Nagyvilág

Megint lóhúst árultak marhaként

Nagy Britanniában derült fény újabb csalásra.

A brit Élelmiszer-szabványügyi Hivatal (FSA) bejelentette, hogy a Findus nevű, fagyasztott hústermékek előállítására és nagybani forgalmazására szakosodott vállalat marhahúsosként megjelölt készítményeiben talált nagy mennyiségű lóhúst.

A tesztek szerint egyes marhahúsos lasagne-készítményekben 60 százaléknál nagyobb arányban, sőt egyes esetekben 100 százalékban lóhús volt.

Az alapanyag a Findus tájékoztatása szerint egy francia beszállító cégtől érkezett. Az érintett termékcsaládot az összes nagy brit szupermarket-hálózat árulta, és kapható volt kisebb élelmiszerboltokban is.

Csak a gyógyszeres hús veszélyes

Az FSA kérte a vásárlókat, hogy ha vettek ebből a húskészítményből, azt ne fogyasszák el, hanem vigyék vissza abba az üzletbe, ahol vásárolták. A lóhús önmagában nem jelent élelmiszerbiztonsági kockázatot, de vizsgálják, nem volt-e a húsban phenylbutazone nevű állatgyógyszer. A szer az FSA tájékoztatása szerint az emberi szervezetbe jutva nagyon ritka esetben súlyos vérképzőszervi megbetegedést okozhat, ezért az e gyógyszerrel kezelt állatok húsként forgalmazása tilos Nagy-Britanniában.

Először hamburgerben

A lóhúsbotrány a múlt hónapban pattant ki, amikor az ír élelmiszerbiztonsági hatóság (FSAI) bejelentette, hogy rutinellenőrzések során lóhússal kevert marhahúshamburgereket talált a Tesco, a Lidl, az Aldi és a fagyasztott élelmiszerek forgalmazására szakosodott Iceland szupermarket-hálózatok nagy-britanniai és írországi üzleteiben.

A vizsgálatba bevont Tesco-termékek között találtak olyan marhahúsosként árult hamburgerfélét, amely 29,1 százalékban lóhúst tartalmazott. Azóta kiderült, hogy ezeknek a hamburgertermékeknek az alapanyagát a készítmények nagybani forgalmazója, az írországi székhelyű Silvercrest egy lengyelországi termelőtől vásárolta.

A Tesco – a legnagyobb brit áruházlánc – azonnali hatállyal bevonta üzleteiből az összes olyan terméket, amelyek az érintett beszállítótól származtak, és – példátlan módon – fizetett újsághirdetésekben kért elnézést nagy-britanniai vásárlóitól a lóhússal kevert marhahúskészítmények árusításáért.

A Tesco felmondta szerződését is a Silvercresttel, miután kiderült, hogy a beszállító cég a szupermarket-hálózat tudta és engedélye nélkül vásárolt a lengyel termelőtől.

A magyarországi Tesco pedig megnyugtatott, hogy nem árul ilyen hamburgereket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik