Cosic 1992 és 1993 között a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság első elnöke volt. Elkötelezetten nemzeti érzelmű politikus és filozófus volt. 1939-ben csatlakozott a kommunistákhoz, a ’60-as évekig Tito híveként volt ismert. A ’70-es években ellenezte Koszovó és a Vajdaság autonómiájának kiterjesztését. Szellemi atyja a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia memorandumának, amely a koszovói szerbek védelmében készült.
1989-ben támogatta Slobodan Milosevicet, két évvel később pedig a boszniai szerb vezető, Radovan Karadzic hatalomra kerülését. Elnöki kinevezésében és menesztésében is a Miloseviccsel való viszony alakulása játszott közre. 1989-ben és 1990-ben Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában több szerb nacionalista pártot is alapított.
A jugoszláv történelemről írott könyvei miatt “a nemzet atyjának” is nevezték. Irodalmi tevékenysége kapcsán többször is felmerült, hogy Nobel-díjra jelölhetik. 2011-ben álhírként az is elterjedt, hogy megkapta a díjat.
Cosic haláláig élénk szellemi tevékenységet folytatott, áprilisban még interjút adott a Nedeljnik című hetilapnak, amelyben kifejtette Koszovóhoz és az Európai Unióhoz fűződő viszonyát is. Akkor úgy fogalmazott: a koszovói kérdés már megoldódott, az a terület már nem számít Szerbia déli tartományának, a szerbek az 1998-1999-es szerb-koszovói háború idején elveszítették.
Kifejtette továbbá, hogy szerinte nagyon sok hasonlóság van abban, ahogyan az európai hatalmak Szerbiához viszonyultak 1914-ben, 1941-ben és ma.
Az első és a második világháborúban háborús ultimátumokkal álltak elő, most azonban már kifinomultabb, főleg gazdasági nyomásgyakorlással élnek – magyarázta.