Nagyvilág

Megelőzhető lett volna a légi katasztrófa

Airbus A320 (repülőgép, airbus)
Airbus A320 (repülőgép, airbus)

Az Egyesült Államokban soha nem maradhat egyedül pilóta az utasszállítók pilótafülkéjében – írja a New York Times. Ha Európában is lenne ilyen szabály, nem kizárt, hogy a Germanwings tragédiája elkerülhető lett volna.

Az utasszállítók pilótafülkéi valóságos erőddé változtak a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után, ma már nagyon kicsi az esélye annak, hogy egy utas bejusson a pilótákhoz és eltérítse a gépet, a kabinajtók ugyanis kizárólag belülről nyithatók – írja a New York Times. A változtatás kiváló védekezésnek bizonyult a terroristák ellen, arra viszont senki nem gondolt, mi van akkor, ha a fenyegetés nem az utastérből jön.

Úgy tűnik, Andreas Lubitz, a Germanwings 9525-ös járatának fiatal másodpilótája épp a gépeltérítések ellen hozott biztonsági intézkedéseket kihasználva tudta hegynek vezetni a 150 embert szállító gépet a francia Alpokban. Miután a kapitány kiment a fülkéből, Lubitz magára zárta az ajtót, ami azt jelenti, hogy a kívül rekedt személyzet még azzal a titkos kóddal sem tudta kinyitni, amelyet arra az esetre tartanak, ha például a pilóta rosszul lesz.

A tragédia a cikk szerint rávilágít egy fontos különbségre az amerikai és az európai szabályozás között. Az Egyesült Államokban ugyanis a Szövetségi Légügyi Hatóság előírja az ún. kétszemélyes szabályt, amely azt jelenti, hogy ha az egyik pilóta kimegy, egy légi kísérőnek be kell ülnie a másik pilóta mellé. Vagyis soha nem fordulhat elő, hogy csak egy személy tartózkodik a fülkében. A szabályt eredetileg olyan esetekre hozták, mint például ha a pilóta szívrohamot kap. Azzal az amerikai légügyi hatóságok sem számoltak, hogy a gép vezetője szándékosan is megpróbálhatja megsemmisíteni a gépet.

Európában nincs központilag előírt kétszemélyes szabály – hívja fel a figyelmet a tekintélyes amerikai lap – de a Germanwings tragédiája után az easyJet és a Norwegian Air Shuttle már bejelentette, hogy átveszik a szigorúbb amerikai előírásokat. Egyelőre nem tudni, hogy a többi légiközlekedési vállalat tervez-e hasonló lépést.

 Fotó: Europress

Nincs garancia

A New York Times cikke szerint az eset rávilágít a pilóták pszichiátriai szűrésének hiányosságaira is. A lapnak nyilatkozó szakértő szerint már régóta kihívás a légiközlekedési vállalatoknak a mentális problémák észlelése alkalmazottaiknál. Egy 2012-es esetet hoznak fel példának, amikor a JetBlue New York-ból Las Vegasba tartó járatán a kapitány minden előjel nélkül kiszámíthatatlanul kezdett viselkedni. Abban az esetben a másodpilótának sikerült kizárnia a fülkéből a férfit, akit a landolásig az utasok fogtak le. A légitársaság vezérigazgatója professzionális szakemberként írta le a gépet veszélyeztető pilótát, aki a vállalat egyik legtapasztaltabb alkalmazottja volt. A lap emlékeztet, hogy a Germanwings anyavállalata, a Lufthansa vezérigazgatója is azt nyilatkozta csütörtökön, hogy semmi előjele nem volt Andreas Lubitz tettének.

Az Egyesült Államokban a pilótákat csak azután alkalmazzák, ha megfeleltek a pszichiátriai és egészségügyi vizsgálaton. Ezt követően 40 éves korukig évente egyszer, azután évente kétszer kötelesek elmenni orvoshoz, akit maguk választhatnak ki egy listáról. Ennek a Times forrásai szerint az az eredménye, hogy a vizsgálat sokszor nem alapos, a pilóták könnyen eltitkolhatják fizikai vagy mentális problémáikat. Ha lebuknak, 250 ezer dollárra büntethetik őket, de vannak, akik vállalják a kockázatot, mert félnek, hogy elvesztik állásukat. Ez ellen úgy próbálnak küzdeni a légitársaságok, hogy a személyzetnek is előírják, hogy jelentsék kollégáik gyanús viselkedését vagy egészségügyi problémáit.

Mindenki 100 százalékos garanciát szeretne arra, hogy a pilóta mentálisan ép, de a mély pszichológiai problémákat nagyon nehéz kiszűrni – mondja a New York Timesnak az amerikai légiközlekedés-biztonsági hatóság egyik volt vezetője. Ez az amerikai lap szerint annak ellenére is komoly kérdéseket vet fel, hogy rendkívül ritkán fordul elő a Germanwings tragédiájához hasonló eset. A ’90-es évek eleje óta mintegy fél tucat légi katasztrófát okoztak pilóták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik