Külföld

Meghosszabbították az “amstetteni rém” vizsgálati fogságát

admin
admin

2008. 06. 06. 14:26

Újabb két hónapra meghosszabbították pénteken az "amstetteni rémként" emlegetett Josef Fritzl mérnök vizsgálati fogságát.

Franz Cutka, a St. Pölten-i tartományi bíróság szóvivője közölte: az ügyben illetékes bíró azért döntött a meghosszabbítás mellett, mert úgy ítélte meg, hogy a fogva tartás indokoltsága és jogalapja változatlanul fennáll. A személyes szabadság megsértésével, nemi erőszakkal és vérfertőzéssel gyanúsított férfi ügyvédje a zárt ajtók mögött lefolytatott tárgyalás során nem emelt kifogást az intézkedés ellen, így az nyomban jogerőssé vált.

Az amstetteni ügy áprilisban pattant ki. A hetvenhárom éves Fritzlt azzal gyanúsítják, hogy házuk pincéjében huszonnégy éven át fogságra és vérfertőző viszonyra kényszerítette lányát, a most negyvenkét éves Elisabethet, akitől hét gyermeke született. Az egyik azonban néhány napos korában meghalt, holttestét a férfi saját állítása szerint egy kályhában elégette. A lány három gyermekével az apja által kialakított tömlöcben sínylődött egészen a közelmúltig. Három másik gyereket – két lányt és egy fiút – a “nagyszülők” magukhoz vettek, ők úgy nőttek fel, hogy nem tudtak a testvéreikről.

Az osztrák törvények értelmében egy gyanúsított legfeljebb két évig tartható vizsgálati fogságban. Ha addig az ügyészség nem tud elegendő terhelő bizonyítékot összegyűjteni a vádemeléshez, illetve a bírósági tárgyalás megindításához, az illetőt szabadon kell bocsátani.

Az őket ért lelki megrázkódtatások és testi gyötrelmek miatt egyelőre bizonytalan, hogy az áldozatokat, akiket továbbra is az amstetteni klinikán, a külvilágtól elzárva ápolnak, mikor hallgathatják meg tanúként a nyomozó hatóságok: ügyvédjük szerint arra “még sokáig kell várni”. A St. Pölten-i ügyészség szakértői azonban azt az álláspontot képviselik, hogy Fritzl ellen akkor is vádat tudnak majd emelni, ha az érintettek tanúvallomásairól esetleg le kell mondaniuk. A vádemelés lehetséges időpontjáról nem kívántak nyilatkozni.

A gyanúsítottat a St. Pölten-i büntetés-végrehajtási intézményben őrzik. A börtön vezetője elmondta, hogy a mérnök nyugodtan tölti a napjait, magatartásával nem okoz gondot. Egy másik őrizetessel osztja meg a celláját, de a többi fogolytól – biztonsági okból – elszigetelve tartják.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.