Said-Emin Ibragimov, a kilencvenes évek szakadár csecsen kormányának egyik minisztere júliusban háborús bűnök elkövetésével vádolta meg az orosz miniszterelnököt, Vlagyimir Putyint. Büntetőjogi panaszát a Nemzetközi Büntetőbíróságnak és a Kremlnek is elküldte. Ibragimovnak öt évébe telt, még összegyűjtötte bizonyítékait az orosz-csecsen háborúk idejéből. A második háború a szeparatista Csecsenföld ellen Putyin felügyelete alatt zajlott 1999-től 2000-ig. Az oroszok ekkor Groznij bombázása során több ezer civilt öltek meg. A csecsen fővárost az ENSZ később “a legnagyobb rombolást elszenvedő városnak” nevezte.
Ibragimov 2001-ben menekült Franciaországba, ahol az utóbbi években politikai menedékjogban is részesült, de sosem hagyott fel a Putyin-kormánnyal szembeni ellenállással. Éhségsztrájkokat folytatott, vagy egyedül tüntetett az Európai Parlament előtt.
Sehol sem vagy biztonságban
A volt csecsen miniszter biztonságos helyen szeretett volna letelepedni, és Strasbourg jó megoldásnak tűnt. Nem csak az Európai Emberi Jogi Bíróság székhelye, de elég távol is van azoktól az országoktól, amelyekre a Kreml ki szeretné terjeszteni a befolyását. Csecsenföldön, politikusként számos fenyegetéssel, erőszakkal és gyilkossági kísérlettel kellett megbirkóznia, de a Putyin elleni vádak benyújtása után egy hónappal rádöbbent, hogy Strasbourgban sincs biztonságban. Épp az Ill folyó partján halászott, mikor leütötték. Amikor magához tért, be volt kötve a szeme, és három férfi azt parancsolta neki, hogy hagyjon fel “az elnökük sértegetésével.” Ibragimov azt felelte, hogy “gengszterektől nem fogad el utasításokat”, erre az ismeretlenek ütni kezdték. Csaknem két napon keresztül kínozták.
Ibragimov úgy emlékszik, a férfiak akcentus nélkül beszélték az oroszt: “akár a moszkvaiak, kizárt, hogy csecsenek voltak.” A szavaik és tetteik alapján Ibragimov úgy gondolja, támadói az orosz kormány ügynökei lehettek.
Tíz nappal elrablása után Ibragimov megmutatta a sajtónak a sebeit. Égő cigaretták nyomai, mély, sárgás elváltozások sorakoztak a mellkasán. A nadrágját felhúzva lyukakat mutatott, melyek még mindig átvérezték a kötéseket. Elrablása alatt úgy érezte, mintha fém tüskékkel szurdosták volna a jobb lábszárát. “Sosem tartottak szünetet” – mesélte, “állandóan kínoztak, még arra sem hagytak időt, hogy átgondoljam, miért is történik ez.”
A Kreml azt nyilatkozta az ügy kapcsán, hogy nem tudott sem Ibragimov strasbourgi támadásáról, sem a Nemzetközi Büntetőbírósághoz eljuttatott beadványáról. Putyin szóvivője, Dmitri Peskov ennyit fűzött hozzá az ügyhöz: “Számunkra Ibragimov szavai, melyek szerint őt az ‘orosz állam ügynökei’ rabolták el és kínozták meg, megkérdőjelezik az ő mentális egészségét.”
Said-Emin Ibragimov. Fotó: Europress
Sok titkos orosz tevékenység
Bár lehetetlen megmondani, ki állt az Ibragimovot ért támadás mögött, az incidens mégis egy olyan időszakban esett meg, amikor a Nyugatnak a hidegháború óta nem tapasztalt mértékű titkos orosz tevékenységgel kell szembenéznie. Az ukrajnai behatolásokkor, kezdve a Krím megszállásával és annektálásával az oroszok a titkosszolgálatukra hagyatkoztak, mely már bizonyította, milyen jól működik az országhatárokon kívül. Ez igen nyugtalanító az olyan disszidensek számára, mint Ibragimov, vagy a nyugati tisztviselőknek, akik attól tartanak, a felbátorodott Kreml Ukrajnán túl is kiterjesztheti a biztonsági szolgálat tevékenységeit. “Miután láttam, hogyan jár el Oroszország az ún. hibrid hadviselés keretében, semmilyen lehetőséget nem zárnék ki, ha a többi országban zajló orosz tevékenységről esik szó” – Anders Fogh Rasmussen, nemrég leköszönt NATO főtitkár szerint ez komoly aggodalomra ad okot.
Az orosz állammal szembeforduló kivándorlók Putyin elnöksége alatt még az olyan nagyobb európai városokban sem érezhetik magukat teljesen biztonságban, mint London, Bécs vagy Berlin. A disszidensek és a befogadó országok kormányai is úgy látják, hogy nehéz bíróság elé juttatni az olyan gyilkosságokat és megfélemlítéseket, melyek szálai Oroszországhoz vezethetők vissza.
Augusztusban az orosz hatóságok megtagadták, hogy részt vegyenek egy brit közvélemény-kutatásban Alexander Litvinenko haláláról. Az orosz kémet 2006-ban mérgezték meg Londonban, miután nyilvánosan tömeggyilkossággal vádolta meg az orosz miniszterelnököt. A halálos ágyán Litvinenko azt mondta, csakis Putyin rendelhette el, hogy a teájába rakott halálos dózisú polóniummal végezzenek vele. A Kreml tagadta, hogy bármi köze lenne az esethez.
A közelmúltban, az észt kormány azzal vádolta az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSB), a poszt-szovjet KGB utódjának ügynökeit, hogy elrabolták észt tisztjüket és Moszkvába vitték, ahol most kémkedéssel vádolják. Bár az FSB tagad minden határon túli akciót, az eset elgondolkodtatta Európát: mi van, ha Putyin, egykor a KGB majd az FSB feje mégis elrendelte, hogy a biztonságiak az Oroszországon túl is tevékenykedjenek?
A rendkívüli helyzetek minisztériumának helikoptere az orosz titkosszolgálat (FSZB) székháza előtt. Fotó: MTI/Sergey Ponomarev
Még most is veszélyben
Mikhail Hodorovszkíj egykori olajmágnás egy évet töltött egy orosz börtönben adócsalás miatt. Közvetlenül 2003-as letartóztatása előtt politikailag igen aktív, és kritikus volt Putyinnal szemben. Szabadlábra helyezése után Svájcba menekült, ahonnan továbbra is hangot emelt a Putyin-rezsim ellen. Online fórumával az orosz disszidens mozgalmat és támogatóit igyekszik segíteni. Hodorovszkíj úgy gondolja, még most is veszélyben van az élete: “Ha Putyin úgy döntene, hogy fizikailag megsemmisít engem, nem lenne egyszerű, hogy azt túléljem, még Európában sem.” Úgy gondolja, Putyin belső köreiben vannak olyan emberek, akik egyre inkább hajlamosak erőszakot alkalmazni, és tanúi is lehetünk annak, hogy mit visznek véghez: “Ukrajnában ez egyértelműen látszott.”
Nyugat-Európában állítólag sok orosz akcióra nem derül fény, vagy egyszerűen nem jelentik őket. “Az orosz biztonsági erők – nem csak a katonaság, a civilek, és a rendőrség, de különböző szervezetek is, mivelhogy sok külső szervezettel dolgoznak együtt – jelenleg nagyon aktívak nyugaton” – magyarázza Arnaud Danjean, a francia katonai hírszerzés volt ügynöke, jelenleg a Biztonsági és Védelmi Albizottság vezetője Strasbourgban. Bár Danjean nem értesült az Ibragimovot ért támadásról, később azt mondta, aligha lehetett újdonság Oroszország számára az eset. “Ha egy egykori KGB [ügynök] áll az állam élén, ne csodálkozzunk, ha ilyen dolgok történnek.”
Nem a mostani volt azonban az első eset, amikor Ibragimov a Kremlhez lojális elkövetők célpontjává vált. 2009 tavaszán hozzájutott a francia állami ügyészség vizsgálati jelentéséhez, melyben az ellene tervezett gyilkossági kísérletről írtak. A jelentés azt is részletezi, hogy a francia rendőrség felderített egy orosz vonatkozású összeesküvést és sikerült megállítania őket abban, hogy megöljenek több Franciaországban élő csecsen politikai menekültet. Továbbá, arról is beszámol, hogy a párizsi ügyészség terroristaelhárító részlege előzetes vizsgálatot indított az Ibragimovot megcélzó merénylettel kapcsolatban, hogy felderítse a gyilkosok és logisztikai támogatóik kilétét.
A 2009-es összeesküvés egyébként pont arra az időszakra esett, amikor Ibragimov már azon törte a fejét, hogyan juttathatná el a Putyin ellenes vádakat a Nemzetközi Büntetőbírósághoz. A vádak a csecsen-orosz háborúra vezethetők vissza, mely nem csak újra Moszkva ellenőrzése alá kényszerítette Csecsenföldet és előmozdította Putyin politikai karrierjét, de az orosz bombázások által több ezer csecsen halálát is követelte, köztük Ibragimov rokonaiét és barátaiét is.
Ibragimov ezért, hogy alá tudja támasztani a háborús bűnök elkövetését, nyílt forrásokból bizonyítékokat gyűjtött, tanulmányozta a kapcsolódó megállapodásokat és jogi precedenseket. Hamar rájött azonban, hogy reménytelen vállalkozásba kezdett, mivel az USA-hoz és többtucat más államhoz hasonlóan Oroszország sem ismeri el a Nemzetközi Büntetőbíróság polgárokra vonatkozó határozatait, mert nem hagyták jóvá a Hágai Bíróság alapszerződését, a Római Statútumot.
Fotó: Thinkstock
De Ibragimov hajthatatlan volt. Egy 98 oldalas beadványt küldött el a Nemzetközi Bíróság főügyészének és a Kremlnek. Négy hét után csak egy ismeretlen számról érkező telefonhívás jött válaszul, melyben egy orosz hang azt tanácsolta Ibragimovnak, hogy “jobb lesz, ha abbahagyja az ostobaságait, különben rossz dolgok történhetnek.”
Ibragimov éhségsztrájkkal próbálta válaszadásra bírni a Nemzetközi Bíróságot. Az ügy akkor kapott nyilvánosságot, mikor augusztusban a sajtó elé tárta az őt ért támadás körülményeit. Ahogy a strasbourgi rendőrségnek adott vallomásában idézi fel a történteket, egyik fogva tartója arra figyelmeztette, jobb lesz, ha felfüggeszti, amit csinál, mert Lubjankában fog kikötni. (Lubjanka egykor a KGB székhelye, ma az FSB használja.) “Sosem említették Putyint név szerint” – emlékszik vissza Ibragimov, “csak azt mondták, hogy meggyaláztam az elnöküket.” Mikor ellenállt, elrablói elkezdték kínozni és arra kényszerítették, hogy írjon alá egy papírt, aminek nem láthatta a tartalmát. Az nyilvánvaló volt, hogy nem akarták megölni. Az egyik támadó védte is a bal oldalát, mert tudott róla, hogy rossz a szíve.
A gyötrelmek augusztus 10-én értek véget, mikor Ibragimov egy erdő szélén találta magát véres ruhákban, Strasbourg közelében, nem messze egy autóúthoz. Kórházi kezelése után az ott kapott jelentéssel a kezében feljelentést tett a strasbourgi rendőrségen, akik nyomozást indítottak állítólagos emberrablás és kínzás ügyében. Eredmény – elnézve az elmúlt évek példáit- nem nagyon valószínű, hogy lesz.
Ami Ibragimot leginkább zavarja a francia reakciókban, hogy a hatóságok nem ajánlották fel, hogy védelmet biztosítanak a számára, ahogyan hasonlóképpen elmulasztották ezt a 2009-es gyilkossági kísérlet esetén.
A Nemzetközi Büntetőbíróság szóvivője, Nicola Fletcher azt nyilatkozta az eset kapcsán, hogy Ibragimov ügye kivizsgálás alatt áll: “Amint döntésre jutunk, értesítjük a beküldőt és megindokoljuk a döntésünket.”
Előre eldöntött eredménnyel kell azonban számolni, mivel a Hágai Bíróság csak olyan bűntettek esetében ítélkezhet, melyeket megalapítása után követtek el. A Büntetőbíróság alapító okirata pedig 2002-ben lépett hatályba, két évvel a csecsen háborúk után. Ennek tekintetében nincs sok gyakorlati haszna erőszakkal arra kényszeríteni Ibragimot, hogy visszavonja a panaszát, azon kívül, hogy így nyomják el a hasonló állítások terjesztését. Ibragimov más lehetséges indítékot is lát: “Meg akarják mutatni, hogy mindenkihez és mindenhová elérnek. Senki sem állíthatja meg őket, még Európa szívében sem.”
