Együtt sikerülhet?
Németország január 1-jén átveszi a finnektől az EU soros elnökségét s e minőségében feladata lesz a Tanács üléseinek előkészítése 2007. július elsejéig. A kezdődő német elnökségi periódushoz Európa komoly reményeket fűz, az elkövetkező hónapok-ban ugyanis olyan kulcsfontosságú kérdések kerülnek terítékre, mint az Európai Alkotmány ügye, az energia, a lisszaboni stratégia és a bővítés. Az elnökség, melynek mottójául Angela Merkel az “Európának együtt sikerülhet” szlogent választotta, hivatali idejének első fele alatt az energiaü-gyekre és az innovációs politikára összpontosít, míg félidő után az Európai Alkotmány, az elektro-mos energia és a földgáz belső piaca lesz a középpontban. Dönteni kell a bővítés további menetrendjéről is, így a balkáni térség sorsáról és az EU-török tárgyalások folytatásáról.
2007 Európa számára minden bizonnyal a változás éve lesz, a nagyhatalmak többségében, így Franciaországban, Nagy-Britanniában távozik az ország vezető embere, de a hazánk számára meghatározó balkáni régió is fontos döntések elé néz. Miközben a térség az új vezetők megválasztásával lesz elfoglalva, Oroszországban és az Egyesült Államokban megkezdődik a helyezkedés a 2007-ben leköszönő elnökök posztjára.
Élet Putyin után
Oroszország számára az újesztendő várhatóan a Putyin utódlásáért folyó harc jegyében folyik majd, melyen az sem igen változtat, hogy az elnökválasztásra hivatalosan csak 2008 elején kerül sor. A legfontosabb kérdések valószínűleg már az év végén eldőlnek, amikor Moszkva új törvényhozást választ, és Putyin, ha nem enged az alkotmánymódosítást és ezzel harmadik elnöki ciklust szorgalmazó hangoknak, megnevezi utódját.
Az elnök az esélyesek listáját már nyilvánosságra hozta, amikor miniszterelnök-helyettessé nevezte ki Dimitrij Medvegyet és Szergej Ivanovot. A bürokratikus erők a két jelölt mellé felsorakoznak, nyílt versenyről azonban továbbra sem beszélhetünk. Politikai elemzők szerint, Putyin egyszemélyes döntésére a Kremlben formálisan rábólintanak majd. Úgy tűnik, Putyin erősen taktikázik, és azon munkálkodik, hogy hivatali ideje lejárta után is a kezében tartsa az ország irányítását, legalábbis a háttérből. Az elnök egyik októberi tévényilatkozatában nem is rejtette véka alá, hogy a jövőben is szerepet kíván vállalni a kormánypolitika alakításában.
Valószínű az is, hogy Putyin átveszi az Egységes Oroszország nevű kormánypárt vezetését, így a miniszterelnöki hivatal és a parlament közötti erőviszonyok úgy változhatnak meg, hogy a jövendőbeli államfőnek ne legyen túl nagy hatalma.
A feszült hangulatban nem csoda, ha a december másodikára időzített parlamenti alsóházi választások csupán a fő esemény, a 2008-as elnökválasztás főpróbájának tekinthetők, és valószínűleg megerősítik a Kreml-barát erők fölényét.
Harc az elnöki székért
Mozgalmas év elé néz majd Franciaország is, ahol a kormányzó Union pour un Mouvement Populaire (UMP) minden bizonnyal Villepin első számú jobboldali riválisát, Nicolas Sarkozyt jelöli köztársasági elnöknek. Sarkozy a jelöléssel lemond majd belügyminiszteri posztjáról, hogy elhatárolja magát Villepin kormányától. Sarkozy kihívója a májusi választásokon a szocialisták részéről Ségolene Royal lesz, ezzel először kerül nő a legfőbb francia közjogi hatalom megszerzésének közelébe.
Sarkozy kihívója, Ségolene Royal
A közvélemény-kutatások szerint a modernizáló törekvéseiről híres Royal legalább annyira esélyes a 2007-es elnökválasztás megnyerésére, mint a legnépszerűbb jobboldali politikus, Nicolas Sarkozy belügyminiszter. A méréskelt erők mellett azonban számolni kell a radikalizmus térnyerésével is, az elnöki posztért induló több mint kéttucatnyi jelölt között ugyanis ismét az éllovasok között lehet a szélsőjobboldali Jean-Marie Le Pen, aki a 2005-ös zavargások óta egyre népszerűbb, és a választásra jogosultak 17 százaléka készül rá szavazni. Előretörését elsősorban a közbiztonsággal és a bevándorlással kapcsolatos félelmekkel magyarázzák.
Alig telik el néhány hét a május hatodikai elnökválasztás után, a franciák ismét az urnák elé járulnak majd, hogy új törvényhozást válasszanak. A két választás szoros egymásutánja minden bizonnyal az újdonsült elnök pártjának kedvez majd, mint ahogy az 2002-ben Chirac esetében (UMP) történt.
A Blair-korszak vége
2007 Nagy-Britannia számára is a változás éve lesz, Tony Blair bizonyosan átadja a hatalmat pénzügyminiszterének, Gordon Brown-nak. Blair pozícióját számos botrány, egyebek között téves kormányzati döntések, valamint pártjának következmények nélkül maradt finanszírozási botránya ingatta meg, de a Munkáspárt belső ellenzéke is egyre több gondot okozott számára a parlamenti törvénykezési munkában.
Blair hét év után távozik
Blair, aki munkáspárti rekordot felállítva egymás után háromszor vezette győzelemre a brit baloldal legnagyobb pártját, már két éve, vagyis még jóval a harmadik megnyert választás előtt bejelentette, hogy negyedszerre nem ő akarja választási csatába vezetni a pártot.
A 2007-es miniszterelnök-cserére árnyékot vethet a két tábor közötti súrlódás, és a jelenlegi helyzetben az sem kizárt, hogy újabb jelölt száll versenybe a Munkáspárt vezetéséért. A belső ellenzék mellett most ráadásul a Konzervatív Párt fiatalos vezére, David Cameron is sok fejtörést okozhat a Munkáspártnak, melynek 97-ben történt hatalomra jutása óta gyakorlatilag nem kellett komoly ellenzéki erővel szembe néznie.
Tét: az uniós csatlakozás
2007-ben nehéz helyzet elé néz Szerbia, ahol az ország sorsát hosszú távon meghatározó januári parlamenti választásokon csak a demokratikus erők teljes összefogásával lesz elkerülhető Brüsszel haragja. A tét az európai integrációs folyamat és a reformok végrehajtása, melyet az unió feltételként szabott a májusban megszakadt tárgyalások folytatásához, csakúgy, mint a háborús bűnösök elfogásához nyújtandó maradéktalan együttműködést Hágával.
Az unió tiszteletben tartja a szerb választók demokratikusan kinyilvánított akaratát, de azt már most világosan leszögezi, hogy ha nacionalista és európaiintegráció-ellenes erők győznek január 21-én, akkor az európai integráció folyamata leáll – fogalmazott az EU bővítési biztosa.
Kevesebb, mint egy hónappal a választások előtt azonban úgy tűnik, a szerb választópolgárok a Vojislav Seselj féle szélsőjobboldali Szerb Radikális Pártot juttatnák a legnagyobb parlamenti frakcióhoz, mellyel szemben csak a parlamentbe bekerülő minden demokratikus erő koalíciós összefogása jelenthet alternatívát. A cél érdekében a két legnagyobb demokratikus párt, a jelenlegi elnök Boris Tadic Demokrata Pártja, és a Kostunica vezette Szerbia Demokratikus Pártja számos regionális kispárttal kötött választási szövetséget, bizonytalan azonban, hogy az összefogás elég lesz-e a parlamenti többséghez.
A kiélezett helyzetben a nemzetközi közösség megpróbálja a választókat az európai jövő felé orientálni, a cél érdekében a választások utánra halasztotta Koszovó státuszának rendezését, és eltekintve a Mladic elfogására vonatkozó korábbi feltételtől, döntés született Szerbia részvételéről a NATO Partnerség a békéért programjában, mely a katonai szövetséghez való csatlakozás első lépésének tekinthető.
India: feltételes demokrácia
2007 India számára is változásokat tartogat, a huszonnyolc állam közül hatban voksolnak az elnökök személyéről, köztük a legnagyobb államban, Uttar Pradesben, még május előtt. Az általános választásokon ez az állam küldi a központi parlamentbe a képviselők több mint egyheted részét. Uttar Pradesben azonban minkét országos nagy párt, a jelenlegi koalíciót vezető Kongresszus és a fő ellenzéki erő, a Baharítja Dzsanata Párt is csak mellékszereplője az állam kasztokra épülő politikájának.
A választásokon megmutatkoznak az indiai demokrácia kevésbé vonzó vonásai. A Kongresszus Rahul Gandhi dinasztikus vonzerejét próbálja kihasználni, anyja a párt vezetője, apja, nagyapja és dédapja a egyaránt miniszterelnök volt. A jelöltek között úgy tűnik, sokan lesznek, akik választott pozíciójukat pénzügyi haszonszerzésre és az igazságszolgáltatatás megkerülésére próbálják felhasználni. Sokat mondó adat, hogy az állami parlament képviselőinek negyedrészére bűnvádi eljárás vár.
