A líbiai ellenzék egykori kormányzati tisztségviselőkből, nyugatias gondolkodású értelmiségiekből, üzletemberekből és a múltjukkal szakító radikális iszlamistákból álló, vegyes összetételű csoportként indult, amelyet a közös cél, Moammer el-Kadhafi líbiai vezető elűzése éltetett.
A nemzetközi közösség támogatását az Átmeneti Nemzeti Tanács létrehozásával nyerték el, és azzal, hogy hitet tettek a demokrácia mellett. Most, hogy álmuk valóra válása immár csak egy karnyújtásnyira van, sokakban felmerül a kérdés: képes lesz-e ez az ellenzék hatékonyan irányítani a szebb időket is látott észak-afrikai országot. Kadhafi 42 évig tartó rémuralma és hat hónap polgárháború után a demokratikus intézmények működésében való járatlanságot nem számítva is indokoltnak tűnne a kétely.
“A felkelők egy önmagával megbékélt, demokratikus Líbiát akarnak, bármit is jelentsen ez” – mondta George Joffe, a Cambridge Egyetem szakértője. “Ugyanakkor nem egyértelmű, hogyan is akarnak eljutni idáig. Hiányoznak az alapvető struktúrák, amiket használhatnának.”
A felkelők februárban, a tiltakozó megmozdulások kezdetén még nem sokat tudtak a had- és országvezetésről, de ahogy a lázadás lendületet vett, úgy csatlakozott egyre több tapasztalt tisztségviselő a mozgalomhoz, betöltve ezzel az égető szakértőhiányt. Végül létrejött az ÁNT, amelynek tagjait a felkelők által elfoglalt városok helyi tanácsai delegálják.
A szervezet vezetője Musztafa Abdul-Dzsalíl volt igazságügyi miniszter, aki a magas rangú tisztségviselők közül elsőként hagyta ott Kadhafit. Az egyenes, ám nem túl karizmatikus politikus nagy népszerűségnek örvend, mivel már miniszterként is bírálta a biztonsági erők túl szoros felügyeletét. Abdul-Dzsalílon kívül Mahmúd Dzsibríl, a felkelők kabinetjének vezetője és Ali el-Iszávi, a lázadók legfőbb diplomáciai képviselője játszik komoly szerepet a tanácsban.
A gond csak az, hogy a vezetők közül sokan hosszú időt töltöttek külföldön, és a líbiai átlagember szemében idegennek tűnnek. Ilyen a szókimondó közgazdászprofesszor, Ali Tarhúni is, aki amerikai oktatói munkáját hátrahagyva pénzügyminiszterként csatlakozott a felkelőkhöz.
A Kadhafi kérlelhetetlen ellenfelének számító Líbiai Iszlám Harcosok Csoportjának (LIFG) néhány tagja is menedéket talált a lázadóknál, többségük a biztonsági erőkben és a hadseregben játszik szerepet.
Ugyanakkor a repedések már most jelentkeznek a felkelők táborán belül. Joffe szerint tisztázatlan a sorsdöntő tripoli és miszrátai offenzívában jeleskedő berberek és a tanács viszonya. “Nem tudjuk, elfogadják-e a tanács vezető szerepét” – magyarázta a szakértő. “Emellett ott van az iszlamisták és a száműzetésből hazatértek közötti feszültség, valamint az utóbbi csoporton belüli törésvonalak. Nincs egy mindenkit egyesítő vezető sem, ami már önmagában nagy probléma.”
A tanács az összeomlás szélére került júliusban, amikor megölték katonai vezetőjét, Abdel-Fattah Júniszt. Júnisz, aki Kadhafi belügyminisztere volt, majd a felkelés kezdetén egységeivel együtt átállt, reményt adott a lázadóknak és nyugati szövetségeseiknek. A politikust állítólag Kadhafi ölette meg, de egyesek azt rebesgetik, hogy saját felkelőtársai végeztek vele, ami fegyelmezési és összetartási problémákat vet fel.
Hiányosságai ellenére ugyanakkor még mindig az ÁNT az egyetlen szervezet, amely képes alternatívát nyújtani Kadhafival szemben Líbiában.
