Az 1947-ben keletkezett szövegben csak a férfiakat említették, a most módosítottban “nagy fiak és leányok hazájaként” szerepel Ausztria. Hasonlóképpen, a hazát dicsérő kórusról szóló szövegrész “fivérek kórusáról” “ünneplő kórusra” változik. A kezdeményezők azzal érveltek, hogy a himnusz társadalmi értékeket fejez ki, ezért a nemek közti esélyegyenlőség elvének megfelelően a női állampolgárok teljesítményéről is meg kell emlékeznie.
Az elmúlt években többször is felvetették már különböző pártok a himnusz korszerűsítését, de idén először jött létre többségi támogatás a javaslat mellett. Jelentős szerepe volt ebben Maria Rauch-Kallat konzervatív párti (ÖVP) volt nőügyi miniszternek.
Az új szöveget mindvégig viták övezték. Voltak, akik azért érveltek a régi szöveg megtartása mellett, mert az állandóságot tartották fontosabbnak egy himnusz esetében. Mások azt nehezményezték, hogy az egyik verssor egy szótaggal hosszabb lett és ezért – mint mondták – “biceg” a ritmus. Az osztrák írószövetség az “ünneplő kórus” szavakat bírálta, véleményük szerint az 1930-as éveket idézi, ha az állammal összefüggésben használják.
Egy osztrák napilap júliusban közzétett felmérése ugyanakkor azt mutatta ki, hogy a lakosság 85 százaléka nem tartja fontos kérdésnek a himnuszról szóló vitát. A felmérésben megkérdezettek 70 százaléka ellenezte a szöveg átírását.
A változtatást végül a kormánypártok és a Zöldek szavazataival szavazták meg. Két jobboldali populista párt, a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) tartózkodott a szavazástól, illetve nemmel szavazott.
Az osztrák himnusz szövegének nem hivatalos átírására volt már példa korábban. 2010-ben az oktatási minisztérium egy reklámfilmjében szerepeltette a “nagy leányai” szavakkal kiegészített, popzenei stílusra hangszerelt változatot. A módosításhoz nem kérték ki a szerző, Paula von Preradovic örökösének engedélyét, s az örökös beperelte a minisztériumot. A bíróság megállapította, hogy a “korszellemhez igazodó, a célközönséghez szóló” változat nem tekinthető az eredeti szöveg “megcsonkításának”. Az ítélet szerint azért sem sértette a szerzői jogokat a reklámfilm, mert nem kereskedelmi, hanem társadalmi célokat szolgált.
Magyar vonatkozások
A magyar himnuszbotrány:. A közelmúltban indult ismeretlen tettes ellen nyomozás a nemzeti jelkép meggyalása miatt. Dopeman interjú.
Új verziójú Himnuszt énekeltetne Réthelyi az iskolásokkal – Erről itt olvashat.