A kancellár és Franz Müntefering, a szociáldemokrata párt (SPD) elnöke már az elvesztett észak-rajna-vesztfáliai választás napján felvetette, hogy a németek már az idén döntsék el: akarják-e a szociáldemokraták megszorító intézkedéseket tartalmazó, de Schröder meggyőződése szerint Németország számára az egyetlen esélyt nyújtó reformpolitikáját. Eredetileg csak jövőre választanának új képviselőket az országban.
Gerhard Schröder német kancellár július elején bizalmi szavazást kért kormányával szemben, hangsúlyozva, hogy reformpolitikájának folytatásához a választók részéről új legitimációra van szükség. A Schröder által saját maga ellen kért szavazáson – szándékának megfelelően – a német parlament jelentős többséggel megvonta a bizalmat a kancellártól. Horst Köhler német államfő ekkor feloszlatta a német képviselőházat, azaz a szövetségi gyűlést (Bundestag), és kiírta szeptember18-ra az idő előtti általános választásokat.
Gerhard Schröder ezzel a lépéssel egy régi taktikát alkalmazott a politikai talponmaradás reményében csakúgy, mint 1972-ben Willy Brandt, majd tíz évvel később Helmut Kohl, akik szintén bizalmatlansági szavazást kezdeményeztek a parlamentben a német alkotmány 68. paragrafusának értelmében. A törvény alapján, ha a honatyák többsége a kancellár ellen szavaz, majd 21 napon belül egyetlen utódjelöltnek sem sikerül kellő támogatást szereznie, akkor a törvényhozás feloszlik és a köztársasági elnöknek 60 napon belül előrehozott választásokat kell kiírnia. Csakhogy mind Brandt, mind Kohl a győzelem reményében tehette meg ezt a lépést.
A Gerhard Schröder vezette szociáldemokrata-zöldek koalíció viszont éppen abban a 18 milliós tartományban szenvedett vereséget, mely hagyományosan a szociáldemokrácia fellegvára, azaz ezzel a kudarccal a berlini kormánykoalíció az utolsó bázisát veszítette el. Amikor az ország szinte még föl sem fogta a koalíciós vereség hírét, Schröder néhány órán belül máris a jövőre terelte a szót, vagyis az előrehozott választásokra irányította a német polgárok figyelmét.
