Mennyire reális a kínai katonai fenyegetés?
A Pentagon 2006-ban kiadta a Négyéves Védelmi Áttekintést, amelyben úgy fogalmaztak, hogy Kína lehet a közeljövőben az USA legnagyobb, ha nem egyedüli kihívója, vele „egy súlycsoportban lévő” ellenfele. Ez természetesen csak egy hipotetikus előrejelzés volt.
A korábbi jelentések is hasonló megállapításokat tartalmaztak?
A 2005-ös Pentagon-jelentés kiadásával volt egy kis probléma és el is csúszott a tervezetthez képest. Az első változatát a kongresszusi képviselők nem fogadták el, mert egy erősen eltúlzott képet festett a kínai fegyveres erők képességeiről, például olyan megfogalmazások voltak a jelentésben, hogy a kínai haditengerészet képességei már most bizonyos téren vetekszenek az amerikaiéval, s ez egyelőre nem fedi a valóságot. Egy-két hónapos átszerkesztés után egy új változatot adtak ki. A Pentagon egyébként minden évben összeállít egy jelentést a kínai fegyveres erők aktuális helyzetéről egy 2000. évi költségvetési törvény alapján, mert a kongresszus ezt is figyelembe veszi, amikor döntéseket hoz a fegyveres erők fejlesztéséről, illetve a költségvetési támogatásról. Március elején jelent meg az idei Pentagon-jelentés, amelyben igyekeztek bemutatni az aktuális helyzetet és a várható fejleményeket.
Pontosan mit állapított meg a legújabb Pentagon-jelentés?
A jelentésnek az a lényege, hogy nagyon keveset tud biztosan az Egyesült Államok. A kockázati tényezők elsősorban az ismeretek hiányából adódnak. Kína – legalábbis amerikai és nyugati megközelítésben – nem elég nyitott, és ez a zártság, az információk tartogatása kétségeket és aggodalmakat ébreszt Amerikában. A Kína által évente közzétett hivatalos adatokat a katonai költségvetésről nem fogadja el hitelesnek az USA. Ezek csak összesített adatok, nem elég részletesek, nincsenek lebontva kategóriákra, például, hogy fegyverfejlesztésekre mennyit fordítanak.
Amúgy mennyit költ Kína haderőfejlesztésre? Vannak erről pontos számadatok?
A Pentagon-jelentést követő napon a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület a parlamenttel együtt nyilvánosságra hozta az idei, tervezett katonai költségvetést, amely a tavalyihoz képest 17,6 százalékkal nőtt. Ez igen jelentős növekedés, komoly vitát is indított el nemzetközi körökben, egyesekben aggodalmakat keltett, és felveti a kérdést, hogy mi indokolja ezt a „nagy fegyverkezést”.
Mire költi Kína ezt a komoly összeget?
A kínaiak azt mondják, hogy ennek nagy részét a katonák életkörülményeinek javítására fordítják, mert az egy főre eső katonai kiadásokban messze elmaradnak a többi nagyhatalomtól, még akkor is, ha az összesített katonai kiadások gyorsan nőnek. Azt is mondják, hogy ez annak a helyzetnek a kompenzálása, hogy régebben nem költöttek eleget a fegyveres erőkre, mert a gazdaság fejlesztése állt a középpontban. A katonai kiadások kisebb ütemben nőttek, jelen pillanatban viszont gyorsabban emelkednek, mint a GDP. A kínaiak hangsúlyozzák, mindez csupán védelmi célokat szolgál, Kína biztonsági igényeinek a kielégítését. Peking nem tagadja, hogy ennek egy részét a fegyverzet korszerűsítésére költik. A kínai katonai stratégia az úgynevezett „elektronikai tevékenység mellett folyó helyi konfliktusokra”, helyi háborúkra készíti fel a haderőt, amelyre korszerű viszonyok között számítani lehet. Ebből nyilvánvaló, hogy a technikai fejlesztések elsősorban az elektronikai területekre összpontosulnak.
Milyen szegmenst érinthet?
Idetartozik például az űrkutatás, amelyet békés célúnak mondanak, miközben 2007 januárjában Kína lelőtt egy meteorológiai műholdat közvetlen rakétatalálattal, úgy ahogy idén februárban az USA tette a saját kémműholdjával, arra hivatkozva, hogy az meghibásodott. Vannak aggasztó jelek arra nézve, hogy egy űrfegyverkezési verseny indulhat be a nagyhatalmak között (beleértve fegyverek telepítését a világűrbe), miközben a nemzetközi fórumokon Kína a világűr fegyvermentesítését szorgalmazza. Mindezekre utalás van a Pentagon-jelentésben.
Rácz Lajos: össznemzeti erő terén előzheti meg Kína az USA-t (fotó: FN/Farkas Cintia)
A Pentagon-jelentés hogyan viszonyul a kínai haditechnikai fejlesztések költségbevallásához? Elhiszi ezeket a számadatokat vagy kétkedve fogadja?
A Pentagon-jelentésben nem foglalnak egyértelműen állást a hivatalos kínai növekedési adatokkal kapcsolatban. Sőt, három becslést is megadnak, közülük a legkisebb a hivatalos kínai adat. Az Egyesült Államok kétszeres-háromszoros tényleges kiadásokat feltételez. Azt azért szögezzük le, hogy még a legmagasabbra becsült kínai költségvetési adat is alig több mint egyötöde az USA katonai költségvetésének: míg Amerikáé 500 milliárd dollár felett van, a kínaiaké hivatalosan kb. 50 milliárd dollár, és a mértékadó becslések is legfeljebb 100 milliárd dollárra tornásszák fel ezt az adatot. Önmagukban nem is a számok veszélyesek, hanem a tendencia: a kölcsönös bizalmatlanság. Rejtőzködés az egyik oldalon, túlzásokba eső találgatás a másik oldalon.
Mikor indult be Kína komolyabb haderőfejlesztése?
Néhány évvel ezelőtt kezdődött el a jelentősebb haderőfejlesztés, amit Kína biztonsági okokkal magyaráz. Egyrészt ott van Tajvan kérdése, amelynek ügyét Kína legszívesebben békésen rendezné, ám nem zárja ki az erő alkalmazását sem. Washington azt feltételezi, hogy a kínai előkészületek arra irányulnak, hogy az esetleg beavatkozó amerikai csapatokkal szemben is erőt tudjanak alkalmazni (ugyanis az USA feltehetően Tajvan védelmére kelne, ha Kína megtámadná a szigetet). A katonai képességbeli különbségek miatt a kínai haderő bizonyára valamilyen aszimmetrikus módszer (elektronikai és űrhadviselés, különleges műveletek stb.) alkalmazásával igyekezne döntést kicsikarni. Tajvan problémáján kívül Kínának természetesen vannak más biztonsági igényei, követelései is. Peking jórészt rendezte a szárazföldi határok kérdését szomszédaival, de a tengeri felségterületek ügyében még sok a vita Japánnal, Vietnámmal, a két Koreával, az ASEAN-tagállamokkal.
Kik jelenhetnek veszélyforrást Kína számára?
Kína környezete nem túl stabil: Közép-Ázsiában, például Üzbegisztánban iszlám radikális csoportok tevékenykednek, Kína főleg ujgurok által lakott tartományában (Hszincsiangban) pedig Peking által szakadárnak minősített mozgalmak aktívak. Az ottani muszlimok elégedetlenek nemzetiségi és vallási jogaik érvényesíthetőségével, és sérelmezik a kínai hatóságok „elnyomó” intézkedéseit. Az elégedetlenség szélsőséges esetekben fegyveres akciókban, terrorizmusban is megnyilvánul. Az USA és az ENSZ által közzétett hivatalos listán is szerepel a „Kelet-Turkesztán felszabadításáért küzdő mozgalom” mint terrorista szervezet. Ennek a mozgalomnak a tagjai kíséreltek meg a napokban egy kínai repülőgép elfoglalásával merényletet végrehajtani, állítólag a most újonnan átadott pekingi 3-as számú terminál ellen.
—-Ujgur terroristák fenyegetik az olimpiát—-
Véleménye szerint kell-e attól tartani, hogy egyes csoportok vagy szervezetek a pekingi olimpia megzavarására, netalán terrorista merényletek végrehajtására készülnek?
Bármilyen terrorista cselekmény rossz fényt vetne Kínára, nem beszélve az áldozatokról és a károkról. Az olimpia olyan esemény, ami a nemzetközi érdeklődés középpontjában áll, ezért alkalmas arra, hogy bárki, bármilyen indokból – legyen akár jogos vagy indokolatlan nemzetiségi, vallás, etnikai, területi sérelme, törekvése – valamilyen formában megpróbálja saját magára, ügyére irányítani a figyelmet. Egyesek arra is játszanak, hogy a biztonsági intézkedéseket túlzásba viszik, s ez politikai és emberjogi szempontból vethet rossz fényt Kínára. A tibeti események, az ujgurok mozgolódása, a közeledő tajvani választások – ahol mindkét nagy párt hatalmas tüntetéseket tervez a kínai elszakadásellenes törvényekkel szemben – jelenthetnek olyan politikai, emberjogi és biztonsági kihívást Kína számára, amelyek próbára teszik válságkezelő képességét. Valószínűleg sokan érzik úgy, hogy most van itt az ideje a zavarkeltésnek, a figyelemfelhívásnak azokra az ügyekre, amelyek – legyenek bár igazságosak vagy mondvacsináltak – alkalmasak arra, hogy lejárassák Kínát. Egy sikeres olimpia után már nem lesznek ilyen kedvezőek a feltételek.
A biztonsági őrök is készülnek az olimpiára (fotó: MTI/EPA)
Sokan úgy vélik, a pekingi olimpia egyfajta nyitást jelenthet Kína számára. Ez a nemzetközi sportesemény változtat-e valamit az ország elzártságán?
Az olimpia a rendező országnak mindenkor ismertséget és elismertséget hoz, és kapcsolatainak javulását eredményezi a világ többi részével. Kína ma már amúgy sem abszolút zárkózott ország, sőt a gazdasági és a kulturális kapcsolatok terén a világ egyik legnyitottabb országa, miközben a politikai eszmékkel szemben azért még valóban meglehetősen elzárkózó.
Mivel magyarázható, hogy az USA törölte Kínát a múlt héten az emberi jogokat tipró országok listájáról?
A legsúlyosabb jogsértéseket elkövető országok csoportjából vették ki Kínát az amerikai külügyminisztérium éves jelentésében. Ennek hátterében nyilván az is állhat, hogy az USA és Kína több területen eredményesen működik együtt, például az észak-koreai nukleáris válság kezelésében. De arról se feledkezzünk meg, hogy Kínában az elmúlt években valóban nagyon sokat javult az emberi jogok helyzete. A legnagyobb eredmény e téren, hogy több százmillió embert kiemeltek a szegénységből. Mindenesetre az is elgondolkodtató, hogy az amerikai gesztus és a tibeti zavargások szinte egy időben következtek be. Már csak ezért sem hiszem, hogy Kínának állt volna érdekében a helyzet elmérgesítése.
—-A tibeti kérdés legalább annyira bonyolult, mint Koszovó—-
Hogyan látja a jelenlegi tibeti eseményeket?
A dalai láma az 1959-es felkelés évfordulójára közzétett felhívásával egy olyan cselekménysort indított el, amely erőszakba torkollt. Kínai értékelés szerint nem mondott igazat, amikor békés megmozdulásokról beszélt. Én inkább úgy látom, hogy a dalai láma nem volt elég bölcs, mert nem látta előre, hogy mi lesz a következménye a tüntetéseknek. A dalai láma talán önmagát is hibáztatja az események tragikus alakulásáért, ezért is ajánlotta fel a lemondását. Ha tényleg nem függetlenséget, hanem csak nagyobb autonómiát akar, akkor valóban lemondhat az emigráns kormány vezetőjének tisztségéről, miközben vallási vezetőnek úgyis megmaradna. A lemondás felajánlásában van persze egy politikai jelentőségű intelem is: a dalai láma teljes visszavonulásával a tibeti függetlenségpárti erők tovább radikalizálódnának.
Véleménye szerint hogyan kezelhető a tibeti kérdés?
Nem hiszem, hogy az európaiaknak vagy az amerikaiaknak különösebb beleszólásuk, vagy beavatkozási lehetőségük lenne. A tibeti kérdés legalább annyira bonyolult, mint mondjuk a koszovói vagy sok más válságkörzet helyzete, és még azokra sem találtunk univerzális, Kínában is szabadalmazható megoldást. Egy biztos, tárgyalni kell, mégpedig az érintettek felelős, meghatalmazott képviselői útján, esetleg mindkettőjük által elfogadott közvetítők segítségével.
Mennyire kell az olimpia bojkottjától tartani?
Az olimpia egy politikamentes játék lehetne, a bojkottal élsportolók és sportdiplomaták ezreinek többéves munkája veszne kárba, és a távolmaradás méltatlan sértés lenne a lelkesen készülődő kínai százmilliókkal szemben is. Tudom, hogy mindenkinek a saját ügye a legfontosabb, de egyeseknek úgy látszik, semmi se drága. Láncreakció indulhat be, mert nemcsak az ujgurok, a tajvaniak és a tibetiek érezhetik úgy, hogy nekik joguk van a függetlenségre és az erőszakos (vagy erőszakot kiprovokáló) tiltakozásokra, hanem a világ több száz más kisebbsége is. Egy viszont kérdés: vajon a szankciópártiak úgy gondolják, hogy bojkottáljuk az olimpiát, aztán a sanghaji világkiállítást, de ugyanúgy kereskedünk tovább Kínával, mintha mi sem történt volna?
Egyre többet lehet hallani kínai kémek „lebukásáról”. Mennyire jellemző a kémkedés Kínára az USA-val vagy Oroszországgal szemben?
El tudom hinni, hogy az amerikaiak és a kínaiak kölcsönösen kémkednek egymás iránt. Az már magában jelzésértékű, de nem feltétlenül negatív, ha egyik ország a másik iránt fokozott érdeklődést tanúsít. Adhat okot aggodalomra, ha Kína túlságosan kíváncsi az amerikai titkokra és viszont, mert ez hosszabb távon a kapcsolatok romlásához vezethet, mivel értelmezhető úgy is, hogy ellenséges szándékok vannak mögötte, és erősítheti a kínai fenyegetésről szóló elméleteket. Ami a kínai hírszerzést illeti, gyanítom, hogy az is, mint másoké, elsősorban a technológiai területre koncentrál, mivel az USA olyan termékeket (például katonai vagy kettős célú technológiát) nem ad el Kínának, amelyről úgy véli, hogy nemzetbiztonsági kockázatot rejthet magában. Az azonban illúzió, hogy Kína saját magától nem képes korszerű technika kifejlesztésére és gyártására. Jelenleg Kína költi a világon a második legnagyobb összeget tudományos kutatás-fejlesztésre, és eredményei egyre szembetűnőbbek ezen a téren is.
Kína idén 17,6 százalékkal többet költ haderőfejlesztésre (fotó: MTI/EPA)
Honnan szerzett vagy szerez be Kína haditechnikát?
Kína gazdasága csak az utóbbi három évtizedben indult erőteljes fejlődésnek, a hadsereg eddig az utolsó helyen szerepelt a „négy modernizálás” közül. A kínai hadfelszerelés gyakorlatilag a régi szovjet technikára támaszkodhatott, és a saját innováció nem volt jellemző. Ám az utóbbi években fokozatosan változik a helyzet. Tavalyelőtt még az orosz haditechnika vásárlása állt a figyelem középpontjában, mert a kínai haderő korszerűnek mondható eszközei elsősorban Oroszországból, Ukrajnából és más posztszovjet utódállamokból kerültek oda kereskedelem révén, ami a csúcsidőszakban évi 2-4 milliárd dolláros forgalmat is jelentett, ám ez 2007-ben már egytizedére esett vissza. Továbbra is van egy olyan szelete a kínai-orosz kapcsolatoknak, amely a korszerű haditechnika cseréjére terjed ki , ebben szerepelnek olyan eszközök is, amelyeket licensz alapján Kínában gyártanak, de most már egyre több a saját fejlesztés. A haditechnikai kereskedelem csökkenése is arra utal, hogy Kína már inkább a kutatás-fejlesztésre helyezi a hangsúlyt, hiszen egy bizonyos szint felett már az oroszok sem szívesen adnak el hadászati eszközöket.
Mennyire korszerűek ezek a fejlesztések?
A kínaiakra mindig is jellemző volt, hogy ügyesen másoltak, ám nem szabad elfelejteni, hogy évezredeken át sok mindent ők találtak fel, amit Európa vett át tőlük. Most, hogy ennyi pénzt ölnek bele a műszaki és katonai fejlesztésekbe, merem állítani, hogy pár éven belül Kína technológiai értelemben, beleértve a haditechnikát is, élen járó lesz.
Hány évet jósol erre?
Kockázatosan ezek a jóslatok. Hiszen Amerika sem áll le, biztosan ki lehet jelenteni, hogy Amerikának technológiai értelemben nem lesz konkurenciája Kína. A katonai erőt, a technológiai újításokat tekintve az USA még évtizedekig a világ elsőszámú hatalma marad.
A doktori értekezésében a kínai „össznemzeti erő” kifejezéssel foglalkozott. Pontosan mit takar ez a fogalom?
Ez egy kínai koncepció, amely arra utal – ellentétben a sokszor egyoldalú amerikai felfogással –, hogy komplex módon tekintik és értelmezik az országok közötti erőviszonyokat. Nemcsak az úgynevezett „kemény faktorokat” veszik számításba, mint például a katonai erő, a technikai színvonal és a gazdaság, hanem olyan „puha faktorokat” is, mint a társadalmi stabilitás, kultúra, oktatás, erkölcsi tekintély. Úgy tűnik, és ez visszatükröződik a Pentagon-jelentésben, amely megpróbálja megfejteni a kínai törekvések mögött meghúzódó szándékokat, hogy a kínaiak abban reménykednek, lehet, hogy részben jogosan, hogy ha katonai és technológiai téren nem is előzhetik meg az USA-t, akkor az össznemzeti erő terén, azaz kulturális vonzerő, nemzetközi politikai befolyás, gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok, nemzetközi szervezeti tagság stb. területén igenis vetélytársai lehetnek. Ez végül is nem más, mint az egypólusú világból a többpólusú világba való átmenet. Remélem, hogy a kínaiak vannak annyira okosak, hogy nem törekednek semmiféle katonai erőpróbára az Egyesült Államokkal, mert biztos, hogy az senkinek sem lenne jó. Ám végül is, ha kialakul egy multipoláris világrend, amelyben egy többoldalú egyensúly jön létre a hatalmak között, beleértve Európát is, és ez az együttműködésen alapul, akkor még rokonszenves vonásokat is lehet találni az elképzelésben.
Kína valóban nem vágyik vezető pozícióba?
A 2008-as Pentagon-jelentésben idézik Teng Hsziao-ping híres-neves 24 szavas mondását, amely egy hat részre tagolt bölcsességgyűjtemény. Ebben az utolsó, a leghangsúlyosabb tétel így szól: „sohase törj az élre”, azaz ne akarj vezető szerepet, vagyis ilyen értelemben a kínaiak nem akarják az Egyesült Államokat letaszítani a világ elsőszámú hatalma „trónjáról”. Jól látják, hogy a vezető szerep rengeteg felelősséggel és teherrel is jár, s e pozíciója miatt az USA – sokszor jogosan, néha indokolatlanul – támadásoknak van kitéve.
Hogyan látja a kínai-magyar kapcsolatokat?
Kína nagyon gyorsan fejlődik, a ez különösen most szembetűnő, hogy az USA-ban recesszió van. Sok nyugati ország számára a fejlődés egyik mozgató eleme a kínai kapcsolat, kár lenne ezt kihagyni magyar szempontból.
