Nagyvilág

Menekítik a brit diplomatákat Iránból

Nagy-Britannia kimenekíti diplomatáit az iráni fővárosból, miután iráni radikális diákok megtámadták teheráni képviseletét.

Diplomáciai források a Reutersnek arról számoltak be, hogy London az összes diplomatáját kivonja Teheránból, és a kimenekített brit diplomaták első csoportja szerda délelőtt a teheráni repülőtéren felszállt egy Dubajba induló gépre. A brit külügyminisztérium azonban csak annyit közölt, hogy „néhány követségi munkatársuk” hagyja el Teheránt saját biztonságuk érdekében, de azt nem erősítették meg, hogy az összes diplomatájukat kivonnák az iráni fővárosból.

Azt sem közölték, hogy bezárják-e teheráni nagykövetségüket, vagy beszüntetik-e a diplomáciai kapcsolatokat az iszlám köztársasággal – közölte a Guardian. A külügyminisztérium azt ígérte, hogy „a megfelelő időben” tesznek bejelentést a nagykövetséggel kapcsolatban. A Reuters értesülései szerint a teheráni brit nagykövetség szerdán zárva volt.

Közben a brit külügy óvatosságra intette az Iránban lévő brit állampolgárokat: lehetőleg ne mutatkozzanak közterületen, ne hívják fel magukra a figyelmet, és figyeljék a brit külügyminisztérium további tanácsait.

A brit nagykövetség épületét, valamint egy Teherán északi részén található követségi lakóépületet kedd késő délután rohamozták meg iráni diákok. A tüntetők betörtek az épületekbe, feldúlták a szobákat, letépték a brit zászlót, ledobálták a tetőkön lévő műholdvevőket és felgyújtottak legalább egy autót.

Az esetet erős hangú közleményben ítélte el a brit külügyminiszter, aki közölte, hogy „nagyon komolyan veszik ezt a felelőtlen akciót”. William Hague külügyminiszter kijelentette: az esetért az iráni kormányt teszik felelőssé, amely súlyosan megszegte a diplomaták védelméről szóló bécsi egyezményt azzal, hogy nem akadályozta meg a támadást. David Cameron brit kormányfő pedig „súlyos következményekről” beszélt.

A nagykövetség elleni támadást London mellett elítélte az Egyesült Államok, az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa is. Még a Teheránnal egyébként jó kapcsolatokat ápoló Kína is elítélte az esetet.

A brit-iráni viszony különösen feszültté vált az után, hogy a brit kormány a minap újabb pénzügyi szankciókat vezetett be Iránnal szemben, megtiltva a brit bankoknak pénzügyi tranzakciók lebonyolítását iráni bankokkal, beleértve az iráni központi bankot is. Válaszul az iráni parlament a hét végén a Nagy-Britanniával fenntartott diplomáciai és gazdasági kapcsolatok szintjének csökkentéséről döntött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik