Nagyvilág

Hadbíróság elé kerülhet a Wikileaks-iratok kiszivárogtatója

Bradley Manning közlegény hadbíróság elé állítását javasolják az "ellenség segítése miatt".

A WikiLeaks hírportál által nyilvánosságra hozott amerikai diplomáciai iratok kiszivárogtatásával vádolt amerikai katona hadbíróság elé állítását javasolta az előzetes kihallgatáson elnöklő tiszt. Paul Almanza alezredes a decemberi kihallgatás eredményei alapján indítványozta a hadbíróság összehívásában illetékes főhatóságnak (GCMCA), hogy Bradley Manning közlegény ügyében induljon hadbírósági eljárás az ellene emelt mind a 22 vádpontban, amelyek között a legsúlyosabb az ellenség segítése.

A javaslatnak még végig kell mennie a parancsnoki láncon, a végső döntés Michael Linnington vezérőrnagyé, a washingtoni katonai körzet parancsnokáé.

Bradley Manninget 2010 májusában tartóztatták le, miután egy hacker, akinek eldicsekedett kiszivárogtatásaival, feljelentette őt.. Azzal vádolják, hogy több ezer titkos dokumentumot juttatott el a Wikileaks portálhoz. Julian Assange, a Wikileaks angliai házi őrizetben lévő vezetője elmondása szerint nem tudja, hogy kitől származnak a szervezete által kiteregetett titkos anyagok. Manninget az amerikai kormány “áldozatának” tartja, és adományokat is gyűjtött jogi védelmére.

Több mint 700 ezer titkos és bizalmas kormányzati iratot töltött le a SIPRNetről, a védelmi minisztériumnak szinte az egész világot behálózó belső internetes hálózatáról, amikor Irakban szolgált. A legnagyobb botrányt az a videó okozta, amely bizonyítja, hogy amerikai katonák szándékosan öltek meg civileket Bagdadban 2007-ben.

 

A decemberi meghallgatáson az ügyész kiemelte, hogy Manning jogtalan és erkölcstelen cselekedete olyan stratégiai fontosságú dokumentumok publikálásához vezetett, amelyek a többi között az iraki amerikai csapatoknak nyújtott légitámogatásról, a sebesült katonák elszállítására vonatkozó protokollról, hírszerzési forrásokról és általános katonai taktikákról is tartalmaztak információkat.

A védelem azzal érvelt, hogy Manning elméjét megbénította, hogy “egy férfi testbe zárt nőnek tartotta magát”. A katona védője, David Coombs szerint a súlyos mentális problémákkal küzdő közlegény nem okozott kárt. Az ügyvéd a hadsereg túlkapásának nevezte az eljárást, kiemelve, hogy Manning tette senkit sem sodort veszélybe, s nem hordozott magában nemzetbiztonsági kockázatot. Coombs úgy fogalmazott, hogy “nem szakadt le az ég” a kiszivárogtatás miatt.

A Manning elleni eljárás minden idők legnagyobb nemzetbiztonsági adatlopási ügye az Egyesült Államokban. A 24 éves katonát életfogytiglani börtönre ítélhetik, ha bűnösnek találják.

Háborúellenes és az információszabadságért harcoló aktivisták hősként tekintenek a katonára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik