A 85. évében járó politikus 1989-ben Csao Ce-jang (Zhao Ziyang) utódaként lett a KKP fõtitkára, majd miután ebben a tisztségében 1992-ben a pártkongresszus megerõsítette, 1993-ban az ország elnöke lett. 2002-ben, illetve 2003-ban vált meg legfõbb kínai politikai vezetõi tisztségeitõl, 2004-ben a katonai bizottság élérõl is távozott.
A Csiang haláláról szóló találgatások azután terjedtek el a kínai online médiában is, hogy a 85 éves politikus nem volt jelen a KKP megalapításának 90. évfordulója alkalmából tartott július elsejei ünnepi nagygyûlésen. Külföldi hírügynökségek és lapok ezt követõen arról számoltak be, hogy a kínai internet-felügyelet igyekszik törölni azokat a bejegyzéseket a közösségi oldalakról, amelyek Csiang állítólagos halálával voltak kapcsolatosak, illetve nehezíteni próbálja a nevére történõ keresést. A hivatalos cáfolatok ellenére az utóbbi hetekben is tartotta magát az a szóbeszéd, hogy Csiang súlyos beteg.
A kínai politikai hagyományoknak megfelelõen nyugdíjba vonulása után is befolyásos politikus maradt, s választottjai jelenleg is a párt legfelsõbb vezetésének tagjai.
A centenáriumi ünnepségen Kína jelenlegi államfõje a Tajvanhoz fûzõdõ kapcsolatok bõvítését szorgalmazta. Hu Csin-tao (Hu Jintao) ünnepi beszédében arról beszélt, hogy Pekingnek és Tajpejnek véget kellene vetnie a szembenállásnak, “be kellene gyógyítaniuk a múlt sebeit, és együtt kellene munkálkodniuk a kínai nemzet újjászületésén”.
Csiang Cö-min vasárnap részt vett Pekingben az 1911-es hszinhaj (xinhai) forradalom századik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, más magas rangú kínai vezetõkkel együtt. Ez a forradalom vetett véget a Csing dinasztia uralmának, vagyis a császárságnak, majd bõ két hónappal a forradalom kitörése után kikiáltották a Kínai Köztársaságot. Ennek kormánya 1949-ben Tajvanra menekült, miután a polgárháborúban a nacionalisták (Kuomintang) vereséget szenvedtek a kommunistáktól. Utóbbiak a szárazföldön átvették a hatalmat, kikiáltva a Kínai Népköztársaságot.