Andreas Lubitz lakása (Andreas Lubitz lakása)
Nagyvilág

Bizonyítékot találtak a másodpilóta lakásán

Jelenleg is zajlik az Andreas Lubitznál lefoglalt tárgyak, iratok vizsgálata.

Lelki betegségre utaló nyomot találtak a rendőrök a német gépet hegynek vezető másodpilóta lakásában – jelentette pénteken a Spiegel.

A franciaországi katasztrófa körülményeinek vizsgálata során házkutatást tartottak Andreas Lubitz lakhelyein – abban a montabauri házban, ahol szüleivel élt, valamint düsseldorfi otthonában. Utóbbi átkutatása nagyjából négy órán át tartott. A házkutatásokra azért volt szükség, mert a hatóságok feltételezése szerint Lubitz szándékosan vezette katasztrófába a gépet.

A vizsgálat nem volt eredménytelen, a Spiegel szerint döntő bizonyíték van arra, hogy a 27 éves férfi lelki betegségben szenvedett, noha nem tudni, hogy konkrétan milyen jelekről, információkról van szó. Azt a Focus hírmagazin is megerősítette, hogy Lubitznál különböző tárgyakat és iratokat foglaltak le, melyek közt valamilyen nagyon fontos, döntő jelentőségű dolog van.

 Dobozokban vitték el a nyomozók az iratokat Lubitz lakásából. Fotó: MTI

Hivatalos forrásból egyelőre nem erősítették meg, hogy a házkutatás révén áttörést sikerült elérni a nyomozásban, a lefoglalt holmikat még alapos vizsgálatnak vetik alá – mondta egy rendőrségi szóvivő a Die Weltnek.

Korábban írtuk: a másodpilóta 2009-ben súlyos depresszióban szenvedett és pszichiátriai kezelést kapott, de azóta is rendszeres kezelésben részesült.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.