorolása csupán elősegítette a fiatal muszlimok radikalizálódását, akik úgy érzik, nincs számukra más lehetőség, hiszen úgy is csak vesztesként jöhetnek ki mindenféle megmozdulásból.
Az iszlamista kormányok bevezethettek volna demokratikus szabályokat, modernizálhatták volna a választási programjukat és megszólíthatták volna nyugati közönségeiket, de nem tudták, mivel hirtelen választási manipuláció, jogi korlátozások és tömeges letartóztatások áldozatai lettek. Mialatt számos népszerű iszlamistát tartóztattak le mérsékelt iszlamizmusa miatt, a politikai elemzők az iszlamizmus közelgő radikalizálódására hívták fel a figyelmet.
Sádi Hamid, a dohai Brookings Központ kutatási igazgatója is azon a véleményen van, hogy az Egyesült Államoknak meg kellene tanulnia együtt élni a politikai iszlámmal, és támogatnia kellene az erőszakot mellőző Muzulmán Testvéreket, mert ez a Nyugat egyetlen lehetősége, hogy útját állja a további radikalizálódásnak és az olyan erőszakos iszlamisták fenyegetéseinek, mint pl. az al-Kaida.
Fotó: Europress/Getty Images/Fadi al-Halabi
Cui prodest?
Netanjahu úgy mutatta be az Iszlám Államot, a Hamászt, az al-Kaidát, a nigériai Boko Haramot, és a libanoni Hezbollah radikális milíciát, mint “egyazon fa tövéről serkenő ágakat”. Azzal, hogy az izraeli miniszterelnök egy kaptafa alá veszi a Hamászt és az Iszlám Államot, vérszomjas iszlamista szélsőségesként fest le minden palesztint.
2001-ben az akkori izraeli miniszterelnök, Ariel Saron a szeptember 11-i támadásokat követően is hasonló összefüggéseket talált az al-Kaida és a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PLO) között, amivel egyébként kitűnően alá tudta támasztani a csapásokat, melyeket a második intifáda leverése érdekében mért a palesztinokra.
Az ikertornyokat ért terrortámadásokat az izraeli hírszerzés és Ariel Saron “Hanuka csodájának” tekintette, hiszen a katasztrófának köszönhetően az ő oldalukra állt a közvélemény. Most, hogy az ISIS világszerte dominálja az újságok címlapjait, a Nyugat és Izrael újra egy lapon említi a Hamászt és az ISIS-t, azt sugallva, hogy Izrael az első csatasorban állva küzd a globális terror ellen.
Valójában minden Izrael terve szerint halad 1980 óta, amikor egy izraeli újságíró, Oded Jinon azt fejtegette, hogy a belső vallási és etnikai feszültségeiket felhasználva lehetne megsemmisíteni az arab államokat: “Libanon 5 tartományra való felosztása mintaként szolgálhat az arab világ államai számára, Egyiptomot, Szíriát, Irakot és az Arab félszigetet is beleértve, és a folyamat már jó úton halad. Szíria és Irak szétdarabolása etnikai vagy vallási alapon megosztott területekre, hasonló módon, mint Libanon esetében, Izrael elsődleges hosszú távú célja, míg az országok katonai erejének megosztása a rövid távú céljai közt szerepel.” A Jinon-terv balkanizálni szeretné a Közel-Keletet és Észak-Afrikát, hogy az így kapott kisebb és gyengébb egységeknek, vagy államoknak köszönhetően megerősíthesse a régióban betöltött domináns pozícióját.
Súlyos hiba az “iszlamisták” ködös kategóriájába sorolni a Muzulmán Testvéreket és az Iszlám Államot. Radikális különbségek vannak a Muzulmán Testvériség és az ISIS között. Míg az előbbi elvi álláspontja a demokrácia, a pluralizmus, a reformok és az integráció köré épül, az utóbbi a brutalitáson, a kényszerítésen, a megsemmisítésen és a zsarnokságon alapszik. Nagyon fontos, hogy különbséget tegyünk a politikai iszlám, és az erőszakkal élő iszlám közt, hiszen az előbbi mély gyökerekkel rendelkezik az arab és muszlim társadalmakban, tekintve annak szociális és vallási konzervativizmusát, míg az utóbbi nem más, mint a kultúra, a hit, az ideológia eltorzulása az egész régióban.
