Nagyvilág

Ukrajna visszafoglalja a szakadár területeket

Nem jutnak dűlőre az oroszokkal és a szeparatistákkal, a békemegállapodást is felmondhatják.

Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter a német Bildnek azután nyilatkozott, hogy vasárnap két szakadár megyében, Donyeckben és Luhanszkban választásokat tartottak, amit egyedül Oroszország ismert el. A tárcavezető leszögezte: Ukrajna helyreállítja hatalmát a térségben.

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn este a békefolyamat megszakadásának lehetőségéről beszélt. Azt mondta, fontolóra veszi annak a törvénynek a visszavonását, amely a szeparatistáknak különleges státuszt, amnesztiát és autonómiát biztosítana. Ezzel a térség békéjét szerették volna megteremteni, a vasárnapi választások azonban ezt veszélybe sodorták.

 Donyecki szavazókör. AFP / Maksz Vetrov

Klimkin külügyminiszter a Bildben arra szólította fel a nyugati világot, hogy szigorítsák az Oroszország elleni szankciókat. Szerinte így érhető el, hogy Oroszország betartsa a nemzetközi normákat. Klimkin osztotta az államfő által elmondottakat, mely szerint a választás megingatta a Minszkben elhatározott békefolyamatot.

Denisz Pusilin, a vasárnapi választáson győztes Donyecki Köztársaság Mozgalom egyik vezetője hisztériának minősítette Porosenko nyilatkozatát, és reményét fejezte ki, hogy a kijevi vezetés tárgyalóasztalhoz ül a „donyecki népköztársaság” vezetőivel.

Olvasói sztorik